Pesti Srácok

Kész a Fidesz 2018-as választási listája – 15 korábbi jelöltet lecserél a kormánypárt

Kész a Fidesz 2018-as választási listája – 15 korábbi jelöltet lecserél a kormánypárt

Lényegében elkészült a Fidesz-KDNP egyéni képviselőjelöltjeinek listája a jövő évi választásra, amit napokon belül jóváhagyhat a Kövér László vezette országos választmány – írta a 168 Óra. A lap szerint a fideszes jelöltek többsége szisztematikusan építi magát választókerületében, így a kormánypártok már most beláthatatlan előnyre tettek szert a kampányban.

A baloldali lap szerint akár már a hétvégén vagy jövő hét elején dönthet a Fidesz országos választmánya a párt (és szövetségesei) 106 egyéni országgyűlési választókerületi jelöltjéről. A lap rámutatott:

Az utolsó napokban is vannak még nyitott egyéni körzetek, és Gulyás Gergely frakcióvezető – aki a fővárosi XII. kerületben, Budapest 3-as választókerületben, a rendszerváltás óta biztosan hozott körzetben lesz egyéni jelölt Fónagy János helyett – az Inforádiónak azt mondta: több helyen nincs még döntés, noha a 106 választókerületet felölelő lista nagyja szerinte nem okoz majd meglepetést senkinek. Már csak azért sem, mert 2014-ben az országgyűlési választásokon a 106 egyéni választókerületből 96-ot megnyert a Fidesz, a tíz elvesztett körzet nagyja pedig hagyományosan baloldali. Ennek ellenére, úgy tűnik, nemcsak az abszolút sikerembereit hagyja ismételni a kormánypárt: újrapróbálkozói is akadnak majd, miközben összesen várhatóan nem is tíz, hanem mintegy 15 helyen cseréli le korábbi indulóit 2018-ban. Esetenként tehát olyanokat is, akik 2014-ben behúztak választókerületeket.

PestiSracok facebook image
Így nézett ki a Fidesz-frakció a 2014-es választás után; fotó: origo.hu

A cikk szerint „A Fidesz egyértelműen úgy készül, hogy még a szocialista fellegvárakban is a legerősebb embereit küldi csatába”. Nézzünk néhány példát:

  • Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke újra próbálkozhat Csepelen, ahol 2014-ben veszített.
  • Nem indul a budapesti 8-as választókerületben, Zuglóban vesztes Papcsák Ferenc, aki marad jegybanki megbízatásánál, helyette Jelen Tamás korábbi XI. kerületi alpolgármester indul.
  • Nem kap új esélyt Rónaszékiné Keresztes Mónika, aki 2014-ben ötszáz szavazattal vesztett a VII. kerületben; helyette Bajkai István indul, aki a bulinegyed ügyében a rendrakás ígéretével került a helyi pártvezetés élére.
  • Budapest XIII. kerületében Harrach Tamás indul Szalay Péter helyett.
  • A 70. életévét betöltő Harrach Péter KDNP-frakcióvezető már nem indul egyéniben Vácon, helyette a szintén kereszténydemokrata Rétvári Bence száll ringbe.
  • Budapest 10-es választókerületében, Óbudán Menczer Erzsébet indulhat, akinek 2014-ben nem sikerült nyernie.
  • Szegeden az ötszörös kenuvilágbajnok Bohács Zsolt maradt alul az MSZP-vel szemben 2014-ben. Ő nem is indul újra, és más egyelőre nem is akarta vállalni az indulást a 168 Óra szerint.
  • Hasonlóképp az utolsó percig bizonytalan a fővárosban a Belváros sorsa: Rogán Antal kiesésével a budapesti 1-es választókerületben Böröcz László alpolgármester neve is fölvetődött, ám ő éppúgy cáfolta, mint Dömötör Csaba, ugyanakkor a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkáráról készült közvélemény-kutatás a kerületben.
  • Fideszes kudarchelyszínnek számított 2014 után a kétharmadot elveszejtő két körzet: a Navracsics Tibor uniós biztosi kinevezése nyomán, valamint a Lasztovicza Jenő halála miatt kiírt időközi választások körzetei. A 168 Óra úgy értesült: Ovádi Péter elvállalta, hogy indul Veszprémben, Fenyvesi Zoltán pedig a szintén 2014 után elbukott tapolcai körzetben.

Ahogyan a 106 egyéni jelölt névsorára pecsét kerül, úgy alakul ki a Fidesz-KDNP pártszövetség országos listájának első tíz helye is. Persze, a listát csupán február környékén véglegesíti a pártcsalád, ám a hagyományok szerint a november 12-én már miniszterelnök-jelöltté választott Fidesz-elnök, azaz Orbán Viktor vezeti majd azt. Őt követi a KDNP elnöke, a miniszterelnök-helyettes Semjén Zsolt. Mögöttük kaphat helyet a Belvárosból először a Fidesz-frakció élére, majd 2015 októberében a Miniszterelnöki Kabinetirodához került Rogán Antal, aki már nem indul egyéniben. Ahogyan a 70. életévét betöltő, így korosztályos küszöböt lépő KDNP-s Harrach Péter sem. S bár egyes források állítják, Szijjártó Péter megméretné magát egyéniben – vélhetően szülővárosában, Győrben vagy lakhelyén, Dunakeszin –, a végső álláspont az maradt, hogy a külügyminiszter listán szerepeljen majd, méghozzá szimbolikusan az elsők között. Már csak azért is, mert ha Lázár Jánost végül mégis „hazaengedi” Hódmezővásárhelyre Orbán, akkor az Index szerint Szijjártó lehet a kancellária vezetője a következő ciklusban. A forgatókönyvet a kormányoldal sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta.

A teljes cikket ITT elolvashatja.

Forrás: 168ora.hu. Vezető kép: origo.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.