Pesti Srácok

Kiszabadult a börtönből az Orbán elleni merénylet egyik feltételezett szervezője

Kiszabadult a börtönből az Orbán elleni merénylet egyik feltételezett szervezője

A PestiSrácok.hu információi szerint házi őrizetbe került a gyanú szerint Orbán Viktor miniszterelnök ellen merényletet tervező páros egyik tagja, R. Gyula. A szélsőséges nézeteket valló gyanúsítottat és társát sorozatlövő fegyverekkel az autójukban fogták el még 2015 novemberében, miután kiderült, mire készülhetnek.

Megszüntette a gyanú szerint a magyar miniszterelnök, Orbán Viktorellen merényletet tervező, szélsőséges nézeteket valló páros egyik tagjának, R. Gyulának az előzetes letartóztatását a bíróság – értesült a PestiSrácok.hu. A 61 éves férfi háziőrizetbe került. Azt, hogy az egyik gyanúsított legszigorúbb kényszerintézkedését jogerősen megszüntette a bíróság, az ORFK kommunikációs szolgálata és az ügyészség is megerősítette portálunknak.

A miniszterelnök ellen készülhettek merényletre

R. Gyulát a 63 éves M. Péterrel együtt 2015 novemberében fogták el, miután sorozatlövő fegyvereket, hangtompítókat, valamint éles lőszereket találtak a gépkocsijukban, ezzel egy időben pedig a TEK kimenekítette Orbán Viktort a tervezett merénylet helyszínéről. Az ügyben eljáró Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel gyanúsította meg a két férfit. Az elfogás után Pintér Sándor belügyminiszter és Tasnádi László akkori rendészeti államtitkár egy sajtótájékoztatón elmondta: az elfogottak egy kormánytag ellen készültek merényletre. A Blikk írta meg elsőként, hogy a miniszterelnök lehetett a célpont. Az egykori államtitkár azt is hangsúlyozta, hogy a két gyanúsított a Magyar Nemzeti Hadsereghez (MNH) köthető, amelynek tagságát 15-25 főre teszik. M. Péter gyakorlatilag egész életében szélsőségesnézeteket vallott, így a szélsőbalos ideológiától eljutott a szélsőjobbig és állítólag a Magyar Nemzeti Arcvonallal (MNA) és annak létrehozójával, arendőrgyilkossággal gyanúsított Győrkös Istvánnal is szimpatizált. A Magyar Idők szerint a házkutatások során az ölési szándékot bizonyító feljegyzések kerültek elő, majd két hónappal ezelőtt M. Pétert emberölés előkészületével is meggyanúsította a rendőrség. A férfit elfogása óta többször is kihallgatták, de ő tagadta a terhére rótt cselekményeket. Úgy tudjuk, R. Gyula már beszédesebb volt és több értékes információt is megosztott a hatóságokkal.

PestiSracok facebook image

Sorozatlövő fegyverek a gépkocsiban

Érdekesség, hogy a náluk talált Scorpio és Skoda típusú sorozatlövő fegyverekről azóta kiderült, hogy azokat a szlovákiai hatástalanított fegyverekkel kapcsolatos botrány során alakították vissza éles lőfegyverré. Ismert, amióta a Brad Pitt budapesti filmforgatására érkező hatástalanított fegyvereket lefoglalta a TEK, és sajtónyilvánosság előtt bizonyították, hogy a fegyverek néhány mozdulattal visszaalakíthatók éles fegyverré, több európai ország hatóságai is aktív nyomozást indítottak. A Magyar idők egy korábbi cikkében emlékeztetett, hogy szlovák források szerint több ezer ilyen fegyver juthatott a szervezett bűnözők, terroristák kezébe. Mint kiderült, az M. Pétert és R. Gyulát szállító gépkocsiban is ilyen sorozatlövő fegyverekvoltak. M. Péter tagadja, hogy köze lett volna a fegyverekhez, azok tudomása szerint társáé, R. Gyuláé voltak.

Vezető kép: borsonline.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.