Pesti Srácok

Ligetvédők rémcirkuszoltak és emberi roncsderbiztek az Oktogonon Orbán beszéde után (PS-videó)

Orbán Viktor beszéde után átláthatatlan szakadárcsoportokra morzsolódott ligetvédők állandó, minden tüntetésre, jelentéktelen demonstrációra ráérő rémcirkuszi rohamcsapata provokálta tegnap az Oktogonon a központi megemlékezésről távozókat. "Nikóék" az Oktogon peremén próbáltak a tömegbe provokatív transzparensekkel, sípokkal, bekiabálásokkal (a juhászpéteri fegyverarzenállal) betörni. "Spontán" akciójuk lendületét a rendezvény biztonsági szolgálata megakasztotta, a sárgamellényesek kiszorították a zavart tüntetőket az ünneplő tömegből. A kis partizáncsapat "hősiesen", Zoja Kozmogyenszkaját is megszégyenítő bátorsággal vetette magát a jelen lévő nemzettest elé. Később az oktogoni villamossíneket einstandolta a közelgő apokalipszis utáni világot idéző társaság, ahol az önmagukból kikelt zavart félegzisztenciák őrjöngését követően néhány harapás, csípés és rúgás után begőzölt zombihordává változtatták a feltorlódott "tömeget". Rendőrök – ki tudja miért csak ebben a pillanatban – érezték úgy: ideje közbelépni. A "nulladik beteget", "Nikót" és szárnysegédjeit, (például:) az Ogre méretre felamfetaminozott óriást szakszerűen leválasztották az egyre dühödtebb tömegről. A kedélyek váratlanul csillapodni kezdtek, a forró fejek lehűltek. Az ünnepség rendben lezajlott. A nép elvonult. Ahogyan az eső is. "Hőseink", ekkor az összdemokratikus ellenzéknek (is) példát statuálva indultak a Kossuth tér, a Parlament irányába, befejezni a forradalmat, a rendszerváltást, vagy amit akartok.

Nézze meg a Nikóék balhéjáról készült PS-videót.

A videót készítette: Jurák Kata, Szerencsés D. Márton

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.