Ekkora öngólt még sosem lőttek az Orbánt támadó európai liberálisok

Teljesen elragadtatta magát a magyar választások miatt a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) nevű pártszövetség, amely az Európai Parlament legszélsőségesebb liberális frakcióját adja. A magyar kormánnyal alapvetően mindenben, de leginkább a migránssimogatásban szemben álló pártcsalád nagyot akart ütni Orbán Viktoron, ehhez képest óriási öngólt lőtt. Tudatta ugyanis, hogy pontosan mekkora arányban részesülnek a „fideszes oligarchák” a közbeszerzésekből, és ez bizony nagyságrendekkel kisebb, mint amekkora a köztudatban él.
Azon senki sem lepődik meg, hogy az ALDE nem kedveli Orbán Viktort. Akár azt is kijelenthetjük, hogy gyűlöli, hiszen amelyik pártszövetségnek köszönhetően lett a közéletünk része Guy Verhofstadt, Sophie in't Veld, Cecilia Wikström, illetve még korábban Daniel Cohn-Bendit, azzal kapcsolatban teljesen fölösleges a visszafogottság. A sem szokatlan, hogy az egy pártcsaládhoz tartozó, illetve egymással jó viszonyt ápoló pártok szorítanak egymásnak a hazai választásaik előtt, hiszen Orbán Viktor is kiállt a német választások előtt a CDU/CSU mellett, és Gyurcsány Ferenc is elhozta annak idején Tony Blairt kampányolni Magyarországra. Az viszont nem szokás, amire most az ALDE ragadtatta magát, hogy a támogatott párt melletti kiállás és biztatás helyett beszállt a kormánypárt elleni mocskolódó kampányba.
Magyarország kormányt választ vasárnap a következő 4 évre. Az egész országot egyre szorosabban markoló, csak az oligarcháinak kedvező Orbán vagy a korrupció, a nepotizmus és a közpénzekkel való visszaélés elleni kiállás között kell választani. Úgy gondoljuk, itt az idő a változtatásra
– olvasható az animációs videót közzétevő bejegyzésben, és a videóval csak durvább lesz a kép.

Ezt a kampányszöveget is Magyarországon írták a nyugati kollégák részére
Az összes bizonyítatlan és ingatag, baloldali korrupciós vádaskodás visszaköszön a végig animált, tehát minden bizonnyal igencsak drága videóból. „Becslésre” hivatkozva, bármiféle bizonyíték nélkül közli, hogy a közbeszerzési szerződéseket 25 százalékkal felülárazzák, és idézi a „kormány bírálóit” (értsd: magyarországi ellenzéki politikusok és véleményformálók), miszerint a magyar gazdasági szerkezet az orosz gazdaság miniatűr mása lett. Az ALDE feltehetően sokkal elégedettebb volt a 2009-es, csődbe ment és az IMF lélegeztetőgépére kapcsolt, MSZP–SZDSZ-es magyar gazdasági szerkezettel.
Azzal is baja van az ALDÉ-nak, hogy mindezt jelentős részben ez EU-s támogatásokból csinálta az ország, miközben Magyarország hívja le GDP-arányosan legnagyobb mértékben a kohéziós pénzeket. Hát igen, ez már nem az a sikertörténet, mint amikor a Gyurcsány-kormányok lehívni sem voltak képesek a rendelkezésre álló EU-s fejlesztési támogatásokat. És nem maradhat ki persze az a toposz sem, miszerint Magyarország „mindig az EU-t hibáztatja mindenért”, miközben „használja annak nagylelkű támogatásait”. Hogy ez valójában mennyire nem nagylelkű támogatás, hanem mindenki számára előnyös üzlet, arról ITT írtunk korábban.
A közbeszerzések értékének 95 százalékát nem a „Fidesz-oligarchák” kapják
Azt a megdöbbentő tényt is közli a videó, hogy a kormányközeli vállalkozóknak besorolt Simicska Lajos, Mészáros Lőrinc, Garancsi István és Tiborcz István részesült a szerződések összértékének 5 százalékából. Nagy szerencse, hogy ezt nyilvánosságra hozta az ALDE, hiszen az ellenzéki szavazókban erős kép él arról, hogy minden közbeszerzési megbízást „Orbán oligarchái” kapnak, ehhez képest a közbeszerzési megbízások egyhuszadából részesülnek csak, ha beleszámítjuk a mostanság már a Jobbikot pénzzel kitömő Simicska Lajost is.