Pesti Srácok

Sorosnak üzent Deutsch: A Nobel-békedíjat még nem lehet megvásárolni

Sorosnak üzent Deutsch: A Nobel-békedíjat még nem lehet megvásárolni

Politikai fricska és komolytalan jelölés, hogy Nobel-békedíjra jelölték Soros György milliárdos üzletembert - jelentette ki az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő. "A Nobel-békedíjat még nem lehet megvásárolni, és Soros mindent vásárlással szokott szerezni" - mondta a politikus.

Megírtuk, a Wesley János Lelkészképző Főiskola öt professzora kezdeményezte levélben, hogy a Nobel-békedíjat ítéljék oda Soros Györgynek. A Fidesz EP-képviselője szerint politikai fricska és komolytalan jelölés, amit kezdeményeztek a milliárdos üzletemberrel kapcsolatban. A Nobel-békedíjat még nem lehet megvásárolni, és Soros mindent vásárlással szokott szerezni- mondta Deutsch Tamás az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Deutsch a műsorban beszélt a vívó Kovács Tamás Jobbikhoz való átpártolásáról is. Szerinte mindenkinek a szíve joga egy normális demokráciában, hogy kire szavaz. Ugyanakkor Kovács politikusnak állt, úgyhogy innentől állnia kell a bírálatokat- vélekedett Deutsch, aki szerint lehet, hogy van, aki ma már szépíteni akarja a Jobbik megjelenését, de ő tartja korábbi álláspontját, miszerint egy szalonnáci pártról van szó. Aki pedig beáll ebbe a pártba, az szalonnáci lesz maga is, vélekedett. Hozzátette: mindenki sportteljesítménye előtt fejet hajt, de nem sportversenyen, hanem politikusként, választáson fog indulni Kovács.

Van egy egyszerű nyilvántartás arról, hogy kik küldték vissza a nemzeti konzultációt- válaszolt Deutsch Tamás a konzultációs kérdésre, majd elmondta, hogy ezt „természetesen nyilvánosságra fogják hozni". Szerinte Hadházy Ákos, az LMP társelnöke azokat a számokat hozta nyilvánosságra, amelyeket addig feldolgoztak, nem pedig az összes beérkezettet. A magyar állam az emberek jószándékára épít, ezért nem olyan rendszert hoztak létre, amelyben az oltási bizonyítvány adatait is meg kell adni, mert akkor félő, hogy az távoltartott volna sokakat a nemzeti konzultációtól- reagált arra a felvetésre, hogy elektronikus úton egy ember akár többször is kitölthette a kérdőívet. Nem azokra formálták a rendszert, akik esetleg meg akarták hekkelni- magyarázta Deutsch, ugyanakkor, ha valakiben bizonytalanság van, nyugodtan vonja le a 170 ezer online beérkezett választ, és még akkor is marad 2 millió visszaküldött- tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: Magyar Idők

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.