Pesti Srácok

Letelt az ultimátum, "Táblás Józsi bácsi" leleplezi Gyurcsányt (PS-videó!)

Beváltotta ígéretét az egykori lelkes DK-tag, Takács József László („táblás Józsi bácsi”), aki néhány napja beharangozta: ha egykori szelfipartnere, Gyurcsány Ferenc nem mond le, és nem adja át a pártelnökséget feleségének, Dobrev Klárának, akkor ő megkezdi volt pártját leleplező showműsorát. Öveket becsatolni, szürreális PS-videóinterjú következik!

Az ellenzéki tüntetések állandó szereplőjének számító, saját kezűleg írt táblácskáiról ismert „táblás Józsi bácsi” most a PestiSrácok.hu-nak rendhagyó videóinterjút adott, amelyben a DK belső életének legpikánsabb részleteiről is föllebbentette a fátylat. Előadásából kiderült, kik azok a DK-cicák, milyen pénzből fizették őket, mint ahogy azt is elárulta, melyik politikust vette körül mindig valóságos hölgykoszorú egykori pártjában. Természetesen az őszödi beszéd „kiszellőztetőjének” kiléte sem maradhat homályban. A DK-ban és Gyurcsányban mélyen csalódott Takács József László sajátos stílusban elemzi a hazai közélet apró rezdüléseit.

Akinek ez az alig hétperces videó nem lenne elegendő, és bővebben is kíváncsi „táblás Józsi bácsi” világmagyarázataira, az itt megtekinthet egy több mint 13 perces videót is.

Operatőr-vágó: Kerekes András. Szerkesztő-riporter: Pilhál Tamás

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.