Elzúgtak forradalmaink

CEU, TASZ, Igazgyöngy Alapítvány, Ökotárs Alapítvány – ezek mind képviseltették magukat a rendkívül kifejező nevű Civilizáció csoport által szervezett tüntetés felszólalói között, vagyis már a látszatra sem próbálnak adni. Meg sem kísérelik elfedni, hogy egy összefüggő és szorosan együttműködő hálózat mozdult meg a kormány ellen. A résztvevők körében hallható sok-sok angol szó mellett a szónokok előadták az unalomig ismételt paneleket a csodálatosan hasznos civil szervezetekről, a borzasztó állapotban lévő országról és a nem elég aktív demokráciáról.

Egészen 2006-os utánérzésünk volt, amikor szembesültünk vele, hogy nemcsak a csőcselék és az unatkozó, de most rögtön forradalmi életcélt találni akaró fiatalok emlékeztetnek az akkori eseményekre, hanem a tömegben fapados szórólapokat osztogató holdkórosok is, akik nem tudnak kisebb léptékben gondolkodni az ország negyedikbélai újraalapításánál. Nagy szerencse, hogy ez csak egyszeri alkalom volt, nem olyan permanens tünti, mint anno Gyurcsány és csapata ellen, mert ha letáboroztak volna a Hősök terén, akkor szörnyű húgyszagban kényszerülnénk dolgozni járni a PestiSrácok.hu ostromot végül mégis megúszó szerkesztőségébe.

A Fidesz-székház ellenállt a tétova ostromkísérleteknek

Mintegy egyórás szeánsz után a tüntetést befejezettnek nyilvánította a szervező, az emberek egy része elindult a belváros felé, egy kisebb csoport pedig felsorakozott a Fidesz-székháznál, hogy… És itt nemcsak mi akadtunk el, hanem ők is. Ha esetleg valaki nem a „kormány által kézivezérelt” sajtóból tájékozódik, komolyan elhihette, hogy ez lesz az a momentum, amikor a Budapest utcáin még sosem látott tömeg menekülőre, lemondásra kényszeríti Viktort, aki Bakı felé távozik az aranyvonattal – természetesen egy Graz-i kitérővel. Aztán megint ott tartunk, hogy a „tömeg” tulajdonképpen szemantikai kérdés. Erre a barátja nyakából közvetítő fiatal lány is ráérzett:

Itt elvesztettük a hangot, de a lényeg így is átjött. A tömeg élő pajzsát az operatőrök és fényképészek adták, akiket maga előtt tolt a sereg magját képező, kevésbé iskolázott arcú, középkorosztályú egység. Leghátul álltak a fiatal politikai tisztek, akik egyrészt lehetetlenné tették a visszavonulást, másrészt időnként kiadták a támadási ukázt – „menjünk be!” –, és elkezdtek előrenyomulni, a mag pedig végül rátolta a rendőrsorfalra a sajtómunkásokat. A néhányszor megismétlődő ütközetet a kétségbeesetten imbolygó kamerák jelezték, miközben a levegőből folyamatosan ment a szőnyegbombázás szállingózó papírrepülők képében. A rohamok azonban rendre visszapattantak a rendőrökről, amit a haladó tüntetők a szabadságjogok megkurtításaként értelmeztek, és heveny diktatúrázással próbáltak enyhíteni a frusztráción.

Annyi haszna viszont feltétlenül volt a Hősök terei összejövetelnek, hogy bebizonyosodott: kiterjedtebb hálózattal és sokkal több külföldivel is lehet a Békemenetnél nagyságrendekkel kisebb tüntetést szervezni. A legjobb trükk feltétlenül a tér közepén megformált, üres szív volt, amely úgy vált a tüntetők által birtokolt területté, hogy nem kellett megtölteniük.