Pesti Srácok

Ron Werber visszatért: Botka és Gyurcsány is találkozott a gyűlölet karmesterével

null

Izraelből Budapestre érkezett Ron Werber, a gyűlöletkampány karmestere, az MSZP korábbi kampányguruja - tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t egyik olvasónk, aki a reptéren futott össze az izraeli tanácsadóval. Werber magyarországi látogatását portálunk egyik MSZP-s forrása is megerősítette, a politikus kérdésünkre azt is elárulta, hogy Ron Werber Gyurcsány Ferenccel, a DK pártelnökével és Botka Lászlóval, a szocialisták miniszterelnök-jelöltjével találkozott, utóbbival együtt is ebédelt. "Tény, hogy Botka tárgyalt Ron Werberrel, a kérdés csak az, hogy miről. Kizártnak tartom, hogy a tanácsadó újra visszatérjen az akolba és átvegye a párt 2018-as kampányának irányítását. Úgy tudom, Werber inkább a DK-hoz jött, mint az MSZP-hez" - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak a szocialista politikus, akit Botka bojkottja miatt nem nevezünk meg.

A Gyurcsány-Werber tárgyalás ügyében a PestiSrácok.hu a Demokratikus Koalíció több politikusát is megkereste, de cikkünk megjelenéséig senkit nem tudtunk elérni.

Ron Werber esetleges MSZP-s visszatapsolása pikáns lenne, hiszen a párt 2002-ben, 2004-ben és 2014-ben is foglalkoztatta az izraeli kampánygurut, de Mesterházy Attila és az ellenzéki összefogás négy évvel ezelőtti zakója után a szocialisták hangosan és látványosan szakítottak Ron Werberrel, a bukás miatt a párt több politikusa is éles hangnemben bírálta a korábbi lieblinget.

Werber imádja Botkát

PestiSracok facebook image

Ron Werber érkezése annak ismeretében ugyanakkor egyáltalán nem meglepő, hogy az ellenzéki pártoknál ég a ház, Botka László személye és kampánya eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Megírtuk, a Nézőpont Intézet PestiSrácok.hu-hoz eljuttatott legutóbbi elemzése szerint egyre mélyebbre süllyed az MSZP, a szocialista párt mostanra lényegesen rosszabb helyzetben van, mint időarányosan ugyanekkor a 2014-es választás előtt, és Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének első fél éve egyértelmű kudarc. Az intézet szerint Botka László kampánya vakvágányra futott, az MSZP miniszterelnök-jelöltje baklövések sorozatát követte el, ilyen például a magyar bevándorláspolitika támadása, a kerítésbontó ígéret, Brüsszel és Soros György kegyeinek keresése és a kormánypárti média bojkottja. Az intézet úgy véli továbbá, hogy Botka László a “Gyurcsány-problémát” sem kezelte megfelelően.

Várható volt, hogy ha Werber visszatér, akkor Botka László fogadni fogja, miután a tanácsadó áprilisban szép szavakkal dicsérte a szocialista kormányfőjelöltet a Heti Válasznak.

Ron Werber DK-s, vagy MSZP-s szerződtetése mindenesetre kétélű fegyver, mert egyfelől tény, hogy a kampányguru fekete öves gyűlöletmester, a mozgósítás, a szavazóbázisépítés nagypályása, de éppen ezen stratégiákat alkalmazó magyarországi munkái miatt negatív figura is, akivel többet veszíthetnek, mint amennyit nyernek. A PestiSrácok.hu szocialista forrása azt ugyanakkor nem tartja kizártnak, hogy Werber az ötlettárát, javaslatait és saját forgatókönyvét hozta Magyarországra, azt átadta, amelyből aztán a kampány időszakában úgy kell dolgozniuk, hogy fogalmuk sincs a receptíró kilétéről.

Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és a szocialisták áhítattal csodálták Ron Werbert, aki most ismét visszatérhet az akolba. Fotó: VKphoto

Agresszív és negatív kampány nagymestere

Werber korábbi, Magyarországon is bevetett húzásai és kampánytechnikái hírhedtek. Werber rajongója a negatív kampánynak, amelynek lényege, hogy lehetőleg minél több helyről, minél agresszívabban kell támadni az ellenfelet, nem törődve azzal, hogy a vádaknak, rágalmaknak, hazugságoknak, fenyegetéseknek és rémhíreknek mennyi a valóságalapjuk. A szemben álló felet besározó werberi forgatókönyvet 2002-ből ismerhetjük igazán, amellyel akkor a tanácsadó elérte a célját és a Fidesszel szemben győzelemre vitte az MSZP-t. Werber filozófiáját egy mondatban úgy lehet leírni, hogy szerinte az ellenfelet félelmetesnek kell lefesteni, miközben el kell hitetni az emberekkel, hogy csak az általa képviselt párt tud biztonságot adni. Kampányhúzásaiból azt a technikát is ismerjük, hogy ha az ellenfél még sem elég félelmetes, akkor olyan helyzeteket kell teremteni, hogy annak látszódjon. 2002-ben az MSZP politikusai fegyelmezetten végigvitték ezt a kampányt, falra festették az ördögöt.

Ugyancsak a kampányguru módszere a láncszavazás, amelynek technikáját Ron Werber ismertette meg a szocialista aktivistákkal 2002-ben. A láncszavazás lényege, hogy az első ember a szavazóhelyiségben átveszi a lepecsételt szavazólapot, a fülkében nem voksol, hanem üres borítékot dob az urnába, majd a szavazólappal a zsebében távozik és azt elviszi az MSZP-s konspirációs helyre. A párt emberei a kitöltött szavazólapot a következő embernek adják át, aki a borítékba a kitöltött lapot teszi, miközben a saját, lepecsételt de üres vokspapírját a lánc következő tagja kapja meg kitöltve.

Werber Jugendek

Az aktivisták, mint utcai harcosok fogalom is Ron Werberhez köthető. Az MSZP-s kampányokban Werber 600 fős kampánycsapatot gründolt, akiket Kövér László korábban csak Werber Jugendeknek nevezett. Az izraeli kampányguru korábban a szocialisták által terjesztett, személyre szabott, lejárató tartalmú szórólapok felett is bábáskodott.

A werberi technikákról 2004-ben az Index is lerántotta a leplet, miután a portál újságírója bejutott egy zártkörű, a szocialisták akkori Köztársaság téri székházában tartott gyűlésre, amelyen a Csapatjáték néven elhíresült kampánycsapatnak tartottak értekezletet. Werber ott az MSZP által megindítandó „háborúról” beszélt, és olyan utasításokat adott, hogy „le kell rohanni az embereket”. Tóbiás József, az MSZP korábbi pártelnöke akkor azzal zárta a gyűlést, hogy „ezen a meccsen fair play díjat nem osztanak”. Egyértelműen kijelentette, nem érdeklik az etikai és a választási kódexek.

Ron Werber Budapestre érkezése azt sejteti, hogy a negatív gyűlöletkampányt a DK és az MSZP is csőre tölti.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.