Pesti Srácok

Puzsér: „A hatalmas melleiért meg az elképesztően szexi lófejéért szerettem Demcsák Zsuzsát”

null

Puzsér Róbert szerint Demcsák Zsuzsa azért bukott meg, „mert bódultságában elfelejtette, hogy ő nem riporter, csak egy beszélő baba”. A Magyar Nemzet publicistája internetes bejegyzésében azt fejtegette, hogy sosem az eszéért szerette Demcsákot, „hanem a hatalmas melleiért, a gyönyörű, hosszú combjaiért meg az elképesztően szexi lófejéért”.

Facebookon tette közzé véleményét a Demcsák–Szanyi-interjúról, illetve Demcsák ATV-től való távozásáról Puzsér Róbert. A Magyar Nemzet publicistája a megszokottnál is nyersebben fogalmazott, és elég durván megalázta az egykori riporternőt. Bejegyzését így indította:

Puzsér ezzel erősen csúsztat, hiszen „kormánynyalásnak” nyoma sem volt a mára klasszikussá nemesedett interjúban, mindössze annyi történt, hogy a riporter – valóban furcsa stílusban, akadozó nyelvvel – kőkemény kérdéseket tett föl Szanyi kapitánynak. Többek között bizonyítékokat kért Szanyitól azokra a lózungjaira, hogy Magyarországon nincs demokrácia, mindent átsző a kormányzati korrupció és lopnak. (Aki nem látta az interjút, az ITT megtekintheti.) Puzsér ezután így folytatta Facebook-bejegyzését:

PestiSracok facebook image

Itt egy kis tárgyi tévedés is becsúszott, hiszen Demcsák soha nem volt Gyurcsányék kormányszóvivője, csupán TERVBEN volt. Ám miután a sajtó 2007-ben elkezdte boncolgatni Demcsák férjének az alvilági Koszi-klánnal való kapcsolatát, le lett fújva a dolog. De ezen lépjünk túl, ugyanis most jön a bejegyzés sava-borsa, amelyen néhányan biztosan ki fognak akadni:

Demcsák tehát egy buta liba, akinek annyi az összes erénye, hogy jók a mellei, a combjai és szexi a lófeje – írja a Magyar Nemzet publicistája. Hogy mi ez? Ócska szexizmus? Hímsoviniszta, primitív gyalázkodás? Vagy őszinte igazságbeszéd? Döntsék el a tisztelt olvasók! Íme, a teljes szöveg:

Puzsér egyébként már megfordult Polbeat című műsorunkban is: az adást IDE kattintva tekinthetik meg.

Vezető kép: PS

Ajánljuk még