Pesti Srácok

„Deszantos voltam, bazdmeg!”: fegyverrel támadt a rendészekre egy kriptokomcsi újságíró

„Deszantos voltam, bazdmeg!”: fegyverrel támadt a rendészekre egy kriptokomcsi újságíró

Tilosban parkolt a miskolci „nagyposta” előtt még hétfőn Szántó István helyi újságíró, az Észak-Magyarország korábbi főszerkesztő-helyettese. Ez idáig még nem lenne hírértékű, ám az igen, hogy a férfi trágárul szidalmazni, fenyegetni, rángatni kezdte az őt megbírságolni próbáló rendészeket, majd fegyvert fogott egyikükre. Külön pikantériája az ügynek, hogy Szántó a rendszerváltás előtt kémelhárítóként dolgozott a kommunista állambiztonságnak, majd a rendszerváltás után – mit ad Isten! – a kriptokommunisták lerakataként működő MÚOSZ elnöki tisztségére is pályázott. Micsoda karrier!

Az érintett rendészek helyszíni tájékoztatása szerint, november 6-án délután két óra körül vonták intézkedés alá Szántó Istvánt, az Észak-Magyarország című napilap korábbi főszerkesztő-helyettesét a Hősök terei postaépületnél. Figyelmeztették, hogy tilosban parkol, megkezdték az adatainak a felvételét, s az eljárási szabályoknak megfelelően azt is megkérdezték, elismeri-e a szabálysértést? A vita egy idő után olyannyira elfajult, hogy a rendészek és az időközben jelentkező tanuk vallomása alapján ilyen mondatok hagyták el a vezető újságíró száját:

A rendészek szerint Szántó egyre indulatosabban, agresszívebben viselkedett. Kiszállt az autóból, szidalmazta őket, lökdösve, karjukat rángatva próbálta akadályozni az adatfelvételt. Egyiküknek a tollát is elvette. Mint mondják, figyelmeztették, hogy kényszerintézkedést fognak alkalmazni, amire Szántó a következőt válaszolta:

PestiSracok facebook image

Ezután a zsebéből elővett egy fegyvernek látszó tárgyat – amelyről utóbb kiderült, hogy gáz-riasztófegyver –, és ráfogta az egyik rendészre, majd visszatette a zsebébe. A rendészek ekkor megkezdték a kényszerintézkedést: földre vitték Szántót, és megbilincselték. A rendészek szerint a földön egyébként ismét megpróbált a gáz-riasztó fegyverért nyúlni, ezért kivették a zsebéből, a járdára rakták és később átadták a helyszínre riasztott rendőröknek.

Szabó Csilla, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője úgy nyilatkozott: a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai 2017. november 6-án 13 óra 45 perckor Miskolcon, a Kazinczy utcában egy miskolci férfival szemben akartak intézkedni, aki a jogszerűen intézkedő rendészekkel kezdetben együttműködő volt, ám később sérelmezni kezdte az intézkedést, és gázriasztó fegyverével megfenyegette a rendészeket. A rendészek testi kényszert alkalmazva megbilincselték a férfit, majd a rendőrök előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol hivatalos személy elleni erőszak bűntettének elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Ki is ez a Szántó István?

Szántó István évtizedeken keresztül meghatározó személyisége volt a miskolci és a Borsod megyei sajtónak. Már a pártállami időkben is gyakran mutatkozott nagy befolyású állami és párt tisztviselők társaságában, a közéletben folyamatosan hivalkodott kapcsolatrendszerével. Már azon az ügynöklistán szerepelt neve, melyet Németh Miklós volt miniszterelnök adott át 1990 májusában Antall Józsefnek. Majd amikor a BM III. Főcsoportfőnökség főtisztjei által 1990 januárjában összeállított és 219 nevet tartalmazó lista „Szakértő” neve alatt 2005-ben felkerült az Angelfire.com web-oldalára, az újságírók között ismét megtalálható volt Szántó István hálózati személy neve.

Régi, masszív káder. Forrás: kuruc.info

Szántót 1971. november 25-én szervezte be Németh József rendőr őrnagy a Borsod megyei rendőr-főkapitányság III/II. osztályáról, hazafias alapon kémelhárító feladatokkal. A mindössze gimnáziumi érettségivel rendelkező, 22 éves fiatalember kiskereskedői családból származott, de korán MSZMP-tag lett. A „Nádor” fedőnevet kapta, eredményes munkája alapján ügynökből gyorsan titkos megbízottá lépett elő a hálózatban. A kémelhárítás sikeresen felfuttatta pályáján, a Déli Hírlaptól az Észak-Magyarország című megyei laphoz került, és főszerkesztő-helyettessé tették. Állambiztonsági nyilvántartó lapjának 04-es kódja azt jelenti, hogy egészen 1990-ig, a rendszerváltásig foglalkoztatták „élő hálózatként” az ellenzék felderítésére. Az Észak-Magyarországtól ment nyugdíjba. A kriptokommunisták gyűjtőhelyeként ismert MÚOSZ 2015-ben tüntette ki, amely szervezetnek az elnöki székére is pályázott. A MÚOSZ kitüntetéses ünnepségén így méltatták „Nádor” elvtársat:

Szántó István mind a mai napig aktív újságírója az Észak-Magyarországnak, a megye egyetlen napilapjának, a legutóbbi időkig főszerkesztő-helyettesként tevékenykedett. Lánya, N. Szántó Rita a lap városházi tudósítója, az MSZP városházi frakcióvezetőjének élettársa. Szántó István és lánya most nagy erőkkel azon dolgozik, hogy az ügyben Szántót sértettként állítsák be. Fotókkal árasztották el a közösségi médiát, és azt a látszatot keltik, hogy egy „ősz öreg, beteg ember ellen támadt az erőszakos helyi hatalom”.

Forrás: PS, Origo.hu, minap.hu, kuruc.info; Vezető kép: boon.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.