Pesti Srácok

Nem nyomoznak tovább Gattyán György ellen

Nem nyomoznak tovább Gattyán György ellen

Megszüntette az adócsalás miatt indított nyomozást az ügyészség Gattyán György és társai ügyében – értesült a PestiSrácok.hu. A pornómilliárdost és öt további személyt a Nemzeti Adó – és Vámhivatal (NAV) gyanúsította költségvetési csalással, de a vádhatóság szerint nem volt elegendő bizonyíték arra, hogy Gattyánék ellen vádat lehessen emelni.

Megszüntette a Gattyán Györgyhöz köthető Docler cégcsoport egyik vállalkozását érintő, költségvetési csalás miatt indított eljárást a IX. Kerületi Ügyészség – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Ebben az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)tavaly májusban indított nyomozást, majd a pornómilliárdossal együtt hat személyt hallgatott ki gyanúsítottként, köztük egy ismert könyvvizsgáló cég munkatársát, és az érintett vállalkozás két ügyvezetőjét. A NAV tavaly decemberben küldte meg vádemelési javaslattal az iratokat az ügyészség részére, amely azonban a napokban úgy döntött, hogy megszünteti az eljárást, mert „a bűncselekmény elkövetése nem volt kétséget kizáróan megállapítható”.

Nem emeltek vádat

Úgy tudjuk, az egész ügy egy tulajdonjog kivásárlásáról szólt, amely során a gyanú szerint húsz millió forintos kár érhette az államot.A NAV azt vizsgálta, hogy az üzletrész adás-vétel valós szándékot takart-e, vagy a szerződések csupán színleltek voltak és valójában egy munkabér kifizetés állt a háttérben, amellyel így egy magasabb összegű adófizetési kötelezettséget lepleztek, ezáltal pedig vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek. Az ügyészség a megszüntető határozatában azzal érvelt, hogy a beszerzett bizonyítékok nem voltak elegendőek a vádemeléshez, hiszen azt nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani, hogy színlelt ügylet történt, emiatt pedig a kerületi ügyészségnek a nyomozás megszüntetéséről kellett határoznia.

PestiSracok facebook image
Az internetes kukkolda, a livejasmin.com a Gattyán-birodalom bevételének 85-90 százalékát adja. Fotó: hacktelecharger.fr

Az alapügyben még mindig nyomoznak

Gattyán György cégeit érintően a NAV egy nagyobb horderejű nyomozást is folytat. Ez az ügy még 2012 szeptemberében azzal kezdődött, hogy az adóhivatal megszállta Gattyán magyarországi székhelyét, a mintegy 40 céget, befektetési társaságot, internetes start-upokat, játékfejlesztőket összefogó Docler-csoportot. Egyes információk szerint áfavizsgálatot tartottak, hiszen bár Gattyán társasági adó-, illetve szja-ágon nagy befizető, de a szolgáltatás után az áfa nem a magyar, hanem a portugál költségvetést gazdagítja. A Docler-csoport egyik tagja, a WebMindLicenses Kft. – melynek Gattyán az egyedüli tulajdonosa – ugyanis bérbe adta egy Lalib nevű portugál cégnek a livejasmin.com erotikus weboldal know-how-ját. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ügyben arra a következtetésre jutott, hogy a két társaság közötti licencszerződés célja a magyar adójogszabályok kijátszása volt, és hogy a know-how hasznosításához fűződő döntéseket ténylegesen továbbra is Gattyán György hozta meg. A NAV ezért hatalmas összegű adókülönbözet (társasági adó, áfa, innovációs járulék és kulturális járulék), valamint adóbírság megfizetésére kötelezte a WebMindLicenses-t. Ebben az ügyben továbbra is ismeretlen tettes ellen folyik az immár öt éve tartó nyomozás. Ismert, a NAV eljárása miatt Gattyán az Európai Bírósághoz fordult, amely 2015 decemberében kimondta, hogy a magyar hatóság nem minősíthette volna visszaélésnek Gattyánék lépését azok alapján az adatok alapján, amelyek az adóhivatal rendelkezésére álltak. Meg kellett volna keresniük ugyanis a portugál adóhatóságot is, információkat kellett volna kérnie az adóhatóságnak a portugáloktól. Önmagában az, hogy egy alacsonyabb áfakulcsot alkalmazó országban levő társasággal kötöttek licencszerződést, további körülmények hiányában nem tekinthető visszaélésszerű gyakorlatnak – szögezte le az Európai Bíróság. Tavaly júniusban pedig a Docler a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon is megnyerte évek óta zajló perét a NAV-val szemben.

Vezető kép: facebook.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.