Pesti Srácok

Ipari kémkedés után kartell: Milliárdos pályázatok lezsírozásával gyanúsítják Harmat Sándor ipari kémet

Ipari kémkedés után kartell: Milliárdos pályázatok lezsírozásával gyanúsítják Harmat Sándor ipari kémet

Milliárdos egészségügyi pályázatok lezsírozásával, kartellezéssel gyanúsítja a Gazdasági Versenyhivatal Harmat Sándor ipari kémet, hétpróbás ügyeskedőt, az előbbiért már elítélt Harmat Sándor az egészségügyi beszállítók kartelljének koordinálását bonyolíthatta - írta meg a 444.hu. Mindez azért is érdekes, mert korábban elsőként a PestiSrácok.hu adott hírt arról, hogy az egészségügyi államtitkárra hivatkozva próbált zsíros laboratóriumi megrendelésekhez jutni a több, mint 3 milliárd forintos ipari kémkedés ügyében 2013-ban jogerősen elítélt Harmat Sándor és cége. Arról is lerántottuk a leplet, hogy miközben minden magára valamit is adó cég elhatárolódna és száz lépés távolságot tartana egy bűncselekményért jogerősen elítélt vállalkozótól, vagy annak cégétől, a magyar laborpiacot kreatív módszerekkel letaroló Roche Magyarország Kft., – fittyet hányva saját és svájci anyacége kőbe vésett etikai előírásaira – Harmat Sándor ipari kém laborcégét is keblére ölelte, amikor a bankszámlát gyarapító közbeszerzések elnyerése a volt tét.

A mostani ügy előzménye, hogy 2015-ben a kormány uniós forrásból egészségügyi eszközök beszerzésére írt ki pályázatot, amelyen aztán 81 intézmény 40,9 milliárd forintot nyert összesen. A GVH gyanúja szerint ugyanakkor az egészségügyi beszállítók nagy része kartellbe tömörült, és lezsírozták a sok milliárdos pályázatokat. A 444.hu cikke szerint a hivatal a pályázatok lezsírozásával, kartellezéssel gyanúsítja Harmat Sándor ipari kémet, hétpróbás ügyeskedőt, az előbbiért már elítélt Harmat Sándor az egészségügyi beszállítók kartelljének koordinálását bonyolíthatta. A hivatal gyanúja szerint Harmat azt kérte a cégektől, hogy kössenek tanácsadói szerződést korábbi cégével, a Chemiummal, és ennek fejében ő beveszi őket a szerveződő kartellbe. A 444.hu úgy tudja, a GVH vizsgálja is, hogy mely cégeknek van ilyen tanácsadói szerződésük.

A PestiSrácok.hu utánanézett és kiderült, bár papíron az ipari kémnek már nincs köze a vállalkozáshoz, de Harmat Sándor egy ideig a feleségén keresztül volt érdekelt a Chemium Kft.-ben, amely 2011-ig volt Harmat Anitáé. Harmat Anitától Baróthy Gáborhoz került a cég, de Harmatéktól annyira azért nem távolodott el, hogy a társaság telephelyét megváltoztassák, az ugyanis a mai napig Harmat Sándor tataházai szülőháza…

Az ügyben 2016 áprilisa óta vizsgálódik, nyomoz a GVH, a nyomozás határideje május 5-én jár le, de egyszer még meghosszabbítható a határidő.

Ismert, a több, mint 3 milliárd forintos ipari kémkedés ügyében 2013-ban jogerősen elítélt Harmat Sándorról éppen a PestiSrácok.huírta meg, hogy Zombor Gábor korábbi egészségügyi államtitkárra hivatkozva próbál zsíros laboratóriumi megrendelésekhez jutni. Az országos hírű botrányban elítélt Harmat ugyanis a Szegedi Klinikai Mikrolabor mostani intézetvezetőjénél azzal próbálta előnyösebb helyzetbe hozni saját magát, és cégének a termékeit, hogy „Zombor Gábor felajánlott neki egy pozíciót az egészségügyi államtitkárságon”. Zombor a miniszterelnök közelmúltbeli felhívásához hasonlóan a PestiSrácok.hu-nak azt mondta: bátran zavarják el, aki a nevével próbálkozik.

