Pesti Srácok

Válogatás a vizes vb-t szerető haraggal körbeölelő higgadt és tárgyszerű elemzésekből

Válogatás a vizes vb-t szerető haraggal körbeölelő higgadt és tárgyszerű elemzésekből

Ideje van a számvetésnek, még akkor is, ha számunkra olyan volt ez a vizes vb, mint a gyarmatosítás kezdetén a spanyol uralkodóknak a felfedező-konkvisztádorok beszámolói: aha, biztos nagyon érdekes volt az a madár, de inkább az aranyat mutasd! E sorok írója például úgy értesült a vízilabda-döntő végeredményéről, hogy azt bemondta a kommentátor a Kispest–Balmazújváros meccs félidejében. Mert sportot kell nézni, de a szárazföldi azért jobb. Ennek ellenére mégis érdemes feleleveníteni a haladó sajtóban a rendezvényt megelőzően és közben kötelezően használt toposzokat, vagyis azokat a higgadt, kizárólag tényeken alapuló elemzéseket, melyek úgy vetítették előre a bukást, a csődöt, mint 2011-ben az IMF látogatása Orbánét.

Mind a FINA, mind a külföldi újságírók sorban dicsérték a rendezést, kiemelve, hogy Guadalajara visszalépése következtében rekordidő alatt kellett előkészíteni a vb-t és megépíteni a szükséges létesítményeket. Julio Maglione, a FINA elnöke minden idők legjobb vizes világbajnokságának nevezte – ami az igazán kiváló rendezést méltató diplomáciai formula –, és gratulált Magyarországnak. Kritikus hangokat egyáltalán nem hallhattunk – legalábbis a vendégektől.

PestiSracok facebook image

A senkit nem érdeklő vb toposzát csak a folyamatos teltház és a szintén rekordokat döntögető tévéközvetítések cáfolták. De biztos sokkal jobb lett volna egy n+egyedik konferencián arról csacsogni, hogy vajon mit kellene lépnie a kormánynak és a városvezetésnek az ügyben, hogy a turisztikai ipar kimozduljon a holtpontról, és Budapest ne kizárólag a hétvégi kurvázásokat legénybúcsúval elfedő hullarészeg britek felvonulási terepeként funkcionáljon.

Ellenben a hétvégére lezárt híd maga az európai értelemben vett, minőségi város szerves része, ugyanis a teljes élethez nélkülözhetetlen a forrásponton rotyogó aszfalton való hipszterkedés. Minden más esetben a közlekedés indokolatlan akadályozása egy hídlezárás.

Nem arról volt szó, hogy a város mindenkié? Akkor bizony a húgyé, az aluljárókban oszladozó hajléktalanoké és a vállalhatatlan köztereket önmaguk szerves kifejlettségében kedvelőké is.

Sokkal jobb lett volna esetleg megfinanszírozni valami alapjövedelmet belőle. Mondjuk fejenként egy csomag betűtésztát. Vagy bármit, ami után rácsodálkozhatunk az üres kasszára és felvehetünk valami jóféle IMF-kölcsönt. Természetesen ehhez elengedhetetlen a progresszív adórendszer, elvégre annyi pénzt keresni, hogy abból valaki kifizessen egy jegyet a vb-re, minimum a Szomszédok ellenszenves szereplőit idéző úri huncutság, ahogy 13 ezer forintot is csak megfelelő közegben lehet iszonyú költekezésnek nevezni. Tény: drága volt. Ahogy az is tény: olcsóbban is ki lehetett volna vitelezni, amolyan spórolósan, például a küldöttségeket fogadhattuk volna szalvétába forgatott párizsis szendvicsekkel és szintetizátorzenével is. Ám ez politikai döntés volt, és mint ilyen, számon is kérhető. És amekkora szerencséjük van az elégedetlenkedőknek, jövőre pont lesz egy választás.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.