Pesti Srácok

Emmi: Az lenne jogsértő, ha most változtatnának az érettségin

Emmi: Az lenne jogsértő, ha most változtatnának az érettségin

Nem tartja jogsértőnek az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a szakmai érettségit. A tárca a PestiSrácok.hu megkeresésére közölte, hogy az ütközne törvénybe, ha most nyúlnának bele a hatályos jogszabályba, ahogy ezt a Tanítanék Mozgalom, a Civil Közoktatási Platform (CKP) és a Független Diákparlament (FDP) szeretné.

A Tanítanék Mozgalom, a Civil Közoktatási Platform (CKP) és a Független Diákparlament hétfőn fordult Aáry-Tamás Lajoshoz ombudsmanhoz, mert szerintük jogsértő, hogy tavaly decemberben jelentek meg a szakgimnáziumi érettségi követelményei. Az oktatási jogok biztosa egyetértett a panasszal, és támogatásáról biztosította a civileket. Ehhez azonban törvénymódosításra lenne szükség.

A PestiSrácok.hu megkereste az EMMI-t, amely válaszában jelezte, hogy

PestiSracok facebook image

A tárca kiemelte továbbá, hogy 2013-tól minden kezdő szakközépiskolásra vonatkozik az említett szabály, változtatni pedig törvény szerint is legalább a bevezetése előtt két évvel lehet. Így szerintük egy mostani módosítás lenne törvénysértő:

A minisztérium hozzáteszi, a Köznevelési Kerekasztal javaslatára a szakmai érettségi vizsgát emelt-és középszinten is le lehet tenni, ezt a diákok maguk dönthetik el, ami lényeges könnyítést jelent az addig érvényben lévő szabályozáshoz képest.

Címlapfotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.