Pesti Srácok

Budai Gyula: Gyurcsány azért nem válaszol, mert takargatnivalója van

Budai Gyula: Gyurcsány azért nem válaszol, mert takargatnivalója van

A Fidesz felszólította Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét hogy tisztázza, milyen szerepe volt a korábban jogi képviseletét ellátó Czeglédy Csaba hárommilliárd forintos áfacsalási ügyében, mit tud az eltűnt összegről. A korrupcióval gyanúsított ügyvéd korábban több, vezető baloldali politikus védelmét is ellátta, az MSZP és a DK azonban még mindig nem reagált a PestiSrácok.hu arra vonatkozó közérdekű adatigénylésére, hogy milyen munkára és mekkora értékű szerződéseket kötöttek a pártok, illetve képviselőik Czeglédyvel.

Budai Gyula, a kormánypárt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Czeglédy Csaba azon túl, hogy a DK szombathelyi képviselője is volt, Gyurcsány Ferenc bizalmi köréhez is tartozott, amit az is mutat, hogy a DK elnöke családi cégének, az Altusnak a jogi képviseletét is ellátta. Megjegyezte továbbá, hogy egy Gyurcsány Ferenc által ellene indított személyiségi jogi perben is Czeglédy Csaba védte a volt kormányfőt. A Fidesz politikusa hangsúlyozta, az ügyben többször kérdezték az MSZP-t és a DK-t is, például arról, hogy hol lehetnek a bűncselekményben eltűnt pénzek, azonban szavai szerint az ellenzéki pártok eddig nem válaszoltak, csak mentegették Czeglédy Csabát és politikai megrendelésre indult eljárásról beszéltek.

Budai Gyula azt mondta, a válaszok elmaradása mögött Gyurcsány Ferenc esetében az állhat, hogy

PestiSracok facebook image

Gyurcsány Ferencnél sokasodnak a megválaszolatlan kérdések – mondta, hozzátéve, a DK vezetője legutóbb az előző uniós költségvetés magyarországi pénzeinek informatikai kezeléséért felelős projekt ügyében nem adott választ, amelyben a kár 18 milliárd forintos lehet. A kormánypárti képviselő közölte, „Czeglédy Csaba bűnszervezete” a jelenlegi információk alapján több ezer diákot csapott be és használt ki. Emellett kitért arra is, hogy Czeglédy korábban Gyurcsány Ferenc mellett Botka László jogi képviseletét is ellátta, 2002-ben pedig egy mostanihoz hasonló ügyben ítélte el a bíróság.

Portálunk a héten is foglalkozott Czeglédy Csaba korrupciós ügyével, és közérdekű adatigénylést is küldtünk az MSZP-nek és a DK-nak. Ezekben arra várunk választ, hogy a két ellenzéki pártnak, illetve parlamenti képviselőinek milyen szerződései voltak, illetve vannak jelenleg is Czeglédyvel, ezek milyen munkára szólnak és mennyi pénzt fizettek ki ezek alapján a korrupciós bűncselekmény gyanújába keveredett szocialista ügyvéd-politikusnak. Választ egyelőre nem kaptunk, igaz, a határidő még nem telt le. Amint megkapjuk a kért adatokat, beszámolunk róla olvasóinknak.

MTI/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.