Pesti Srácok

Több mint kétmillió forintot gyűjtöttek vasárnap a Családszervezetek II. Adventi Jótékonysági Vásárán (PS MOZI)

Már advent első vasárnapján is lehetősége nyílt az adakozókedvűeknek segítségnyújtásra, ugyanis a Millenárison megrendezett Családszervezetek II. Adventi Jótékonysági Vásárán a koraszülött kisgyermekek megsegítésére létrehozott alapítványt, a Melletted a Helyem Egyesületet lehetett támogatni. Az akció olyan sikeres volt, hogy előzetes becslések szerint több mint mint kétmillió forint gyűjt össze az adventi petákok segítségével.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára a megnyitón hangsúlyozta: az, hogy Magyarország erősödik, nem csak gazdasági, de lelki erősödést is jelent. "Megerősödött az emberekben a segíteni akarás, a szándék mellett a képesség is ott van, hogy odafigyeljenek egymásra." Az államtitkár elmondta: kézzel készített képeslapokkal, ajándéktárgyakkal az Emmi dolgozói is hozzájárultak a vásárhoz. Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára köszöntőjében felidézte, hogy a tavaly első alkalommal megrendezett adventi vásáron sok pénzt gyűlt össze a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika javára, amelyből a klinikához kapcsolódó kis lakást is sikerült felújítani. Így, akik arra kényszerülnek, hogy ott kezeltessék gyermeküket, együtt tölthetik el ezt a nehéz időszakot – fejtette ki. Az adventi készülődés, az ünnepi várakozás kapcsán Tuzson Bence megjegyezte: nemcsak izgalmas, de egyben aggodalmas időszak a gyermekvárás is. A társadalomnak és a kormánynak mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy segítsék azokat a gyermekeket, akik koraszülötten érkeznek – mondta. Tuzson Bence hozzátette: a kormányzat 3,8 milliárd forintot fordít koraszülött osztályok felújítására. A vásáron mások mellett képviseltette magát a Magyar Állami Operaház, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Fidesz női tagozata, valamint határon túli szervezetek is. A köszöntők után ünnepélyes gyertyagyújtással nyitották meg az Advent első vasárnapján rendezett vásárt. Bemutatták a Mesés egészség című mesekönyvet is, amely a FICSAK országos, gyermekeknek kiírt meseíró pályázatára beérkezett legjobb írásokat tartalmazza. A videót készítette: Szabó Fruzsina Anna, László Petra
PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.