Pesti Srácok

A „Soros-hálózat ékköve” minél nagyobb hisztériát akar kelteni, hogy az Washingtonig elhallatsszon

null

Úgy tűnik, a Közép-európai Egyetemnek (CEU) a Soros György által finanszírozott civil hálózat ékköveként az az érdeke, hogy minél tovább fenntartsa az Orbán-kormány elleni politikai hisztériát, és annak visszhangjai Brüsszelig, Washingtonig is elhallatszanak – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója. Törcsi Péter kiemelte: a külföldi egyetemek működési feltételeit teljesen logikusan szigorítaná a kormány, miután az itt működő 28-ból 27 szabálytalanságokat követett el. Ám érdekes módon csak egyetlen egy, a Soros-féle CEU kelt politikai hisztériát, pedig a kormány jelezte, nyitott a tárgyalásokra. Tehát, ha Soros intézménye is nyitott lenne a megállapodásra és a jogszabályok betartására, akkor nem is lenne ügy – ám a szakértő szerint úgy tűnik, ez nem áll érdekükben.

A CEU-ügynek van egy jogi és egy politikai vetülete – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója. A jogi része egyértelműbb: a felsőoktatási törvény rögzíti azokat a feltételeket, amelyeket a hazánkban működő, de külföldi érdekeltségű egyetemeknek maradéktalanul be kell tartaniuk. Ilyen például, hogy legyen tanrendjük, akkreditálva legyenek a tantárgyak. A szabályok betartását az Oktatási Hivatal ötévente felülvizsgálja, ám a legutóbbinál kiderült, hogy a 28-ból 27 külföldi egyetem kisebb-nagyobb jogszabálysértést követett el, közülük három-négy pedig annyira súlyosat, hogy a hivatal föl is függesztette a működésüket. Mindössze egyetlen egyetem tartotta be maradéktalanul a törvényi előírásokat – hangsúlyozta Törcsi Péter, hozzátéve: ez is egy amerikai hátterű intézmény, miként a CEU. Ebből is látszik: nem arról van szó, mint amit a balliberális média sugallni próbál, hogy itt kifejezetten a CEU és az egyesült államokbeli egyetemek ellen készül egy törvénymódosító javaslat, hanem arról, hogy mivel az elsöprő többség nem tartja be a szabályokat, ezért az oktatási kormányzat – logikusan – szigorítani próbál.

A cél világos: ki kell szűrni azokat a kamuegyetemeket, kamuszakokat, amelyek sem hazai, sem külföldi feltételrendszernek nem tesznek eleget, és csak azok működhessenek, amelyek valódi képzést nyújtanak, azokban az országokban is léteznek, ahonnan az akkreditációjukat kérték, és piacképes diplomát nyújtsanak. A szigorítás tehát tiszta helyzetet teremthet, és aki meg akar felelni az új szabályoknak, az a jövőben is zavartalanul működhet tovább. A CEU esetében a kifogások között volt, hogy több mint tíz képzése nem felel meg a hatályos szabályoknak, ráadásul hosszú évek óta nem szolgáltatott adatot a működéséről a felsőoktatási regiszterbe. Törcsi Péter jelezte: ezek adminisztratív hiányosságok, ám a jogszabályi előírásokat mindenkinek be kell tartania.

Politikai aktor

PestiSracok facebook image

A joginál sokkal érdekesebb az ügy politikai vetülete. A törvénymódosító javaslat benyújtása után a 28-ból csupán egyetlen egyetem csinált politikai cirkuszt: a CEU. Ebből is látszik, hogy a másik 27 külföldi hátterű egyetem valóban oktatási intézmény,

Törcsi Péter; Fotó: Horváth Péter Gyula

Az egyetemi autonómiába Törcsi Péter szerint beletartozik, hogy egy intézmény tüntetést, flashmobot szervezzen, politikai véleményt nyilvánítson, ám a két napja tartó politikai hisztéria, amelyhez a CEU-val egyívású balliberális sajtó nagyon jól asszisztál, már más kategóriába tartozik. Ebből már az látszik: az ő érdekük, hogy ebből politikai ügy legyen, és ne csak Magyarországon, hanem nemzetközi színtéren is – mutatott rá Törcsi Péter. Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója úgy fogalmazott:

Hisztériakeltés

Törcsi Péter fölidézte Palkovics László oktatási államtitkár szerdai nyilatkozatát, amely szerint a kormány nyitott az egyeztetésre a CEU-val és a többi egyetemmel is. Egy fontos kérdés van most: születik-e államközi megállapodás Magyarország és az Egyesült Államok vagy New York állam között. Mivel a magyar kormányzat erre nyitott, ezért könnyen megoldódhatna ez a helyzet, az egyetemnek pedig csak teljesítenie kellene a feltételeket.

– mutatott rá a kutatási igazgató. Arra a kérdésünkre, a hisztéria mögött nem az a félelem áll-e, hogy a George Sorost ki nem állható Donald Trump vezette Egyesült Államok nem köt majd államközi szerződést Magyarországgal, Törcsi Péter azt válaszolta: Trump kétségtelenül olyan hagyományos értékeket vall, amelyeket Soros és hálózata tagad, ezért ezen a téren lehet egy politikai vitára számítani az Egyesült Államokban, nem biztos, hogy az elnök beleáll az akkreditációba Soros érdekében.

Törcsi Péter kiemelte: az Európai Unióban az oktatáspolitika tagállami hatáskörbe tartozik, tehát normális kereteken belül nemcsak megengedett, hanem adott esetben szükséges is a szigorítás. Arra a kérdésünkre, hogy az Európai Bizottság jogszabályszerűen vizsgálhatja-e a Magyarország hatáskörébe tartozó oktatási szabályok szigorítását, a kutatási igazgató azt felelte: alapvetően nem, és Navracsics Tibor oktatásért felelős uniós biztos is azt mondta, hogy túl sok mindent nem tud tenni Brüsszel, véleménye lehet róla, de komoly politikai ráhatása nem. De ismerjük a bizottság eljárásrendjét: mindig tudnak találni olyan alapelvi sérelmet, amely alapján egy eljárást megindíthatnak – tette hozzá Törcsi Péter.

Vezető képünkön George Soros a budapesti CEU-n 2009-ben; fotó: AP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.