civil közoktatási platform
A Hócipő babérjaira törnek a magukért tüntető Tanítanék mozgalmistái
Reggel még fizikai fájdalmaim voltak a délutáni tanártüntetés gondolatától is, de most utólag, egyáltalán nem bánom, hogy elmentem rá. Olyan blődli show volt, amire nem számítottam. Előre megírt forgatókönyv alapján a Tanítanék Mozgalom képviselői, Törley Katalin és Sulyok Blanka moderálta és narrálta az eseményeket, utóbbinak, katasztrofális alakításáért egy Arany Málnát (az Oscar-díj ellentettje) is kiosztottam, de nézzük el neki, még csak most tanul a szerepbe. Mivel a civil szervezetek átláthatóságának terve a kormány részéről, csak újabb ürügy a támadásra a Tanítanék Mozgalom számára, így a rendezvény felszólalói közt volt az Ökotárs Alapítvány igazgatója és az adóvisszaigénylő Szentesi Kálmán. Természetesen a mozgalmi triumvirátus harmadik alakja, az év emberének (!) megválasztott Pilz Olivér is jelen volt, de a legjobb mellékszereplő, Csinos a szamár lett (szegény!). A lényeget meg majdnem kihagytam: távozzon Balog Zoltán és arra biztatták a tanárokat és a diákokat, hogy pereljék be az államot! Kockás könyvből Tanítanék - Megnéztük, mit tartalmaz a tüntetők "bibliája"
Ma újra utcára vonul a Tanítanék Mozgalom. A Civil Közoktatási Platformmal (CKP) közös rendezvényen várják a regnáló kormánnyal elégedetleneket a Kossuth térre. Az apropót a decemberi ígéretük adja, akkor adtak ultimátumot Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek a lemondásra, ennek a határideje múlt hónap végén járt le. Követeléseik sem teljesültek ezidáig, hogy önálló minisztériumot kapjon, vagy hogy a Kockás könyvük alapján rajzolják át az oktatást. No de mi is ez utóbbi? A dokumentum, Nahalka István oktatáskutató műve, akinek alapítványát Soros György támogatta. A dokumentum elkészítésében részt vett a CKP stratégia munkacsoportja, majd tavaly decemberben a CKP plenáris ülésén egyhangú szavazással elfogadták, széleskörű szakmai-és társadalmi egyeztetés nélkül, miközben állandóan azt sérelmezik, hogy az oktatási kormányzat nem kéri ki a szakma véleményét. "A szándék nemes, a módszerek megfelelőek" - Interjú Solti Péterrel, a Klik új elnökével
Fél év. Ennyit adott magának Solti Péter a Klebelsberg Központ vezetője. Az EMMI intézményirányítási és finanszírozási rendszer kialakításáért felelős miniszteri biztosa a PestiSrácok.hu-nak kifejtette, hat hónap elég lesz arra, hogy a cinikus hangok, a rendszer bírálói megismerjék őt és a hozzáállását, és rájöjjenek, az elindult vagy folyamatban lévő változások mind-mind az oktatás ergo a gyerekek jövőjét szolgálják. Az új elnök derűlátó a folytatást illetően és nyitott mindenkire, akinek szívügye a közoktatás. A cél, hogy az idei évben megoldódjon minden probléma - például az iskolák elavult fűtésrendszereinek korszerűsítése, vagy az átvett iskolák technikai személyzetének fizetés-és béren kívüli juttatásának kérdése, hogy végre ne a tűzoltás, hanem a fejlődés, a modernizáció legyen terítéken. Olyanok kritizálják a magyar oktatáspolitikát, akik egykor "átszabói" voltak annak
Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna... annyit tesz: inkább fogjuk be, ha valamiben nem vagyunk biztosak, ha másért nem, a saját hitelességünk érdekében. Generációkba "verték bele" gyerekként a magyar szólást, de vannak akik nem emlékeznek az intelemre... Azok biztosan nem, akik ma pálcát törnek a magyar oktatáspolitika felett, melynek "átszabói" voltak egykoron. Olyanok kritizálják a jelenlegi rendszert, akik pár éve jelentős összegekért kaptak szakmai feladatot kormányzati háttérintézményektől azért, hogy megfogalmazzák véleményüket az oktatásról.