Pesti Srácok

Óriási alakítás – A baloldali zsidók Izraeltől is elvárnák az Orbán-ellenes rettegést

Óriási alakítás – A baloldali zsidók Izraeltől is elvárnák az Orbán-ellenes rettegést
Kovács M. Mária történész, Zentai Péter újságíró és Bokor Péter építész. Ők és barátaik ragaszkodnak az antiszemitizmustól való rettegéshez. (képek: nol.hu, youtube.com)

Egyesek nem bírnak belenyugodni, hogy a hivatalos izraeli álláspont szerint sem Magyarország, sem a Soros Györgyről szóló plakátkampány nem antiszemita. A hazai baloldalnak évtizedeken át végső ütőkártyája volt – érvek híján – a jobboldal lenácizása és leantiszemitázása, és feltűnően ragaszkodna ehhez továbbra is. Ezért pedig minden követ meg is mozgat a régi nagy csapat, amely egy 28 oldalas üzenetben és egy háromfős küldöttség révén győzködte az izraeli nagykövetet, hogy a saját miniszterelnöke helyett álljon inkább a magyarországi orbánfóbiások mellé.

A küldöttség, azaz Kovács M. Mária történész, Zentai Péter újságíró és Bokor Péter építész tolmácsolta tizenhét közszereplő és magánszemély egységes vágyát Josszi Amrani izraeli nagykövetnek, miszerint a közel-keleti állam tartsa már antiszemitának a magyar kormányt. A plakát és ami mögötte van című szöveget jegyzők között olyan igazi dinoszaurusz-nagyságok szerepelnek, mint Heller Ágnes, a pikszisből kiesett, de aztán oda magát visszatornászó Konrád György, Karsai László, valamint a szkeptikus kvízprofesszor, Vágó István. Mind a tizenheten a saját szavaikkal írták le a magyar, illetve az izraeli miniszterelnöknek, hogy a kormány és személyesen Orbán Viktor a Sorost ábrázoló plakátokkal ismét átlépett egy határt, amelyet amúgy ugyanennek a körnek a véleménye szerint elég sokszor átlépett már 2010 óta. Ezenfelül sérelmezték a Horthy Miklóst államférfinak nevező Orbán-nyilatkozatot (azzal kevéssé foglalkoznak, hogy a miniszterelnök szavai szerint árnyaltan kell nézni Horthy szerepét), és általában úgy érzik, hogy az antiszemita helyzet fokozódik az országban.

– így kezdődik a Kovács, Zentai és Bokor által aláírt mű. Ebben azt kérik Netanjahutól, hogy ugyanazzal a felelősségteljes elkötelezettséggel viszonyuljon a galutban élő zsidósághoz, az ő sajátos gondjaikhoz és nehézségeikhez, mint Izrael Államhoz. Természetesen nem maradhatott ki a magyar miniszterelnök nacionalistázása, xenofóbozása, rasszistázása és antiszemitázása sem egy olyan ügyben, amely éppen azon robbant ki, hogy még Izrael vezetése sem ért ezzel egyet. A magyarországi baloldal kiöregedett holdudvara számára nyilvánvalóan továbbra is elfogadhatatlan, ha bárki másként látja a világot, mint ők.

PestiSracok facebook image

Balhé minden áron: elfideszesített zsidóságtól rettegnek a nem fideszes zsidók

A háromfős látogatóbizottság a jelek szerint elbűvölte Josszi Amrani nagykövetet, aki támogatásáról biztosította őket, ráadásul megnyugtatta a szuperdemokrata csoport képviselőit, hogy valójában nem is vonatta vissza az izraeli miniszterelnökség a nyilatkozatot, csak kiegészítették a Soros-kampányt elítélő részeket.

Valójában, amikor Netanjahu miniszterelnöki hivatala a sajtóból értesült a szintén általa vezetett külügyminisztérium önjáróan kiadott nyilatkozatáról, akkor a Soros-kampányt elítélő szöveget Sorost bíráló részekkel egészítették ki, illetve általánosan elítélték benne az antiszemitizmust, Magyarországot viszont a baloldal mélységes szívfájdalmára nem említették meg.

A Válasz.hu információi szerint a nagykövet arról is beszélt Zentaiéknak, hogy igazából sokkal kevésbé jó az Orbán-kormány izraeli megítélése, mint ahogy azt a kormány láttatni szeretné. A találkozón természetesen az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget vezető Köves Slomó rabbi is szálkának bizonyult a látogatók szemében, mint a magyar zsidóságot „fideszesíteni” akaró kör képviselője. Ezek szerint valahol valakik már demokratikusan eldöntötték, hogy a magyar zsidóság csakis baloldali lehet.

forrás: Válasz.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.