Pesti Srácok

Már megint Magyarország katonai megszállását várják a haladók

Már megint Magyarország katonai megszállását várják a haladók

A haladó véleményformálók egyik szuperképessége, hogy bármelyik orbáni sérelmükből váltás nélkül át tudnak kapcsolni egy másik orbáni sérelmükre. Bolgár György és kollégái a CEU iránti siránkozásból váltottak egy szempillantás alatt a Magyarországot elfoglaló – és nyilván 1947-hez hasonlóan azt a haladó erők kezébe adó – intervencióra. Illetve az annak elmaradása miatti siránkozásra. Bónusz ajándékként még az is kiderült, miért aggasztja a Művelt Nyugatot a magyar-orosz és a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok erősödése.

A leghíresebb magyar pornóregény-író a Klubrádió Hetes Stúdió című műsorában hozta a tőle elvárt szintet, és ehhez hagyományosan alkalmas vendégeket is talált maga mellé. A fájdalom aktuális okozója még mindig a CEU-ügy. Bolgár (aki egyébként igazi nagypályás lenne a ­Ki tudja minél kevesebb mondatban minél többször kimondani, hogy európai versenyben) szerint a kormány azért tolta ki egy évvel az egyetemmel szembeni elvárások teljesítési idejét, hogy bizonytalanságban tartsa az intézményt, amely így „magától meghal”, mert nem mennek oda a diákok. A műsorvezető felismerése, hogy hiába rendelte be példátlan módon a magyar miniszterelnököt az Európai Néppárt elnöksége is, hiába az európai botrány,

Amikor beszélgetőtársa, a Fejér Megyei Hírlaptól az Orbán-interjú meghamisítása miatt kirúgott Klecska Ernő visszakérdezett, hogy mi védi Orbánt, elgurult Bolgár György gyógyszere, és felmelegítette a teljes szétesettségből kijönni képtelen baloldal végső vágyát, a külföldi katonai intervenciót Magyarország ellen:

PestiSracok facebook image

Bolgár György tehát azt fájlalja, hogy az Európai Unió nem buktathatja meg Orbán Viktor törvényesen választott kormányát az EU-ból való kirúgással, pénzmegvonással, horribile dictu katonai beavatkozással.

Az uniós-kínai kereskedelem üdvös, a magyar-kínai aggályos

Itt azonban még nem volt vége, hiszen nincsen klubrádiós műsor önellentmondás nélkül. A résztvevők a magyar-orosz kapcsolaton kezdtek sopánkodni. Szerencsére ott volt a műsorban Herskovits Eszter, a 168 Óra munkatársa is, akinek minderről az jutott eszébe, hogy a minapi kínai látogatás is komoly aggályokat ébresztett az uniós vezetőkben. Ebből kiindulva azon filozofált a trió: mekkora hülyeség, hogy Magyarország lesz a Kelet és Nyugat közti kapu, hiszen Kína nem fogja feláldozni a EU-s gazdasági kapcsolatrendszerét, hogy Magyarországgal kivételezzen.

– tette hozzá harsány magabiztossággal Herskovits, nagy helyeslést bezsebelve.

Herskovits Eszter szerint aggályos, ha Magyarország Kínával üzletel, és különben sincs ránk szükség, hiszen a Nyugat nélkülünk is üzletel Kínával. Ez viszont valamiért nem aggályos. (fotó: facebook.com/Herskovits Eszter 168 Óra)

Nagyon vártuk volna, hogy elmeséljék, Kína uniós gazdasági kapcsolatai miként jöttek létre, ha nem kínai küldöttségek nyugati látogatásai révén. Ha pedig mégis, akkor ezek a nyugati látogatások is komoly aggályokat ébresztettek-e az uniós vezetőkben? Ehelyett még némi sopánkodás hangzott el, hogy a kínai gazdasági kapcsolat pont annyira aggályos, és pont annyira nem tud ellene mit tenni a Művelt Nyugat, mint az orosz kapcsolat ellen.

Persze ne játsszuk a hülyét, pontosan tudjuk, hogy ha Németország vagy Franciaország üzletel az oroszokkal és a kínaiakkal, arra nem ráncolja úgy a szemöldökét a haladó kórus, mint amikor Magyarország teszi ugyanezt. Ugyanúgy, ahogy például annak sincs következménye, ha Franciaország tíz éven át nem képes elérni a kötelező költségvetési hiánycélt, míg Magyarországnak kőkeményen elmagyarázták még 2010-ben, hogy számára ilyen opció nem is létezik. Az oroszokkal és kínaiakkal kiépített magyar gazdasági kapcsolaton pedig azért aggódik az Európai Unió, mert annyival kevesebb üzlet jut a haladó kórust eltartó gazdasági köröknek, nem beszélve a magyar mozgástér növekedéséről. Röviden szólva: sem a nagy nyugati cégeknek, sem az általuk kitartott német, francia és más nyugati politikai elitnek, sem az EU vezetőségének nem érdeke, hogy Magyarország vagy bármely más ország kimásszon a félgyarmati állapotából.

Ha pedig mégis megpróbálja, akkor a gyarmattartók helyi megbízottainál rögtön elkezd működni az alapreflex, és tekintetüket nyugat felé vetve, lázas izgalommal remélik a katonai intervenciót, amely majd helyreteszi ezt a renitens népet.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.