Pesti Srácok

"Ha papír nélkül mennék át a szír határon, akkor lelőnének és kész" - mondta a Polbeatben Földi László

Európa háborúban áll a migráció miatt, az invázió folyamatos és ott tartunk, hogy a védelem helyett már a támadáson kellene gondolkozni, amely alatt nem militáns támadást értek - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorában Földi László biztonságpolitikai szakértő, az Információs Hivatal korábbi műveleti igazgatója. Kiemelte, a migráció jelenlegi ütemét látva ki kell jelenteni, hogy 30 év múlva teljes mértékben meg fog változni Európa, hiszen amíg például a németek termékenységi rátája 1,6-os, addig a Németországba érkező bevándorlóké 8,1-es. Nemsokára Németország nem 80 milliós ország lesz, hanem 100 milliós, de pont a bevándorlók és gyermekeik miatt, akiknek az integrálása nem működik - tette hozzá.

A biztonságpolitikai szakértő Stefka István kérdésére kijelentette, a magyar kerítés stratégiailag helytelen, taktikailag helyes, mert eltereli az embertömeget. "Stratégiailag ugyanakkor azt mondom, hogy még csak nem is Európa határait kellene védenie Európának, hanem az azon kívülieket. Már a török partoknál és Afrikánál kellene védekezni, hogy az invázió ne jöhessen tovább" - mondta.

Felidézte azt is, hogy hatvan évvel ezelőtt, az 1956-os magyar menekültek esetében működött Európában az úgynevezett menekült biztonsági protokoll."A magyar menekülteket akkor táborokba zárták és elkezdték kérdezgetni, kihallgatni őket. Működött a védelmi reflex, hogy kit engedek be és kit nem, hogy kétséges személy-e az illető. Hatvan éve tudtuk, hogyan kell védekezni egy nem kívánatos behatolással szemben. Miért felejtettük el?" - tette fel a kérdést Földi László.

PestiSracok facebook image

A Polbeatben Szarvas Szilveszternek, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettesének az Echo Tv-ben elmondott és nagy port kavart szavai is szóba kerültek, amelyből az MSZP új köteles beszédet akar gyártani. Stefka István kérdésére Szarvas Szilveszter hangsúlyozta, kikéri magának, hogy ő Botka László halálát kívánta volna, szocialista manipulációról van szó.

"Milyen érdekes, hogy az MSZP akkor nem tartott sajtótájékoztatót és nem határolódott el, amikor a Soros által finanszírozott Átlátszó újságírója, Bőtös Botond egy írásában fideszesek testének árokpartról való fellapátolásáról írt, vagy a 24.hu két újságírója, Kerner Zsolt és Medvegy Gábor lámpavasazott és arról értekezett, hogy például Bayer Zsoltot kandelláberre kellene felhúzni. Ezen uszító írások nem szúrták a szocialisták szemét, de az én mondatomból köteles beszédet gyártanának" - nyomatékosította Szarvas Szilveszter.

Földi László minderre úgy reagált, a baloldal stratégiája az, hogy a jobboldal szócsöveit lejárassák.

Nézze meg a teljes adást!

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.