Pesti Srácok

Megrázta a pofonfát a Heineken: beperlik a holland multit a vörös csillag miatt

Megrázta a pofonfát a Heineken: beperlik a holland multit a vörös csillag miatt

Keresetet nyújtott be a Heineken ellen a Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (Szórakész) a vörös csillag használata miatt pénteken a Fővárosi Törvényszéken – közölte a PestiSrácok.hu-val a Szórakész, illetve az eljárásban őket jogvédőként segítő Szabadságvédő Alapítvány (Szava) vezetője, Keszegné Menczer Erzsébet és Pálfalvi Milán. A két szervezet vezetője szerint a vörös csillag tiltott önkényuralmi jelkép akkor is, ha terméken jelenítik meg, mindegy milyen indokkal teszik ezt, és használata sérti a kommunista diktatúra áldozatainak emlékét, nem méltó a magyar nemzethez.

A Szórakész és a Szava azt szeretné elérni, hogy a Heinekent tiltsák el a vörös csillag használatától. Közleményükben fölidézték: az Európai Unió Törvényszéke egyszer már megtagadta a sarlót és kalapácsot, valamint vörös csillagot tartalmazó szovjet címer védjegyként történő lajstromozását, elejét véve a kereskedelmi célú hasznosításra való védhetőségének. A törvényszék a magyar közrendbe ütközőnek találta az önkényuralmi jelképek védjegyként történő használatát, külön kiemelve, hogy Magyarországon az érintett közösség jelentős része megtapasztalta az egykori Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége meghatározó befolyásának időszakát. Mint közleményükben írják: az alaptörvény értelmében

Rámutattak: a kommunista önkényuralmi rendszer legfőbb jelképe az ötágú vörös csillag volt, amely a mindenkori állampárt és a Magyar Népköztársaság címerében is szerepelt. Ráadásul a vörös csillagot tartalmazta az 1956-os forradalom vérbe fojtása után létrehozott pártállami erőszakszervezet, a Munkásőrség, valamint a Kommunista Ifjúsági Szövetség címere. Ugyancsak ez az önkényuralmi jelkép szerepelt számos közintézményen és egyéb épületen, szobrokon, plakátokon, és ez alatt kellett felvonulni a sokak számára kötelezővé tett, sokak számára csak „erősen ajánlott” május 1-i felvonulásokon.

PestiSracok facebook image
Bojkottot hirdettek az erőfölényével visszaélő Heineken ellen; Forrás: hungarianreporter.com

A Szórakész és a Szava közleménye arra is kitért: a Heineken az általa értékesített Heineken típusú söröket jól látható ötágú vörös csillagot tartalmazó címkével hozza forgalomba. A címkén található vörös csillag a külső szemlélő számára teljesen megegyezik a magyarországi kommunista önkényuralom által a fentiekben leírtak szerint használt szimbólummal. A Heineken a vörös csillagot a sörforgalmazást kísérő termékeken és a gazdasági reklámtevékenységében is használja. A holland multi ezen magatartása sérti a Polgári törvénykönyv azon rendelkezését, amely szerint

A közlemény szerint ezzel a Heineken azért sérti a magyar nemzethez tartozók emberi méltóságát, mert Magyarországon a vörös csillag az elszenvedett kommunista rémuralom jelképe, melynek nyilvános használata a magyar nemzethez tartozókban a szenvedés, az elnyomás és a megaláztatás emlékképeit idézi fel. A diktatúra szimbólumrendszerének Heineken általi használata ezért folytatólagos jogsérelmet okoz az önkényuralmi rendszert elszenvedett magyar nemzet tagjai számára.

A Szava elnöke a közlemény végén arra kért mindenkit:

Mint ismert, hétfőn kezdődött meg a parlamentben a Semjén Zsolt (KDNP) és Lázár János (Fidesz) által benyújtott törvénymódosító javaslat vitája, amely megtiltaná az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosítását. Ennek előzménye, hogy a Heineken romániai leányvállalata erőfölényével visszaélve megpróbálja ellehetetleníti az Igazi Csíki Sört gyártó, apró székelyföldi sörmanufaktúrát. A parlamenti vitán a szocialistáknak sikerült a szokásos magyargyalázó formájukat hozni.

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.