Pesti Srácok

Le a kalappal! - Dopeman teljesen odavan az Orbán-beszédért (VIDEÓ)

Kegyetlen a csávó, le a kalappal – mondta Youtube-videójában Dopeman a miniszterelnök évértékelője kapcsán. Bár a rapper korábban Orbán fejet is rugdosott, sőt elindult a baloldal színeiben a Józsefvárosban, most mégis elismeréssel szólt a miniszterelnök ellenzékkel kapcsolatos véleményéről, amellyel szerinte „mindenkit kinyírt” már a kampány elején. Úgy vélte, az ellenzék statiszta Orbán Viktor játékában, „az egész brigád Orbán tányérjából eszik”.

A rapper a youtube-on megosztott videójában arról beszélt, ismerten kritikus Orbán Viktorral és „körével” szemben, ugyanakkor az évértékelőben elhangzott miniszterelnöki vélemény az ellenzékről „nagyon kemény”. Orbán Viktorról szólva hozzátette, „a csávó kőgengszter”, akit a gengeszter-rapper csapatába is fölvenne. Mint kifejtette, „óriási vérszívás” volt a miniszterelnöki beszéd, amelyben Orbán Viktor „kinyírt mindenkit már a kampány elején”. Szerinte nagyon keményen „odavágott” az MSZP-nek, amikor arról beszélt, azért szerződtettek egy miniszterelnök-jelöltet, hogy kivezesse a pártot a parlamentből. Felidézte azt is, a miniszterelnök a DK-t lekommunistázta, a Jobbikot pedig „megmarta az iszlámmal”. Dopeman szerint Orbán Viktor beszéde telitalálat volt, stílusában flegma, gengszter-rappre hasonlított. Úgy látta, a miniszterelnök olyan igazságokat mondott beszédében, hogy az ellenzéki szavazótábort elbizonytalanította. Mint megjegyezte, „kegyetlen a csávó, le a kalappal”. Az ellenzék szerinte statiszta Orbán Viktor játékában,

Forrás/fotó/videó: youtube.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.