Pesti Srácok

Hagyóék újra bíróság előtt - Az MSZP legfelsőbb köréig értek a BKV-botrány szálai

null

Csütörtökön folytatódik a Hagyó Miklóst és tizennégy társát érintő BKV-ügy a Szegedi Ítélőtáblán. A volt főpolgármester-helyettes és bűntársai első fokon nevetséges büntetést kaptak, Demszky korábbi bizalmasát és főtanácsadóját, Mesterházy Ernőt pedig fel is mentette a bíróság. A BKV-üggyel kapcsolatban sokan azt kifogásolták, hogy több olyan személy nem került a vádlottak padjára, akiknek valószínűleg ott lett volna a helye. Közéjük tartozhat Puch László, az MSZP volt pénztárnoka, valamint Demszky Gábor egykori budapesti főpolgármester is.

Szeptember 7-én, csütörtökön kezdődik másodfokon a Budapest volt főpolgármester-helyettesét, Hagyó Miklóst és társait érintő BKV-per a Szegedi Ítélőtáblán. A táblabíróság még szeptember 14-én és 21-én tart nyilvános ülést, így utóbbi határnapon ítéletet hirdethet a bíróság. Hagyó Miklóst és tizennégy társát folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A vád szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig egymilliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.

Hagyó az ügyészség szerint bűnszervezetet irányított. Fotó: MTI

Meg akart szökni az országból?

PestiSracok facebook image

A volt szocialista főpolgármester-helyettest - két munkatársával együtt - rögtön mentelmi joga elvesztése után, 2010. május 14-én vették őrizetbe, majd május 26-án helyezték előzetes letartóztatásba. Hagyóra azért kellett a mentelmi jogának elvesztése után azonnal lecsapni, mert a rendőrség olyan információ birtokába jutott, amely szerint a politikus elhagyni készül az országot. Hagyó 2011 februárjától 2011 júniusáig házi őrizetben volt, ezután szabadlábon védekezhetett.

Nevetséges büntetések

A Kecskeméti Törvényszék tavaly januárban Hagyót első fokon hivatali visszaélés bűntette, valamint hűtlen kezelés miatt mint felbujtót mindössze két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.Hadnagy Ibolya bírói tanácsa Demszky Gábor egykori mindenesét, főtanácsadóját, Mesterházy Ernőt pedig több társával, köztük a több tízmilliós végkielégítést zsebre vágó Szalainé Szilágyi Eleonórával együtt felmentette a vádak alól, de a többiek is megúszták felfüggesztettel.

Hagyó: aki nem működik együtt, annak el kell vágni a torkát!

A volt főpolgármester-helyettes emellett a vesztegetés vádját is megúszta, hiszen a 15 millió forinttal teletömött Nokia-dobozos kenőpénz átvételét sem sikerült bizonyítani. Pedig Balogh Zsolt, a BKV volt vezérigazgatója nyomozati szakban részletesen beszélt a Hagyó Miklós utasítására megkötött szerződésekről és nokiás dobozban átadott milliókról. Az egykori igazgató első emlékeinek egyike az volt a volt főpolgármester-helyettesről, hogy amikor bement az irodájába, egy tányér volt előtte, benne negyven deka párizsival. Miközben bemutatkoztak egymásnak, Hagyó két kézzel tömte magába a párizsit, közben azt mondta, „itt végre kell hajtani dolgokat, és aki nem teszi, annak nincs kegyelem, annak el kell vágni a torkát”. A bíróságon, ki tudja, miért, a volt vezérigazgató végül visszavonta a többször is megerősített nokiás dobozos állításait.

Puch Lászlóra Hagyó sajtósa tett terhelő vallomást. Fotó: valasz.hu

Súlyosbítást és hatályon kívül helyezést kért az ügyészség

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a BKV Zrt. két korábbi vezérigazgatója, valamint más korábbi felsővezetők terhére a bűnösség szélesebb körben történő megállapítása és a kiszabott fő- és mellékbüntetés súlyosbítása érdekében fellebbezett. Hagyó, illetve a közpénzekben a 2010-es kormányváltás után is dőzsölőMesterházy Ernő és több társuk esetében ugyanakkor a tényállás megalapozatlansága miatt az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását indítványozták.

Az MSZP legfelsőbb köréig vezethettek a szálak

Ahogy arról korábban is említést tettünk, azt már a nyomozás lezárása után többen kifogásolták, hogy több olyan személy nem került a vádlottak padjára, akiknek valószínűleg ott lett volna a helye. Horváth Éva, Hagyó volt sajtósa az Index.hu által megszerzett vallomásában például azt állította, hogy Puch László, az MSZP egykori nagyhatalmú pénztárnoka három nagy fővárosi közműcég (Főtáv, Vízművek vagy az FKF), valamint a BKV, az MVM Puch politikai befolyására, nyomására hirdetett a politikus – strómanokon keresztül irányított – cégeinél, a befolyt bevétel egy részét pedig pártfinanszírozásra fordították. A nő két ilyen céget nevezett meg, a Media Magnet Kft.-t és a Stop.hu újságot kiadó OPT Kft.-t. Horváth Éva azt is elmondta a nyomozóknak, hogy Puch, illetve beosztottjának irodájában van egy-egy páncélszekrény, amiből „illegális kifizetéseket teljesítettek”. A Media Magnettel kapcsolatban Regőczi Miklós volt kommunikációs igazgató is azt vallotta a rendőrségen, hogy ez a cég Puch László érdekeltségébe tartozik, és 20 millió forintos megbízást kell szerezni a vállalkozásnak. Érdekesség, hogy Puch egy interjúban részben Gyurcsányra tolta a BKV-botrány felelősségét, mivel szerinte "Hagyó Miklós ügyében Gyurcsány Ferencnek is lehetne mondanivalója".

Demszkyt nem sodorta el a BKV-botrány sem. Fotó: MTI

Demszky a BKV-ügyben is megmenekült

A BKV-ügy Demszky Gábor volt budapesti polgármestert sem rántotta magával, pedig Antal Attila volt vezérigazgató beszélt arról egy korábbi interjúban, hogy Hagyó mellett Demszkynek is megvoltak a lobbistái a vállalatnál, aki arra is utasította, hogy egy bizonyos üzemanyag-adalékot rendeljen meg egy cégtől. A beszerzés több tízmillió forintba került, az adalékról pedig utóbb kiderült, hogy 98 százalékban gázolajat tartalmaz, és „talán nem árt”. Antal beszélt arról is, hogy Demszky a Sawyer-Miller Group BKV-s kommunikációs megbízásának kibővítése miatt is személyesen járt közben nála. Ez az a cég, amelyik a főpolgármester kampányait bonyolította.

Vezető kép: Tuba Zoltán/origo.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.