Pesti Srácok

Németh Szilárd: „A választás tétje, hogy megmaradunk-e magyaroknak”

null

Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével beszélgetett Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója kedden a Polgárok Házában. Az este folyamán szó volt a kötelező betelepítési kvótáról, az ellenzékről, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának munkájáról és arról is, mi a tétje az áprilisi választásnak.

Nincs más út, mint a Fidesz-KDNP – ezzel indított Stefka István kedden a Polgárok Házában, ahol Németh Szilárddal. a Fidesz alelnökével beszélgetett. A PestiSrácok.hu lapigazgatója a belga miniszterelnök kijelentésével kapcsolatban mondta ezt, mely szerint rövid időn belül mindenképpen át akarják alakítani az unió bevándorlási rendszerét, ha kell, akkor kihagyják a döntésből a V4-eket. (Emlékezetes, Charles Michel egy lapinterjúban azt mondta, ha a V4-ek megtagadják a szolidaritást és a menedékkérők befogadását, akkor többségi döntéssel leszavazzák őket, és bevezetik a kötelező szétosztást.) Erre a Fidesz alelnöke úgy reagált: nem lepte meg a belga miniszterelnök migránsokkal kapcsolatos kijelentése, a magabiztosság, amellyel megtette azonban igen. Mint fogalmazott:

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
PestiSracok facebook image

Hozzátette, a politikus elfeledkezett az EU működési rendjéről, és olyan kérdéseket vetett fel, amelyeket már Soros György is felvetett. A Fidesz alelnökének véleménye szerint az egész nem jogszerű, hiszen nem dönthet az EU olyan kérdésben, amely nem közösségi, hanem tagállami hatáskörbe tartozik.

– fejtette ki a Fidesz alelnöke. Ezután Stefka István leszögezte, a magyar emberek már nem vágynak a régóta áhított Nyugatra, amelynek megnyitását annak idején annyira szerették volna, hiszen kezd ott kialakulni egy káosz, és Magyarország egy mentsvár, ahova egyre több turista érkezik, ami nem véletlen. Emlékeztetett, 1938-tól 1944. március 19-ig is a béke szigetének számított az ország, hiszen mindenki ide menekült az üldöztetés elöl.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Németh Szilárd erre reagálva hangsúlyozta, a választás tétje az, hogy tudjuk-e folytatni a kormány bevándorláspolitikáját és az erőforrások, illetve a technikai akadályok (kerítés) segítségével meg tudjuk-e a továbbiakban is akadályozni, hogy újra átéljük a 2015-ös borzalmakat.

– magyarázta a Fidesz alelnöke. Véleménye szerint az emberek jól döntöttek a nemzeti konzultáción és a kormány is jól döntött, amikor kikérte az emberek véleményét.

A magyar emberek véleménye nélkül nem lehet semmiféle kvótát áterőltetni.

Németh Szilárd úgy vélte a belga miniszterelnöknek kellene a legjobban látni, hogy probléma van, hiszen voltak terrorcselekmények is, olyanok, amelyek a V4-eknél, a béke szigetén nem fordultak elő. Stefka István szerint az is probléma, hogy Nyugaton a választópolgárok nem kérik számon a kormányokat az ilyen döntésekkel kapcsolatban. Erre Németh Szilárd nyomatékosította, a magyar parlamentben magyar érdekeket kell szolgálni, és szerinte ez az, ami nem történik meg az ellenzék részéről. Kifejtette, a baloldalhoz most az „álnemzeti Jobbik” is csatlakozott.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Szóba került az a nemrég kiadott ENSZ-dokumentum is, amely szerint a migráció jó dolog, és ez a feltétele a fenntartható fejlődésnek.

– fejtette ki a fideszes politikus. Hozzátette, a dokumentum ugyanazt mondja, amit Soros György, és a magyar ellenzék is ebből a kottából játszik. Kiemelte:

Németh Szilárd arról is beszélt, hogy ez az egész nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hiszen semmilyen intézkedést nem támogat az ellenzék, ami védi az ország szuverenitását. Természetesen itt szóba került Szél Bernadett afgán származású tanácsadója is, akit Németh Szilárd nemzetbiztonsági kockázatnak tart.

– mondta a politikus. Hozzátette, az is kérdés, hogy kik állnak Soros György mögött. Németh Szilárd elmagyarázta, nem tiltotta ki Szél Bernadettet a bizottságból, ezt csak a média terjeszti. Kifejtette:

Stefka István erre reagálva kijelentette, itt nem politikai ellenállásról van szó, hiszen azzal nem lenne baj, hanem haza elleni szembenállásról kell beszélni. Németh Szilárd elmondta, egyre több szövetségesünk van, akik azt mondják, a migrációs problémát nem itthon kell megoldani, hanem ott kell segíteni, ahol a baj van, és már az osztrák kancellár is így gondolja. Úgy véli, ezért van az, hogy Angela Merkel 140 napja nem kancellár annak ellenére, hogy megnyerte a választásokat.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Stefka István kifejtette: az idei választásoknak nagy tétje van, hiszen meghatározza majd az elkövetkezendő évek eseményeit. Németh Szilárd ezzel kapcsolatban elmagyarázta, nem lefutott dolog még a választás, nem szabad borítékolni semmit, ezért nagyon fontos, hogy mindenki elmenjen szavazni április 8-án.

– mondta Németh Szilárd. Hozzátette: az ellenzék mindenre képes, ezért oda kell rájuk figyelni. Elmondta azt is, 2010-ben kiderült, hogy kétharmados többséggel akár az egész világot a feje tetejére lehet állítani a magyar emberek érdekében.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.