Pesti Srácok

A Hócipő babérjaira törnek a magukért tüntető Tanítanék mozgalmistái

null

Reggel még fizikai fájdalmaim voltak a délutáni tanártüntetés gondolatától is, de most utólag, egyáltalán nem bánom, hogy elmentem rá. Olyan blődli show volt, amire nem számítottam. Előre megírt forgatókönyv alapján a Tanítanék Mozgalom képviselői, Törley Katalin és Sulyok Blanka moderálta és narrálta az eseményeket, utóbbinak, katasztrofális alakításáért egy Arany Málnát (az Oscar-díj ellentettje) is kiosztottam, de nézzük el neki, még csak most tanul a szerepbe. Mivel a civil szervezetek átláthatóságának terve a kormány részéről, csak újabb ürügy a támadásra a Tanítanék Mozgalom számára, így a rendezvény felszólalói közt volt az Ökotárs Alapítvány igazgatója és az adóvisszaigénylő Szentesi Kálmán. Természetesen a mozgalmi triumvirátus harmadik alakja, az év emberének (!) megválasztott Pilz Olivér is jelen volt, de a legjobb mellékszereplő, Csinos a szamár lett (szegény!). A lényeget meg majdnem kihagytam: távozzon Balog Zoltán és arra biztatták a tanárokat és a diákokat, hogy pereljék be az államot!

Úgy állítja be magát a Tanítanék Mozgalom, mint amely a tanártársadalom és a felnövő generáció érdekeiért száll harcba, de a párbeszéd-és a konszenzuskeresés helyett csak karót és ultimátumot osztogat. Valós és szakmai alapokon nyugvó konzultáció helyett, csupán duma és nettó kormányellenes propaganda folyik a megmozdulásaikon. Ha nem így lenne, esélyt adnának a tárgyalásra, a kifogások és kibúvók helyett. Nem volt ez másként az elmaradt szerdai tüntetés mai pótlásán sem. Egyet kivéve, hogy ez alkalommal már szánalmas, nevetséges és demagóg poénjaikon legalább jót nevettem..rajtuk. Állításomat igazolja az is, hogy a napfényes, 12 fok ellenére a szervezők elmondása szerint nagyjából 3 ezren jöttek el a Kossuth térre a tavaly márciusi 50 ezerhez képest! (Utóbbi szám, Törley Katalin szájából hangzott el a mai akción!)

Mögöttük a tábla, előttük Soros

PestiSracok facebook image

A Tanítanék Mozgalom kétfelvonásos komédiája a civil szféra védelmében Törley Katalin bevezetőjével kezdődött. Azt mondta, "inkább a havat takarította volna el a kormány, mint a civileket". Szerinte a folyamatosan ellenőrzött, és sok esetben teljesen önkéntes alapon dolgozó civil szervezeteket, mozgalmakat azért vegzálja a kormány, mert el akarja venni tőlük a közügyekbe való beleszólás jogát - jelentette ki Törley. Sulyok eztán azt sulykolta, a hatalom "sorosozásba" kezdett, pedig "mögöttünk tényleg csak a tábla áll" és minden figyelemfelhívó akció a tüntetők adományaiból valósul meg. A civil szervezetek azért dolgoznak, hogy a világ és benne Magyarország, jobb és élhetőbb hely legyen mindenki számára - mondta az első felszólaló, az Ökotárs Alapítvány igazgatója. Törley Katalin és Sulyok Blanka szcenárióból olvasták fel a Móra Veronikának szánt kérdéseket és cseppet sem volt feltűnő, hogy arra játszanak, megmagyarázzák a tömegnek, nincs baj azzal, ha Soros György támogat civil szervezeteket, ha már az állam erre nem képes.

"És mi a gond a külföldi forrásokkal, amikről annyit hallottunk az utóbbi időben?"- tette fel gyermeki ártatlansággal a kérdést Sulyok Blanka.

Móra Veronika zárásként azt mondta, "ha egyetlen civil szervezetet támadnak, akkor mindannyiunkat támadnak!"

Beperli az államot a "kisstílű" Szentesi Kálmán

Szentesi Kálmán tavaly ősszel írt levelet a NAV-nak, hogy visszaigényelje a minimálbér után befizetett adóját, mert szerinte nem jóra költi az állam. Szentesi a tömegnek azt mondta, nincs egyedül, a levélben megfogalmazottakat szerinte több millióan gondolják ugyanígy az országban.

Szentesi hozzátette, nincs szüksége támogatásra, mert ez az ő harca és "végig megy az úton a falig, és azon túl is". Azonban csalódott, amiért csak alig foglalkoztak vele, de nagyon örült a ráhasznált jelzőknek mint a kisstílű és a csaló. Végezetül közölte:

Sulyok Blanka újra elismételte, nem áll mögöttük titkos háttérhatalom, sem gyanús pénzforrások, csak a szimpatizánsok! Törley Katalin pedig megköszönte Szentesi Kálmánnak, hogy jó példát mutat.

- idézte Szert Boglárka, Bibó Istvánt a harmadik Nagy Imre kormány államminiszterét. Az Antall József Tudásközpont európai uniós kapcsolatokért felelős irodavezetőjét, elmondása szerint azért rúgták ki, mert kiállt egy kolléganője mellett, akit azért aláztak meg nyilvánosan, mert like-olta az olimpia elleni népszavazás kérdésében aláírást gyűjtő mozgalom oldalát. Szert azt mondta,

Háromezren is kint voltak a Kossuth téren; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Második felvonás - Feltűnik Pilz Olivér, a tavalyi év embere

A nyilvánossághoz fordultak tavaly januárban, miután nem kaptak választ a döntéshozóktól, hiába jelezték, hogy tarthatatlan állapotok uralkodnak a hazai közoktatási rendszerben. Túlterheltek a diákok és a tanárok, hiányzik az autonómia és a pénz, sorolta az akkori bajokat a megmozdulást szervező mozgalom egyik elindítója.

