Pesti Srácok

Salah Abdeslam titokzatos látogatása - gigabotrány, vagy ordas kamu?

null

Egyelőre nem igazolják a PestiSrácok hatósági forrásai a Zoom.hu értesüléseit, amelyek szerint a ma két esztendeje elkövetett, százharminc halálos áldozatot követelő párizsi terrortámadás egyik kitervelője, Salah Abdeslam a támadások után is Magyarországon járt, a hazai hatóságok pedig kísérgették ugyan a nemzetközi körözés alatt álló dzsihadistát, de valamilyen titokzatos háttéralku miatt nem csaptak le rá, hanem hagyták távozni. A hírre ráharapott az MSZP, amelynek tagja, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke, Molnár Zsolt összehívta a testületet az ügyben. Információink szerint az ülésre a Belügyminisztérium, a tárca alá tartozó rendőri szervek és a szakszolgálatok illetékeseit is várják.

Nem támasztják alá egyelőre a PestiSrácok értesülései azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a ma két éve Párizsban elkövetett, százharminc halálos áldozatot követelő dzsihadista merényletsorozat kitervelője, Salah Abdeslam a támadások után is Magyarországon járt. Abdeslam harmadik, hazánkban tett látogatásáról a Zoom.hu írt hétfőn, kiemelve, hogy az Iszlám Állam egyik európai szellemi vezetőjének tartott férfi hazánkban megbeszéléseket, egyeztetéseket tartott a szélsőséges hungarista Magyar Nemzeti Arcvonal prominenseivel, miközben a magyar terrorelhárítók, a rendőrség és a belügyi szervek is szoros megfigyelés alatt tartották. A Zoom.hu szerint az állítólagos történtek idején már nemzetközi elfogatóparanccsal körözött Abdeslam egy soproni vendéglőben is járt, aminek egy osztrák nő is a szemtanúja volt, aki épp a világszerte közzétett arcképe alapján ismerte fel a dzsihadistát. A Zoom.hu azt állítja, hogy bár több magyar hatóság is folyamatosan figyelemmel kísérte Abdeslam itteni tevékenységét, egyikük sem tett semmit az őrizetbe vételének érdekében, mert állítólag abban állapodtak meg a belga és a francia társzervekkel, hogy majd azok csapnak le a férfira. A cikk szerint a magyar nyomozók az operatív akcióban az osztrák határig kísérték Abdeslamot.

A PestiSrácok belügyi forrásai szerint a dzsihadista férfiról szóló fenti hírnek nincs alapja, és szakmailag sem elhárítói, sem rendőri szempontból nem értelmezhető az, hogy a magyar nyomozók hatalmas operatív akcióban kísérgetnek egy nemzetközi körözéssel keresett veszélyes terroristát az országban, majd nem veszik őrizetbe valamilyen értelmezhetetlen, szövevényes, külföldi társzervekkel kötött háttéralkuk miatt. Belügyi forrásaink ugyancsak nem valószínűsítették, hogy Abdeslam a párizsi vérengzés után olyan óvatlan lett volna, hogy Sopromba jön kávézni olyan magyar szélsőségesekkel, akikről maga is tudhatta, hogy a rendőrség és a titkosszolgálatok szoros megfigyelése alatt állnak. Az igaz, hogy a Magyar Nemzeti Arcvonalhoz köthető embereknél találtak olyan videókat, amelyen az Iszlám Állam katonáinak kiképzését tanulmányozhatják az eziránt érdeklődők, ezeket a felvételeket azonban a magyar hatóságok nem hozták összefüggésbe a dzsihadista szervezet Abdeslam és társai jelentette szárnyával.

Ismert, a Magyar Nemzeti Arcvonal alapítója, a hetvennyolc éves hungarista, Győrkös István lőtte agyon egy éve a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnyben a hozzá házkutatásra érkező rendőrök parancsnokát. Pálvölgyi Péter, a Nemzeti Nyomozó Iroda posztumusz alezredese azért érkezett társaival Győrköshöz, mert a gyanú szerint az idős ember engedéllyel sem tartható katonai fegyvereket rejtegetett a lakásán. A vizsgálat igazolta, hogy a rendőrtiszttel egy orosz gyártmányú gépkarabély lövedéke végzett, amikor Győrkös egy sorozatot adott le a fegyverrel. Érdekesség, hogy a fegyver valószínűleg ugyanannak a hatalmas kontingensnek a része, amelyet korábban Szlovákiában hatástalanítottak, de nagy részük néhány egyszerű mozdulattal visszaélesíthető. Ezekből a fegyverekből Európa számos országában foglaltak le már egy-egy nagyobb mennyiséget, utóbbi esetek többsége között azonban semmilyen összefüggés nincs. Az tény ugyanakkor a hatóságok szerint, hogy a párizsi merényletek elkövetéséhez is a Szlovákiából származó eszközöket használták Abdeslam társai, de például ugyancsak a szlovák hatóságok minősítették hatástalanítottank azokat az eszközöket, amelyeket Vecsésen, Brad Pitt zombis filmjének felvételei közben foglaltak le a magyar hatóságok.

PestiSracok facebook image

Összehívta a Nemzetbiztonsági Bizottságot Molnár Zsolt

Salah Abdeslam állítólagos, a párizsi mészárlás után tett magyarországi látogatása felkeltette a hazai politikusok figyelmét is, az MSZP hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, hogy a Zoom.hu cikkében foglaltak rendkívül súlyos állítások, amelyek arra utalnak, hogy a magyar szélsőjobboldali szervezetek nemcsak oktatóanyagként használták fel a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet videóit, hanem közvetlen kapcsolatban is álltak, illetve állhatnak a terroristákkal. Amennyiben a sajtóértesülések helytállóak, akkor ez az egyik legnagyobb Magyarország nemzetbiztonságát fenyegető veszély. A közleményt Molnár Zsolt, a Nemzetbiztonsági Bizottság MSZP-s elnöke írta alá, hozzátéve, hogy a testület egy hét múlva esedékes következő ülésén tájékoztatást vár a szakszolgálatoktól Salah Abdeslam magyarországi tevékenységéről és kapcsolatrendszeréről. A PestiSrácok más forrásból úgy értesült, hogy az ülésre meghívottak között szerepelnek a tagok mellett a rendőrség, a Belügyminisztérium és a Terrorelhárítási Központ illetékesei is.

Forrás: PestiSrácok/Zoom.hu Fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.