Pesti Srácok

Vesztegetés bűnszervezetben: bíróság előtt Karácsony Gergely és a zuglói MSZP egykori szekértolója

Vesztegetés bűnszervezetben: bíróság előtt Karácsony Gergely és a zuglói MSZP egykori szekértolója
Gotti (piros pólóban) és Karácsony Gergely (fehérben) a polgármester-jelölt bemutatkozásán 2014-ben. Fotó valasz.hu

Bűnszervezetben elkövetett hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt áll bíróság előtt az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely és a zuglói szocialisták egykori támogatója, a Gotti művésznevű gengszterrapper, C. László – értesült a PestiSrácok.hu. A vád szerint a férfi és társai kilóra megvett kormánytisztviselők segítségével szerb és ukrán állampolgároknak állítottak ki hamis útleveleket. Ha Gottit bűnösnek mondja ki a bíróság, akár 24 év börtönt is kaphat.

Már bírósági szakban van az antiszemita gengszterrapper, C. „Gotti” László és nyolc társának vesztegetési ügye, akiket a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség közel száz rendbeli bűncselekménnyel vádol – tudta meg a PestiSrácok.hu. Gottit még 2016 tavaszán tartóztatta le a Terrorelhárítási Központ (TEK). A nyomozás során jelentős készpénzt és nagy értékű gépjárműveket is lefoglaltak.

Bűnszervezetet alkottak, kormánytisztviselőket vesztegettek

Az ügyészségi vádirat szerint Gottiék 2015-ben határozták el, hogy külföldi (főként ukrán és szerb - PS) állampolgárok részére hamis magyar útlevelek kiállíttatásával fognak jövedelemre szert tenni. A bűnözői csoport módszere az volt, hogy korábban honosítási eljárás során magyar állampolgárságot szerzett személyek személyi okmányait, adatait használták fel, mely okmányokat ezen személyektől megvásárolták, illetve azokat más illegális módon megszerezték, meghamisították. A vádlottak ezt követően ezen okmányokkal igényeltek magyar útleveleket külföldi személyek részére különböző kormányhivatalokban, ahol a tisztviselők közreműködésével a külföldiek más személyek adataival, de már saját arcképükkel, ujjlenyomatukkal szereztek valótlan tartalmú útleveleket. A bűnszervezet tagjaia feladatokat felosztották egymás között, voltak olyanok, akik a felhasználni kívánt okmányok beszerzésében, külföldi személyek beszervezésében, az ő szállításukban működtek közre. A bűnözői csoporton belül voltak közvetítők, akik a megvesztegetett kormánytisztviselők és a szervezet tagjai között tartották a kapcsolatot – állítja a vádirat.

PestiSracok facebook image
Ő Gotti, a rapper, aki a baloldal zuglói kampányának egyik szekértolója volt. Fotó: facebook.com

Negyed évszázadra börtönbe kerülhet

Karácsony egykori támogatója és a bűnszervezet többi tagja 2016 első két hónapjában 49 külföldi személy részére készíttettek magyar útlevelet Pécsett, mely közreműködésért egy kormányhivatalnok személyenként 80 eurót kapott. A bűnözői csoport tagjainak a külföldi személyek 10-12 ezer Eurót fizettek egy-egy valótlan útlevélért. A bűnözői csoport tagjait a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség közel 100 rendbeli bűncselekménnyel, köztük hivatali vesztegetéssel vádolja. Mivel a bűncselekményeket bűnszervezetben követték el, a kiszabható büntetés felső határa akár 24 év is lehet. Gottiék tárgyalása március 20-án folytatódik a Pécsi Járásbíróságon.

Beszállt a baloldali kampányba

Gotti a 2014-es önkormányzati választásokon az MSZP és a baloldali összefogás aktivistájaként kampányolt. Karácsony Gergely maga ismerte el, hogy ismeri Gottit, aki nem cáfolt sajtóhírek szerint a helyi MSZP választmányi ülésein is feltűnt akkoriban. Megírtuk azt is, hogy a gengszterrapper kétes társaságával rendszeresen zaklatta a CivilZugló Egyesület képviselőjelöltjeit. Mindez Várnai László blogján volt olvasható, aki 2014-ben a szervezet polgármesterjelöltje volt. Várnai akkor gusztustalannak nevezte az MSZP és a baloldal helyi kampányát, amelynek szerinte a szocialista Tóth Csaba a kiötlője, Karácsony Gergely a jóváhagyója, a lebonyolítója pedig a bajai videóhamisításba belebukott Török Zsolt. Gotti a baloldali összefogás jelöltjeinek 2014. augusztus 30-ai, zuglói bemutatkozásán is ott volt.

A címlapfotón a Gotti művésznevű rapper (piros pólóban) és Karácsony Gergely (fehérben) látható. A kép Karácsony polgármester-jelölti bemutatkozásán készült. Fotó: valasz.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.