Pesti Srácok

Az MSZP és a DK jóvoltából a börtönben is kapja fizetését Czeglédy – Fidesz: így fizetik ki a hallgatását

Az MSZP és a DK jóvoltából a börtönben is kapja fizetését Czeglédy – Fidesz: így fizetik ki a hallgatását

A Fidesz felháborítónak tartja, hogy a költségvetési csalás gyanúja miatt hetedik hete előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba továbbra is kapja a fizetését a szombathelyi önkormányzattól, miközben az ügyben károsult több ezer diák hiába várja a pénzét – mondta Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő, aki szerint az MSZP és a DK ezzel vásárolja meg a lebukott politikus hallgatását. Eközben a DK egyáltalán nem, az MSZP pedig csak részben válaszolt a PestiSrácok.hu közérdekű adatkéréseire, amelyekben a Czeglédyvel kötött szerződéseikre voltunk kíváncsiak. A titkolózás miatt portálunk jogi lépéseket fontolgat.

Budai Gyula közlése szerint a szocialista politikus által irányított bűnszervezet több mint 3 milliárdos adócsalást követett el és több ezer diák pénzét lopta el, ugyanakkor úgy tudják, hogy mai napig kapja képviselői juttatását. Mint fogalmazott:

Felháborítónak nevezte, hogy az MSZP és a DK nem mondtatta le Czeglédy Csabát a képviselői mandátumáról a büntetőeljárás megindulása után, hanem védik őt, és még fizetést is biztosítanak számára. Szerinte az MSZP és az DK ezzel „fizeti ki” Czeglédy Csabát, „ez lesz a hallgatás ára”. Elmondta: tudomásuk szerint Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő tiszteletdíja 150 ezer forint, ez kiegészül még 150 ezerrel, ami egy bizottsági és egy felügyelőbizottsági poszt után jár. Budai Gyula az MSZP-től és a DK-tól vár választ arra a kérdésre, hogy a Czeglédy Csaba által eltüntetett milliárdokból mennyi pénz jutott a két párthoz, és hány titkos rejtekhely van még, ahol bűncselekményből származó pénz lehet. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Kérdésre válaszolva úgy vélte: előbb-utóbb a kormánypártoknak valamilyen döntést kell hozni annak érdekében, hogy a károsult diákok ne csak a büntetőeljárás befejezésekor, hanem sokkal előbb hozzájussanak az őket megillető fizetséghez.

Czeglédy és a DK-s Vadai; Fotó: veol.hu

Titkolózik az MSZP és a DK

A PestiSrácok.hu még június végén közérdekű adatkéréssel fordult az MSZP-hez és a DK-hoz, amelyben azt kértük, árulják el, hány és milyen összegű megbízási szerződést kötött a párt, a frakció, illetve az egyes képviselők Czeglédy Csabával, illetve Czeglédy ügyvédi irodájával. A Gyurcsány-párttól semmilyen válasz nem érkezett az adatkérésünkre. Még annyit sem mondtak, hogy bikkmakk. Az MSZP-től viszont két válasz is érkezett. Az egyikben a párt elnöke, Molnár Gyula a következő indoklással utasította vissza adatkérésünket:

Az MSZP országgyűlési frakciója viszont teljesítette közérdekű adatigénylésünket, amelyből kiderült: Czeglédynek tavaly október és december között is volt egy jogi tanácsadási szerződése az MSZP-frakcióval nettó 750 ezer forint értékben, illetve idén is kötöttek egy félévre szóló megállapodást, amelyet június 15-én fölbontottak. Ez utóbbi révén nettó 1,375 millió forintot fizettek ki a súlyos korrupciós bűncselekmény gyanújába keveredett politikus ügyvédi irodájának. Bár arra is kíváncsiak voltunk, hogy az egyes szocialista országgyűlési képviselők kötöttek-e szerződést Czeglédyvel, ám ezt – arra hivatkozva, hogy nem közérdekű adat – nem árulták el.

Akárhogyan is: beszédes a DK és az MSZP titkolózása. A PestiSrácok.hu megfontolja, hogy a két balliberális párt által visszatartott információk miatt jogi útra terelje-e az ügyet.

Botka és Czeglédy. Az MSZP az esőtől is óvja lebukott emberét

Bűnszervezet

Az ügyben bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoznak, az eljárás egyik gyanúsítottja Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő is, aki ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több esetben. Czeglédyt június közepén vették őrizetbe, majd rendelték el előzetes letartóztatását. Az eljárásnak tizenegy gyanúsítottja van, valamennyiüket előzetes letartóztatásba helyezték. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Humán Operátor Zrt. köré épülő bűnszervezet 2013 és 2016 között több mint hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. Czeglédy bűntársaival együtt egy többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését. A bűnszervezet működésében alsó szinten levő, strómanok által vezetett, Csongrád, Fejér és Vas megyében bejegyzett iskolaszövetkezetek nem végeztek érdemi tevékenységet. Az egyik cég ügyvezetője egy favágó, aki elfogásakor éppen tehenekre vigyázott, és azzal próbálta meg elkerülni előállítását, hogy ebben az esetben a jószágok őrzés nélkül maradnak.

Forrás: MTI/PS. Vezető kép: nyugat.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.