Pesti Srácok

#Je suis Apey

#Je suis Apey

Radics Tivadar, a kecskeméti jobbikos képviselő úgy járt, mint az Indiát kereső Kolombusz Kristóf: le akart tiltatni egy zenekart – mondván, ha én sem hallgathattam a kedvenc kopaszmuzsikámat a zsinagógában, akkor nektek se legyen jó –, de helyette felfedezte a gerillamarketinget. Soha ekkorát nem pörgött még egy nem éppen habkönnyű metalzenében utazó underground zenekar a magyar nyilvánosságban, mint manapság az Apey and the Pea.

Kisebb léptékben ugyan, de a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás megőrzéséért indított összefogáshoz hasonló kiállást könyvelhettünk az Apey and the Pea zenekar mellett – legalábbis a sajtó és a szakma részéről. Arról, hogy milyen érzés nemzeti minimumnak lenni, a zenekar dobosa, jó barátom és kedvenc pultosom, Makai László úgy fogalmazott:

Persze a szólásszabadság mellett könnyebb úgy kiállni, hogy nem valamelyik tökkelütött, önjelölt történész aluljárók könyvesboltjaiba optimalizált Hitler monográfiáját kell védeni, hanem egy disztingvált, jól nevelt, kedves fiatalokból álló tánczenekart, akik történetesen még szívünknek oly kedves műfajban is alkotnak. Hogy sátánisták vagy sem (nem), az teljesen érdektelen kérdés. Nem uszítanak, nem tartanak gyűlöletfélórakat, de még kecskét sem áldoznak a színpadon, tehát tökéletesen érthetetlen, ahogy az amúgy már sok mindent megtapasztalt katolikusok állítólagos érzékenységére hivatkozva próbálták ellehetetleníteni a kecskeméti fellépésüket. Az érzékeny témákról még annyit, hogy a Föld dőlésszöge (legalábbis a laposföldesekkel szemben állást foglaló kepleristák szerint) 23,4 fok, ami 90 fokból kivonva pont 66,6. Hát hinnye, matematikát nem igazán taníthatnának akkor Kecskeméten ezek után…

PestiSracok facebook image

Mert bárhogy csavargatjuk a történteket, az Apey úgy került ebbe az egészbe, mint Pilátus a krédóba (hogy valami hozzájuk illő párhuzammal illusztráljam a történetet), a mostanában sokat csukló jobbikos képviselő velük akarta megbosszulni, hogy az agyatlan turbómagyar mondanivalót kissé nyögvenyelős rockzenével kísérő Hungarica zenekar fellépését a közelmúltban (jogosan) ellehetetlenítették a valaha zsinagógaként működő kecskeméti TEKA-ban.

Ennél többet nem is érdemes elmesélni, tekintve, hogy a zenekar is lezártnak tekinti a részéről a történteket – ahogy fogalmaztak, a politika nem az ő asztaluk –, nem is kívánnak vele többet foglalkozni. Sőt, köszönik szépen a sok kedvességet, figyelmet és a rengeteg koncertjegy-vásárlást.

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.

Megyek haza: Greguss Sándor költő, tanúságtevő halálával és méltóságteljes haldoklásával is tanított

Exkluzív 2023 december 15.
Megyek haza címmel kötetbe rendezte és kiadta Greguss Sándor író, költő, filmrendező és tanúságtevő élete utolsó heteinek írásait lánya, Greguss Anna és felesége, dr. Fodor Réka missziós orvos. Greguss Sándor egyszer, hat évvel ezelőtt csodával határos módon gyógyult meg maradéktalanul a csontvelőrákból. Akkor tanúságtevő lett. Az elmúlt években nem csak írásaiban vallott a hitéről, a hit gyógyító erejéről, hanem az országot járva tartott előadásokat. Fáradhatatlanul ment és tanított, úgy és arra, amire gyógyulásával a feladatot kapta. Aztán újra megbetegedett. Amikor megtudta a diagnózist, ALS, már nem nem is gyógyulásra készült, hanem haza.

Hét hónap után elindult a másodfok felé Vizoviczki korrupt rendőreinek büntetőügye

Exkluzív 2023 október 31.
A napokban küldte meg a Fővárosi Törvényszék a Fellebbviteli Főügyészségnek a rendőri korrupció vádjával folyamatban lévő büntetőügy elsőfokú ítéletének iratanyagát - közölte megkeresésünkre a törvényszék. Miután az elsőfokú ítéletet, amelyben Hopka Lajost, az NNI speciális osztályának vezetőjét és társait 6-11 év börtönbüntetésre ítélték, februárban hirdették ki, ez azt jelenti, hogy hét hónap kellett ahhoz, hogy egyáltalán az első fokon eljáró bíróságról tovább induljon az ügy a másodfok felé. Hogy mikor lehet egyáltalán a másodfokú eljárás, azt senki sem tudja megmondani. Ami azonban szikár tény– és ezen semmilyen magyarázat nem változtat–, hogy Hopka Lajos és társai évek óta szabadok, szabadlábon várják ügyük kimenetelét. A Fővárosi Törvényszék szerint szó nincs parkoltatásról. A rendkívül kiterjedt ítélet és a titkosítás miatt kellett több mint fél év az ítélet írásba foglalására és az iratok vádlottakkal való megismertetésére.