- mondta Pilz, aki szerint a kormányzat nem vette komolyan az általuk jelzett problémákat. Szerinte a Köznevelési Kerekasztal megbeszéléseire csak a kormány "haverjai" mentek el, "olyanok, akiknek köze sincs a közoktatáshoz." Állította, csak az volt a lényeg, hogy sokan legyenek nehogy azoknak a szava dönthessen, akik értenek is hozzá. Pilz szerint nem véletlen, hogy a hozzáértők közül, sokan nem mentek el oda. Emiatt alakították meg a Civil Közoktatási Platformot, amely Pilz szerint azóta is szakmai érvekkel bombázza a döntéshozókat. A megkeresések többnyire azonban válasz nélkül maradnak - panaszkodott a mozgalmár, hozzátéve, ha mégis jön válasz, akkor azt írják, hogy üljenek be a kerekasztalba. "Nyilván jól esne legitimáltatni a kerekasztalt, de a civilek csak demokratikus keretek között hajlandóak egyeztetni. Mást nem fogadunk el! Nem adjuk a gerincünket!" - lelkendezett a tüntető.

Most már Balog fejét akarják

Pilz után Törley Katalin vette át a szót és feltette a nagy kérdést, Palkovics László oktatásért felelős államtitkár vajon miért vállalta a pozíciót meg a bért, ha a Tanítanék Mozgalommal szembeni nyílt vitát nem. Az államtitkárról azt is mondta, szakirányú végzettség hiányában műkedvelésből vesz részt a közoktatás szétverésében. Majd arról panaszkodtak, hogy hiába írták meg a felmondólevelét, nem történt semmi, így egy lépcsővel feljebb mentek.

- hangoztatta Pilz, aki szerint, nem helyettes államtitkári szinten van szükség személycserére, hiszen a helyettes államtitkár csak végrehajtó, semmi köze a döntésekhez. Majd úgy folytatta,

Ami ezután jött, az alulmúlta Farkasházy Teddy alpári hócipős poénját, amit Schmitt Máriával követett el nemrégiben. Felhoztak a színpadra egy szamarat, amely a Tanítanék Mozgalom alternatív miniszterjelöltje, és aki legalább "Csinos", tette hozzá személyeskedő poénját Sulyok Blanka.

Mindenki perelje be az államot

Deák Dániel, a Civil Közoktatási Platform tagja jelezte: ügyvédként senkit nem biztathat perindításra, de szakmai és emberi segítséget megad a jogaikat érvényesíteni kívánóknak azzal kapcsolatban, hogy csupán egy december végi kormányrendelet tette világossá, milyen új feltételek mellett érettségizhetnek májusban a szakgimnáziumok diákjai. Mint mondta, az államot is perelhetik, mert az jogalkotással kárt okozott, de az iskolát is, amiért az beiratkozásukkor nem tudta megmondani, milyen feltételek mellett tehetik le a vizsgát.

Az elmúlt időszakban számos alkalommal beigazolódott, hogy a gyermekek és a pedagógusok érdekét csak a párbeszéd szolgálja, és az is, hogy nem először próbálják felhasználni a gyermekeket és a pedagógusokat politikai célokra. A Tanítanék sokadszorra szervez utcai politikai akciót, amíg ők tüntetnek, a kormány cselekszik. Ötödik éve tart a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógus-béremelés, amelyre mintegy 265,2 milliárdot fordít a kormány, a pedagógusok bére átlagosan 50%-kal emelkedik. Megkezdődött a nevelést és oktatást segítők béremelése is, ők januártól 7-10%-kal több bért visznek haza. Soha ennyi gyermek még nem részesült ingyenes gyermekétkeztetésben és tankönyvellátásban, mint ma. A kormány 32 milliárd forintról 74 milliárd forintra emelte a gyermekétkeztetés támogatását, így a korábbi 92 ezer helyett ma már 318 ezer gyermek étkezik naponta háromszor ingyen, a kisgyermekek 90 %-a kap ingyenesen étkezést és a rászoruló gyermekek étkeztetését a szünidőkre is kiterjesztettük. Az oktatásból ma nem kivesszük a pénzt, hanem betesszük, idén 455 milliárd forinttal többet fordítunk a köznevelésre, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetésben. Országszerte zajlanak az iskolafejlesztések, tanuszodák, tornatermek, tantermek épülnek és digitális iskolafejlesztési program kezdődött. A pedagógusokkal és szakmai szervezetekkel állandó a párbeszéd, egy éve működik a Köznevelési Kerekasztal, amely már számos eredményt ért el az iskolák működésének, a gyermekek és a pedagógusok terheinek csökkentése ügyében, az ott zajló párbeszéd és közös munka eredményesebb minden más eszköznél, nincs olyan probléma, amiről ott ne lehetne őszintén és érdemben tárgyalni. Ugyanazok, akik ma ismét utcára hívták a pedagógusokat, sorra visszautasították a párbeszédet a kormánnyal, az elmúlt egy évben egyetlen egyszer sem jöttek el a Köznevelési Kerekasztal üléseire, és tárgyalások helyett politikai tüntetéseket és utcai akciókat szerveznek.

Címlapfotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.