Pesti Srácok

A határkerítésnél készülnek provokációra a Soros-féle civilek

A határkerítésnél készülnek provokációra a Soros-féle civilek

Buszokkal, autókkal indulnak a magyar-szerb határra tüntetni szombaton a MigSzol szervezésében a "menekültek bebörtönzése, a rendőri erőszak és az állami propaganda ellen." A felhívás szerint törvényszegésre készülnek, be akarnak jutni a tranzitzónákba, sőt, egyes információk szerint a biztonsági határzár bontását is tervezik nagyszombaton.

A Migránsokért Szolidáris Csoport szerint a menekültstátuszért folyamodó embert a szerb-magyar határon felállított konténer-táborba börtönzik majd be – még azokat is, akik már szabadon mozoghattak és élhettek Magyarország területén. A szabályozás alapján kizárólag ebben a “tranzitzónának” nevezett konténertáborban lehet menedékkérelemért folyamodni, ahova minden hétköznap tíz ember léphet be. Egészen a kérelem elbírálásáig a zónában kell maradni, mely az esetek nagy részében – mivel Szerbiát a magyar kormány korábban biztonságos országnak nyilvánította – a státuszért folyamodók Szerbiába toloncolásával végződik.

A MigSzolrólitt írtunk már korábban, a Soros által pénzelt szervezet a Tanítanék Mozgalom egyik támogatója is, ami egyéb, nemes céljain túl folyamatosan azért kampányol, hogy a migránsok több segélyhez jussanak.

Migránsokat akarunk!

PestiSracok facebook image

A MigSzol felháborítónak tartja a "rendszerszintű visszatoloncolást", ami szerintük a kerítés befejezése óta fennálló probléma. A csoport úgy véli: "a hatóságok hallgatnak, azonban a tanúvallomások és a verések nyomai nem: a visszatoloncolások során a rendőrök rendszeresen megverik a menekülteket, kutyákat engednek rájuk, megfosztják őket a meleg ruháiktól, pénzüktől és összetörik a mobiltelefonjaikat." Az állam a határ “védelmére” egy új határrendészeti alakulatot hozott létre, a határvadászok két hónap tréninget követően felfegyverkezve állnak munkába a határon.

Mint írják:

Az elmúlt évek migráció ellenes állami propagandája és jogszabály változásai egyszerre fosztják meg a menedéket kereső embereket a legalapvetőbb emberi jogaiktól, és emberi méltóságuktól. A “muszlim terroristák törvényen kívüli tömegeivel” szemben bármilyen eszközzel felléphetünk. Csak mindeközben azt hagyjuk figyelmen kívül, hogy ők is azért küzdenek, amiért mindenki más: a biztonságos életért.

Tüntetés a koncentrációs táborok(?) ellen Fotó: Facebook

A program 14.30 kor kezdődik Röszkén, majd közös vonulást terveznek a kerítéshez, ahol beszédeket is mondanak, majd a tüntetők átvonulnak a tranzitzónákhoz. Az eseményről a PestiSrácok.hu élőben közvetít, s bár munkatársunk jelentkezett a buszra, az ő számára már nem volt hely, így autóval érkezik stábunk. A MigSzol egyébként az utazás költségeinek fedezéséhez adományokat is gyűjt, az ajánlott adomány: 1000 Ft, Zentán pedig több személynek éjjeli szállást tudnak nyújtani - díjtalanul - a Térzene Irodalmi Társaság vendégháza felajánlásából.

A röszkei migránsszabadságért küzdő tüntetés után Budapesten kezdődik egy zajos "utcabál." A "Nem maradunk csendben" rendezvény keretében lehet üvöltözni és táncolni is a Szabadság téren a "line-up" szerint.

PestiSrácok.hu, fotó: Facebook

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?