Pesti Srácok

Jogerős: kimondható, hogy Gyurcsányék 24 milliárdos kárt okoztak a reptér eladásával

Jogerős: kimondható, hogy Gyurcsányék 24 milliárdos kárt okoztak a reptér eladásával

Jogerősen is elbukta az általa indított személyiségi jogi pert Tátrai Miklós, a vagyonkezelő volt vezetője, aki azért citálta bíróság elé Budai Gyulát, mert a volt elszámoltatási kormánybiztos szerint ő is felelős a Budapest Airport eladása kapcsán az államot ért 24 milliárd forintos kárért. Tátraira rájár a rúd mostanság: két hete a Sukoró-perben ítélték letöltendő börtönbüntetésre.

A Fővárosi Ítélőtábla szerdán – az elsőfokú döntést helybenhagyva – megalapozatlanság miatt elutasította Tátrai Miklós személyiségi jogi keresetét

. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója azért perelte be Budai Gyulát, mert a volt elszámoltatási kormánybiztos 2011-ben őt is felelőssé tette a Budapest Airport privatizációja kapcsán az államot ért 24 milliárd forintos kárért. Budai 2011. október 6-án tett feljelentést ismeretlen elkövető ellen hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanújával, majd egy aznapi sajtótájékoztatóján, illetve tévényilatkozatában arról beszélt:

az államot ért kárért egyrészt Veres János akkori MSZP-s pénzügyminiszter a felelős, másrészt az MNV-t vezető Tátrai. Utóbbi felelőssége abban áll, hogy 2008 novemberében hozzájárult a Budapest Airport új tulajdonosa által kért átütemezések végrehajtásához

. Ennek köszönhetően sem a hitel-, sem a bankgaranciát nem hívták le, ami Budai szerint hozzájárult az államot ért kárhoz. A Fővárosi Főügyészség az ügyben elrendelte a nyomozást, ám pár hónappal később azt megszüntette, mivel szerinte a vállalt fejlesztések elmaradásából még nem következik, hogy bűncselekmény történt volna a reptér eladásakor. Egyébként a Tátrai által indított személyiségi jogi pernek a volt kormánybiztos mellett a Miniszterelnökség és a Miniszterelnöki Kabinetiroda is alperese volt.

Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő, egykori elszámoltatási kormánybiztos; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
PestiSracok facebook image

Véleménynyilvánítás

Az ítélőtábla jogerős verdiktje Budai kijelentéseit olyan vélemény-nyilvánításnak minősítette, amely a kormánybiztos jogi értékelését, szakmai véleményét tartalmazta.

A másodfokú bíróság egyúttal azt is rögzítette, hogy Budai kijelentései nem voltak sem önkényesek, sem öncélúak, mivel elszámoltatási kormánybiztosként éppen az volt a feladata, hogy az állami vagyon hasznosítását vizsgálja, arról jogi álláspontot alakítson ki, tájékoztassa a közvéleményt, és szükség esetén feljelentést tegyen.

Tátrai Miklós a Sukoró-per egyik korábbi tárgyalásán még el-elmosolyodott; Fotó: MTI

Rájár a rúd Tátraira

Valószínűleg, nem ezek Tátrai Miklós életének legvidámabb napjai, hiszen – mint arról két hete a PestiSrácok.hu is beszámolt – a Kúria harmadfokú ítéletével három év börtönbüntetésre ítélte a volt MNV-vezért a sukorói telekpanama miatt. Tátrai korábbi jobbkezét, Császy Zsolt értékesítési igazgatót pedig két és fél év szabadságvesztésre ítélték.

Vezető képünkön Gyurcsány Ferenc üdvözli Tátrai Miklóst a Sukoró-per egyik tárgyalásán; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.