Diktatúra, diktatúrább, legdiktatúrább – Kormányváltó untatás Vona Gábor csapatától
Ha a Fidesz a legszervezettebb kisebbség – Karácsony Gergely szerint legalábbis – akkor a Jobbik a leghangosabb. A Nemzeti Dal olyan hangerővel csapódott neki a közönségnek, hogy többen hátraugrottak rémületükben, a PestiSrácok száguldó riportere pedig majdnem újra találkozott a korábban megivott pohár sörrel.
A kampányrendezvény egyszerre felelt meg a néppártosodási igényeknek és a homoerotikát sosem nélkülöző nemzeti radikális romantikának; a Harcos márkájú dzsekikben és sapkákban pompázó harcostársak olyan puszikkal és csókokkal köszöntötték egymást, hogy barkó nem maradt szárazon. A szép lassan másfél ezresre hízott tömeg összetétele a régi Jobbikot idézte, a kopasz fej-barkó kombó legalább annyira meghatározó volt, mint a rendszerváltás veszteseit jellemző borvirágos orr és az ahhoz tartozó kékre festett hajú, műkörmös barátnő.
A rendezvényt a zenekar után maga Vona Gábor nyitotta meg – felvételről. Mindenféle reklámfilmek mentek, mint a Super Bowl félidejében, csak itt mindegyikben Vona Gábor szerepelt. A lakótelepi lambériás, műnövényes kocsmák népe lelkesen követte Gabit, ahogy Gabi simogat, Gabi latrinát takarít, Gabi csokitortát készít, közben pedig a világról és a nagy sorskérdésekről elmélkedik. A filmecskéket halk, andalító zongorajáték kísérte, éles kontrasztként a későbbi hangorkánnal. Végül a fúvószenekar rázendített a Himnuszra, mivel kiderült, nem kell beállniuk a közönség soraiba: a későn érkezőkkel együtt átlépték az ezres lélektani határt.
Mindenki fél mindenkitől
A hosszú és kilátástalanul unalmas beszédek sorát Mirkóczki Ádám nyitotta egy kissé hamisan csengő sajtószabadságos párhuzammal, amiről a teljes Simicska propagandaflotta tudósított, mutatva, hogy nekik nincsen semmilyen lehetőségük az üzenetük közvetítésére. Utána a Jobbik miskolci jelöltje következett, és jól megmondta, hogy most mindenki fél és retteg, de nemsokára a fideszeseknek kell félniük és rettegniük. A beszédet Gyurcsány Ferenc is elmondhatta volna, különös tekintettel az „Orbán Bécsig fog menekülni” fordulatra. Ezen kívül csak megható átéléssel felsorolta a jobbikos véleménybuborék összes toposzát. Lapozzunk, mert unalmas volt.
A lassan elalvó tömeget Z. Kárpát Dániel próbálta tüzelni, és ehhez eszközként a diktatúra szó fokozását használta. Orbán már nem is diktátor, hanem még diktátorabb, illetve legdiktátorabb. Vagy valami ilyesmi, félálomban nehéz követni beszédeket. Z. Kárpát ezentúl visszanyúlt a korábban már jól bevált tematikához, a ki fél kitől kérdéskörre, és megállapította, hogy mindenki fél, de a hatalom is fél. Tehát mindenki fél mindenkitől – ezt a mexikói felállást Hobbes se tudná értelmesebben megfogalmazni.
Utána Volner János lépett elő a susnyásból, most a titkárnője nélkül, hogy megismételje a korábban már elhangzott paneleket. Mindenki fél, Orbán pedig Soros kabátujjából származik, stb. Volt egy kis utalás az összefogásra: kijelentette, nem a többi pártot kell támadni, csak Orbánt. A közepesen érdekes kezdés után Volner is untatni kezdett, a legdurvább eszközhöz fordult, a KKV szektor nehézségeiről tartott kiselőadást, majd az oktatásegészségügy sorskérdéseit tárgyalta olyan retorikai bravúrokkal színesítve, mint a rokonok által hozott vécépapír és a 21. századi oktatás.
A legunalmasabb közhelyparádé
A félmillió elüldözött fiatal említésekor már rimánkodtunk az Úristennek, hogy dobjon ránk egy bolygót az égből, de szerencsére hirtelen hősies, kis költségvetésű honfoglalós filmeket idéző zenére elkezdtek bevonulni a frakció tagjai, hogy biodíszletként funkcionáljanak a nagyember mögött.
Vona Gábor – csak hogy a szerkesztőségi sorshúzáson Jobbikot húzó propagandistával kitoljon – ott vette fel az unalomfonalat, ahol Volner elejtette: a ki kitől fél kérdéskört bontotta tovább. Ezután gondolatban úgy leváltotta Orbánt, mintha csak Kálmán Olga stúdiójában ülve. A diktatúrafokozást is legalább olyan ügyesen csinálta, mint a bemelegítő szónokok: elárulta, hogy Orbán már nem zsarnok, hanem kiskirály, hiszen feudális tempóban vadászgatnak. A félmillió elmenekült fiatal említésekor már nem bírtuk tovább, nekünk is szökhetnékünk támadt, így már csak távolról hallottuk a 12 pontját, ami akkora közhelyparádé volt, hogy ha kifejtős fogalmazásban küldi be, még a saját újságja, a zsúrpubi is visszaküldi. Az önmagát legerősebbnek nevező ellenzéki párt a legunalmasabbnak bizonyult a végelszámolás során, a Kétfarkú Kutyapárt rendezvénye mind tömegerőben, mint tartalomban többet adott nekünk.
Száguldó riporterünk utolsó bejelentkezését olvasták március 15-én.
