Pesti Srácok

Így menekül Mesterházy Attila a megmérettetés és a kamerák elől (PS-videó!)

Kiabálásba, lökdösődő incidensbe torkollt Mesterházy Attila első nyilvános veszprémi kampányszereplése csütörtökön. Az MSZP korábbi elnöke Kész Zoltán és liberális barátai közös fórumára érkezett. Mesterházy itt bejelentette, visszalép a "független" Kész javára, ám arra a kérdésünkre már nem akart válaszolni, hogy mit szól a veszprémi képviselő botrányaihoz és ahhoz, hogy 56-os szervezetek egymás után határolódtak el tőle és szólították fel lemondásra, amiért tiltott önkényuralmi jelképpel viccelődött a Facebookon.

Kifejezetten pikáns, hogy fél órával a hivatalos program előtt valaki kiposztolta Mesterházy hivatalos Facebook-oldalára, hogy ő az MSZP, a baloldal veszprémi képviselőjelöltje. A politikust kvázi pártját hazudtolta meg, amikor kevesebb mint 30 perccel később berobogott a könyvtár rendezvénytermébe és bejelentette, már két napja megállapodtak Kész Zoltánnal, és ő bizony visszalép a javára.

Vajon pártja és Facebook-oldala kezelője viccelte meg Mesterházy Attilát, vagy a politikus felejtette el tájékoztatni pártvezetőit, hogy lefut Veszprémbe és gyorsan visszalép?

Szerettük volna megtudni, hogy amit látunk, az az elmúlt hetekben tapasztalt veszprémi választási kampány-bohózat következő felvonása, vagy esetleg arról van szó, hogy Mesterházy megkapta a befutó helyet az MSZP országos listáján, ezért inkább nem vállalja a kockázatos választási versengést?

PestiSracok facebook image

A szocialista politikust emlékeztettük Kész Zoltán botrányaira is, amikor 56-os szervezetek egymás után határolódtak el tőle és szólították fel lemondásra, a közéletből való visszavonulásra, amiért a kommunista diktatúrával és sarló-kalapács szimbólummal viccelődött a Facebookon. Bár a kérdésre nem válaszolt, hogy ettől elhatárolódik-e, annál beszédesebb, hogy a fokozódó hangulatú rendezvényen a közönség soraiban megszólaló idős férfi szavaira, aki felállva kijelentette, "kommunizmus soha nem is volt", Késszel, a liberális vendég szónokokkal egyetemben csak kuncogott. Mesterházya válaszadást egyébként először azzal hárította, hogy ez nem az ő fóruma, majd egyéni interjú kérésünktől oly módon zárkózott el, hogy előbb egyszerűen hátat fordított, majd kimenekült a teremből.

A negyven perces előadás után, mely többek közt arról szólt, hogy Magyarországon helyre kell állítani a demokráciát, mennyire nem keresztényi a KDNP, és ráadásul már a migrációs veszély is megszűnt, a jól felpaprikázott tömeg szó szerint rárontott azokra az újságírókra, médiamunkásokra, akikre a szószólók azt mondták, "nem is újságírók, nyugodtan nevezzék őket propagandistáknak". Végül egy kis lökdösés, kézrángatás is belefért a demokratikus választásra készülő szabadelvű békés egybegyűlteknek.

Vezető kép: PS

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.