Pesti Srácok

Választási pártot alakítana Karácsony Gergely

null

Elképzelhetőnek tartja egy választási kormány megalakítását 2018-ra Karácsony Gergely. Zugló polgármestere a Magyar Nemzetnek adott interjújában sajnos nem árulta el, hogy kiket látna ebben szívesen, de azt igen, hogy a frissen alakult pártokat és kormányellenes civil szervezeteket fogná össze. Ez egyébként egy piaci rés kitöltése is lenne, hiszen Országos Bírósági Hivatal információi szerint jelenleg 193 bejegyzett párt van, amely indulhatna a választáson, és ez a szám még emelkedhet, hiszen országszerte 351 párt bejegyzés alatt áll. Ezek közül persze nem mindegyik kormányellenes. karácsony Gergely hozzátette: az MSZP-t és a DK-t nem kritizálta, de a politikus szerint ők nem tudják megszólítani a bizonytalan szavazókat

Karácsony Gergely, Zugló polgármestere 2018-ban rendszerváltás lenne, ezt minden rendelkezésére álló eszközzel segíteni fogja, derül ki a Magyar Nemzetnek adott interjújából. A Párbeszéd politikusa szerint le tudja váltani Orbán Viktort, de nem hiszi, hogy erre csak ő lenne képes.

- mondta.

PestiSracok facebook image

Úgy véli, az új erők együttműködése létrehozható, az első feladat pedig az, hogy

azok a civil szervezetek, amelyek már letették a névjegyüket, tudjanak együttműködni a céljaik elérése érdekében.

- hangsúlyozta,

A vonzást Zugló polgármestere a kellő felelősségtudatban látja, vagyis abban, hogy a szervezetek részt vegyenek egy új politikai világban. Kiemelte, hogy úgy látja, gyakran választók többsége nem látja a különbségeket az új pártok között.

- jelentette ki, majd szerényen hozzáfűzte, hogy el tudja magát képzelni ebben a szövetségben az utolsó és az első helyen is. Úgy gondolja, nem számít, hogy kik lesznek ebben benne, hiszen ez csak az újságírókat érdekli, a választóknak az a fontos, hogy legyen kire szavazniuk.

Az MSZP-t és a DK-t azonban nem tudja elképzelni egy ilyen szövetségben, hiszen bár ezek a pártok szükségesek, de nem elégséges feltételei a rendszerváltásnak. Ennek el tudja képzelni velük az együttműködést, mondjuk, a választókerületek szintjén.

Karácsony úgy véli, hogy minden választókerületben képes lenne a Párbeszéd jelöltet állítani, de mivel szövetségben gondolkoznak, nem kell, hogy mindenki talpon maradjon. Hozzátette, Botka Lászlót az MSZP miniszterelnök-jelöltjét például el tudná képzelni a közös baloldal élén.

Karácsony Gergely elmondta, hogy támogatja az alapjövedelmet, amely egy komplex csomag egyik eleme, amiben az is benne van, hogy úgy emelnék a nettó minimálbért, hogy nem jelentene a munkaadóknak pluszkiadást. Ez hasonlóan képmutató, mint Botka László “fizessenek a gazdagok!” szlogenje is, amivel kapcsolatban Zugló polgármestere kifejtettei: "nemcsak a gazdagoknak kell fizetniük, hanem a környezetszennyezőknek is".

A sajtószabadsággal kapcsolatban a politikus úgy gondolja, vannak olyanok, akiknek újságíró titulus szerepel a névjegykártyájukon, de valójában propaganda az, amit végeznek. A határ azért sokszor nehezen húzható meg. Büszke rá, hogy a Zuglói Lapokban csak kevés politika van.

Forrás: Magyar Nemzet, Fotó: Alfahír

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.