Pesti Srácok

Kövér László: Magyarország ellenfele a hatáskörét túllépő, uniós normákat megszegő Európai Bizottság

Kövér László: Magyarország ellenfele a hatáskörét túllépő, uniós normákat megszegő Európai Bizottság

Nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választásokat, „azokat pedig még nem nyertük meg” – fogalmazott a szombati Magyar Időknek adott ünnepi interjúban Kövér László. Arról is beszélt, hogy Magyarországnak a nyugati integrációban a helye, viszont Szent István példája ma is utat mutat, hiszen a király nem engedte, hogy az országot idegen érdekek alá rendeljék.

Az Országgyűlés elnöke, a Fidesz alapító tagja hangsúlyozta: „saját táborunknak egy pillanatig sem szabad azt éreznie, hogy már megnyertük a választást”. Tanulva 2002-ből, fel kell venni a kesztyűt minden egyes támadás esetén – tette hozzá. Kövér László párhuzamot vont az ezer évvel ezelőtti és a mai dilemmák, illetve azok megoldási módja között. Megállapította, hogy Szent István királynak a mostanihoz hasonló kihívásoknak kellett megfelelnie:

PestiSracok facebook image

A mintául szolgáló részleteket firtató kérdésre válaszolva emlékeztetett arra, hogy Szent István is a Nyugat mellett tette le a voksát, de sikerült elkerülnie, hogy az ország a német császár hűbérbirtoka legyen.

Az érdekellentéteket vizsgálva megjegyezte, hogy azok nem csupán az unió és a kontinentális hatalmak vonatkozásában állnak fent, az Amerikai Egyesült Államok is fontos tényező; szellemi, politikai, gazdasági elitjének egy része mindent megtesz a demokratikusan megválasztott elnök ellehetetlenítéséért. Ugyanakkor az Országgyűlés elnöke ténynek nevezte, hogy

Hozzátette, hogy az európai intézményrendszer működésének irányát elsősorban Németország határozza meg.

Fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

Soros csak a háttérhatalom embere, nem a vezetője

Kövér László azt mondta, hogy az Európai Unió hosszú távú fennmaradására nem kötne fogadásokat. Kifejtette:

Soros Györgyről azt mondta, senki nem gondolhatja komolyan, hogy egyedül ő mozgatja a világ történéseit. „Ő a világ legismertebb, jelenlegi tudásunk szerint legnagyobb befolyású és óriási pénzeszköz felett rendelkező szereplője a háttérhatalomnak”. A háttérhatalom

– fejtette ki.

Mindig voltak idehaza olyanok, akiknek a nemzet nem jelent semmit

Arra a kérdésre, hogy a 2018-as országgyűlési választási kampányt mennyiben befolyásolja az a tény, hogy egy nagyvállalkozó, Simicska Lajos nyíltan beállt az egyik ellenzéki párt, a Jobbik mögé, így válaszolt: „egykor volt harcostársunkat nem akarom lebecsülni, de vannak nála nagyobb szereplők is az ellenzéki oldalon, például ne feledkezzünk meg a már említett Soros Györgyről”. Hangsúlyozta:

Azon kérdés kapcsán, hogy milyen kampányra készül a Fidesz, Kövér László emlékeztetett: hét évvel ezelőtt „egy történelmi szakadék peremén tántorgó országot” vettek át, a viszonyítási pont tehát markánsan kirajzolódik. „Minden gáncsoskodással, kritikával dacolva röpke néhány év alatt visszahoztuk az országot az összeomlás széléről, és már a ciklus vége felé lehetett látni, hogy nemcsak megmenekültünk a nagy bajból, hanem elindultunk újra felfelé.” A 2014 óta eltelt több mint három esztendőről pedig azt mondta, hogy a rendszerváltoztatás óta ez volt a legsikeresebb kormányzati ciklus. Nincs olyan statisztikai adat, amely ne ezt támasztaná alá, ideértve a népesedési folyamatokat is – hangsúlyozta Kövér László.

forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.