Pesti Srácok

Áramtermelő vízimalom - Huszonegyedik századi válasz a vízierőművekre

Áramtermelő vízimalom - Huszonegyedik századi válasz a vízierőművekre

A régi vízimalmok működéséből kiindulva termelhet áramot folyóvizeinken a Fair Hydro. A magyar mobil innováció huszonnégy órán keresztül szolgáltathat energiát a folyóparton élő, dolgozó, kikapcsolódó emberek, vagy csónakházak, éttermek, kikötőhelyek számára. Az ötlet amellett, hogy védi hazánk vizeinek természetes élővilágát, XXI. századi válasz a Dunát minduntalan erőművekkel beépíteni szándékozó lobbi képviselőivel szemben.

A Duna vagy a Tisza magyarországi szakaszán lelassuló víz energiáját több megalomán projekttel is megpróbálták energiatermelésre fogni, de nem mindegyik terv alakult jól – írja egy most bemutatkozó magyar innováció kapcsán a Klímainnovációs Közösség. Mint írják, a Fair Hydro névre keresztelt találmány tulajdonképpen a régi malmok reinkarnációja, csak malomkövek helyett generátort forgatnak a vízbe merülő turbina lapátjai.

Több ésszel, kevesebb vasbetonnal

Az alapgondolat több mint száz évre nyúlik vissza, amikor ezrével üzemeltek hajómalmok a Duna magyar szakaszán. Az elképzelés szerint a Dunára tervezett áramtermelő-gigaberuházások helyett olyan, a XXI. századi alapanyagokból készült mobil erőműveket telepítenének, amelyek könnyen csatlakoztathatóak úszóművekhez, pontonokhoz, ezeken keresztül pedig az elektromos hálózathoz. A Fair Hydro képes áramtermelésre a folyók lustán hömpölygő szakaszán is, így kímélve a vizek élővilágát. Ráadásul alternatív megoldást nyújthat például a Duna felső szakaszán minduntalan duzzasztóművekért kiáltó vízierőmű-hívek érveivel szemben is.

PestiSracok facebook image

A Fair Hydro ugyan nem termel nagy mennyiségű áramot, ugyanakkor nagy előnye, hogy 24 órán keresztül, megállás nélkül működik, amely óriási előnyt jelenthet más megújuló energiatermelő megoldásokhoz képest. A cél természetesen nem a szél-, vagy napenergia kiszorítása, hanem egy egyenletes, kiegészítő háttér-termelés.

Kinek kell?

Az innováció elsősorban a folyóparton élő, dolgozó, kikapcsolódó emberek számára nyújthat alternatív megoldást, például csónakházak, lakóhajók, úszó és vízparti vendéglők, szórakozóhelyek áramellátását fedezhetik a mobil áramtermelő egységeket. A Fai Hydro ötletgazdái 2015-ben jelentkeztek a Climate-KIC Akcelerátor programba, annak érdekében, hogy a találmány piacra dobásához, piaci érvényesüléséhez szerezzenek további segítséget. A csapat által megfogalmazott jövőkép szerint 2020-ban akár már közel ezer turbina is üzemelhet Európa folyópartjain. Amennyiben ez megvalósul, a Fair Hydro gazdaságilag már megáll a saját lábán, és mintegy 15 ember megélhetését biztosíthatja. A tengerentúli értékesítés pedig újabb piacokat nyithat ennek az innovációnak.

Forrás: klimainnovacio.hu; fotó: mapio.net

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.