PestiSracok facebook image

Akkori cikkünk után a Magyar Időkis azt taglalta, hogy szélhámos lett az ipari kémből. A napilap kiderítette, Harmat állítólagos fideszes és kormányzati kapcsolataira hivatkozva próbál busás egészségügyi megrendelésekhez jutni. A Magyar Idők több olyan egészségügyi intézmény vezetőjével is beszélt, akiket Harmat Sándor személyesen megkeresett. Szinte valamennyiükkel egy-egy konkrét európai uniós fejlesztés kapcsán vette fel a kapcsolatot, felajánlva valamelyik, már említett „magas szintű” kapcsolatrendszerét a sikeres pályázás érdekében. Elmondásuk szerint Harmat a 2007–2013-as fejlesztési időszakban számos TÁMOP-, TIOP- és KEOP-pályázatánál feltűnt mint közvetítő. Harmat állítólag attól sem riadt vissza, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadójaként tüntesse fel magát bizonyos helyeken.

Kartellezéssel gyanúsítják Harmat Sándor ipari kémet.

Tizenegyezer adatfájlt loptak el

Harmat Sándor neve nagy nyilvánosság előtt először az úgynevezett Diagon-ügyben bukkant fel. Emlékezetes, egy hazai, de a nemzetközi piacon is komoly pozíciókkal rendelkező, orvosi diagnosztikumokat fejlesztő és gyártó vállalat, a Diagon Kft. két egykori vezető beosztású munkatársa, Harmat Sándor elsőrendű és Torma Lajos másodrendű vádlott több mint tizenegyezer – szabadalmakkal, ipari titkokkal, technológiákkal kapcsolatos – adatfájlját mentette le saját laptopjára. Ezek az ipari oltalom alatt álló és üzleti titkot is képező adatok lényegében a teljes dokumentációját jelentették egy Oroszországban felépítendő diagnosztikum-gyárnak, amelyről a Diagon ebben az időben előrehaladott tárgyalásokat folytatott. Ám egy konkurens vállalkozás, a Diachem Kft. elcsábította a két középvezetőt, hogy a technológia és szabadalmak tulajdonosát kikerülve, maga köthessen üzletet az oroszokkal. Csakhogy a pénzügyőrség 2008 májusában lecsapott cikkünk főszereplőjére, Harmat Sándorra, amikor ő épp a Liszt Ferenc Repülőtéren – táskájában a tervezett gyár teljes leírásával – megpróbált felszállni a moszkvai járatra. Társait később fogták el Budapesten.

Hárommilliárdos kár

A vád szerint Harmat és Torma, a két volt Diagon-munkatárs és Pallai Zsolt, a kémeket „felbérelő” Diachem Kft. ügyvezetője több, mint 3 milliárd forint kárt okozott tettével. 2011-ben, az első fokú bíróság is osztotta az ügyészek véleményét, amely mind a három vádlottat egy éven felüli letöltendő börtönre és 3,2 milliárd forint megfizetésére kötelezte gazdasági titok megsértése miatt, de felmentette őket az iparjogvédelmi jogok megsértésének vádja alól. 2013. februárjában a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon is megállapította a bűnösségüket, de a börtönbüntetést 10-10 millió, a másodrendű vádlott esetében pedig 8 millió forint pénzbírságra enyhítette, a 3,2 milliárd forintos kártérítési igényt pedig polgári peres útra utasította. Ezt a táblabíróság azzal indokolta, hogy mivel Harmat Sándort a pénzügyőrség még a repülőtéren elfogta, így a vádlottnak nem volt lehetősége felhasználni az ellopott gazdasági titkokat. A bíróság a Diachem Kft.-t is elmarasztalta titoksértés miatt, és tízmillió forint megfizetésére kötelezte.

Az ipari kémek. Fotó: Csudai Sándor/Magyar Hírlap

Tavaly nyáron a magyar laborpiacról és a Diagon Kft. nemzetközi sikeréről is interjúztunk Kern Józseffel, a cég tulajdonosával, vezetőjével, akinél az ipari kémkedésre, Harmat Sándorra is rákérdeztünk. Kern József a PS-interjúbanarra a kérdésünkre, hogy mit érdemel az az ország, ahol egy ipari kém továbbra is pályán lehet azt mondta:

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.