Pesti Srácok

Zsarolás miatt indulhat nyomozás Czeglédy ügyvédje ellen

Zsarolás miatt indulhat nyomozás Czeglédy ügyvédje ellen

Zsarolás bűntettének gyanúja miatt rendelhet el nyomozást az V. kerületi Rendőrkapitányság a milliárdos adócsalással gyanúsított Czeglédy Csaba cége, a Human Operátor Zrt. által ki nem fizetett egyik diák, Kéri Ámon burkolt megfélemlítése ügyében - tudta meg a PestiSrácok.hu. Kéri azt állítja, hogy az előzetesben ülő baloldali politikus egyik ügyvédje a hallgatását szerette volna megvásárolni, majd azzal fenyegette, hogy személyiségi jogi pert zúdít a nyakába, ha mindezt nyilvánosságra hozza. Közben megtudtuk azt is, hogy Czeglédy két bűntársát az ügyészség kezdeményezésére kiengedték az előzetes letartóztatásból, feltételezhetően azért, mert sikerült valamilyen megállapodást kötniük a hatóságokkal.

A történet előzménye, hogy a többmilliárdos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csabához köthető Human Operator Zrt. által - a gyanú szerint - megkárosított diákok egyik szószólóját, Kéri Ámont megkereste Czeglédy egyik ügyvédje. A védő azt az üzenetet továbbította, hogy ügyfele tudja, Kéri nem kapta meg a bérét, amiért megdolgozott, ám ezt most szeretné megtéríteni neki. Persze rögtön a másik hangadó, Fidler Alexandra elérhetőségét is tudakolta a jogász, aki egyben azzal fenyegette meg Kéri Ámont, hogy ne forduljon a nyilvánossághoz, egyelőre hallgasson az ügyről és az ajánlatról, ellenben személyiségi jogi pert helyez kilátásba.

Felháborodott Czeglédy hozzáállásán

Kéri Ámon portálunknak azt mondta, el sem gondolkozott azon, hogy elfogadja az ajánlatot, ugyanakkor azt üzente Czeglédy Csabának, hogy ne ügyvédein keresztül üzengessen egy-két károsultnak, hanem írjon nyílt levelet és egyként szólítsa meg mindazokat a diákokat, akik miatta nem kapták meg a pénzt, amiért megdolgoztak. Korábban az üggyel összefüggésben megkerestük a megkárosított diákok képviseletét ellátó ügyvédet, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének elnökét, aki azt mondta, ügyvédként, és apaként is felháborítja, ami történt. Felajánlották a két fiatalnak, hogy amennyiben jogi következménye lenne a kiállásuknak, abban is képviselni fogják őket.

PestiSracok facebook image

– tette fel a kérdést az ügyvéd. Fiák István büszke a társaik mellett kiálló diákokra, kollégájának pedig azt üzeni, gondolkodjon el azon, milyen etikai vétséget követett el a fenyegetéssel. Hiszen ezért akár egy kamarai fegyelmi eljárással is számolhat a Czeglédyt képviselő jogász.

Kéri Ámon azonnal visszautasította Czeglédyék ajánlatát. Fotó: PS

Zsarolás miatt indulhat nyomozás

A feljelentéseiről ismert Tényi István cikkünk megjelenése után az ügyészséghez fordult, mivel szerinte az ügyben fennáll a zsarolás bűntettének gyanúja, így a nyomozás megindítását és az „ismeretlen” elkövető felkutatását kérte a hatóságoktól. Az ügyészség nem utasította el Tényi feljelentését, hanem feljelentés-kiegészítést rendelt el, amelynek lefolytatásával az V. kerületi rendőrkapitányságot bízták meg.

Czeglédy két bűntársa már szabadlábon

Ismert, Czeglédy Csabát június 15-én helyezték előzetes letartóztatásba, miután ellene és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt büntetőeljárást indítottak a NAV Csongrád megyei igazgatóságának pénzügyi nyomozói. A bűncselekmények következtében az állami költségvetést több mint hárommilliárd forintos vagyoni hátrány érhette. A gyanú szerint a Czeglédy által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Human Operator Zrt. köré szerveződő céghálózat 2013 és 2016 között mintegy hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. Az ügynek jelenleg tizenhét gyanúsítottja van, ám közülük ketten már nincsenek előzetesben. Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője ugyanis arról tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t, hogy az ügyészség megszüntette két gyanúsított előzetes letartóztatását. Az egyik személy szabadlábon védekezik, míg társa lakhelyelhagyási tilalom alatt áll – mondta a szóvivő, aki ennél többet ugyan nem árult el, ám az nagyon valószínű, hogy Czeglédy két gyanúsított-társa valamilyen megállapodásnak köszönhetően szabadulhatott a börtönből, hiszen az előzetesük megszüntetéséről nem a bíróság, hanem a NAV nyomozását felügyelő ügyészség döntött.

Vezető kép: Magyar Idők

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.