Pesti Srácok

Ezúttal sem sikerült kormányt buktatniuk az ellenzéki demonstrálóknak (Galériával!)

Pontban 18 órakor kezdetét vette a "Mi vagyunk a többség 2.0" elnevezésű kormányellenes demonstráció. A tüntetők a Kossuth téren gyülekeznek, majd innen vonulnak a Károly körúton keresztül a Szabad sajtó útjára. A közösségi portálon létrehozott eseményre körülbelül 70 ezren jelentkeztek be érdeklődőként, de ennél jóval kevesebben vannak. A demonstráció céljaként jelölték meg a szervezők, hogy "az ügyészség a fideszes bűnözőket is üldözze, az ellenzéki pártok ne egymást támadják", célkitűzésük továbbá, ahogy fogalmaznak, a "közmédia fidesztelenítése". Az nem derül ki az esemény leírásából, hogy a kormánybuktatás alatt mit értenek. A megmozdulás főszónoka az esemény végére hagyott Márki-Zay Péter volt, aki beszédében Szent Péterhez hasonlította magát és a Bibliából idézett. Mondandója végére annyira beleélte magát a kormányváltó hangulatba, hogy akkor már kijelentette, "holnap leváltható a Fidesz".

A kommentekben többen azt javasolták, hogy "követeljék a miniszterelnök lemondását", más pedig azt, hogy "vonják blokád alá a köztévé épületét" és olvastassák be a követeléseiket. Megfogalmazták a szervezők azt is, hogy új választások kiírását szeretnék elérni, amire sokan megjegyezték, hogy hasonló eredményre lehetne számítani, mint április 8-án. Így összességében abban maradtak, a fő cél, hogy megmutassák a hatalomnak, nem hátrálnak.

Szegeden egyébként már tartottak egy előtüntetést pénteken. Vasárnap pedig négy nagyvárosban, Debrecenben, Nyíregyházán, Kecskeméten és Székesfehérváron gyűlnek majd össze a kormánybuktatók. A szombati fővárosi demonstrációval egy időben Dublinban is gyülekeznek a magyar kormány távozását követelő erők. (Csak zárójelben merjük megjegyezni, még meg sem alakult az új kormány).

Ezt a friss fotót egy olvasónktól kaptuk. Ők vajon miért tüntetnek?
PestiSracok facebook image

A budapesti tüntetés szónokai, akik a Szabad sajtó útján mondják majd el gondolataikat: Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója, Gulyás Balázs a netadós tüntetések szervezője, Gyetvai Viktor diáktüntető, Homonnay Gergely író, újságíró, tanár, Unyatyinszky György, a megszűnt Magyar Nemzet újságírója, valamint Márki-Zay Péter "független" hódmezővásárhelyi polgármester.

A kormányellenes "civil" tüntetés szervezésébe egyébként több ellenzéki párt is besegített.

A tömegben egyszerre vonulnak Momentumos, DK-s, és árpádsávos lobogók alatt, "diktátort" skandálva. Az alábbi fotókat a Vadhajtások szemfüles fotósa lőtte:

Az összefogás viszont szemmel láthatóan a civileknek is annyira sikerül mint az ellenzéki pártoknak. A Facebook csoportban a tüntetők már nem csak a kormánypárti és az ellenzéki politikusokat egységesen, hanem egymást is szidják.

Az első egy óráról elmondható, hogy a tüntetők fő üzenete, a legtöbbet skandált mondanivalója Simicska Lajos elhíresült mondata...

A helyszínről:

Helyszínen tartózkodó stábunk szerint a demonstráció igazi majális hangulatban kezdődött, diszkó zenét játszottak a menet mellé aláfestésnek, majd Wellhellot játszottak be, a fiatalok tomboltak, az idősebbek lufikkal a kézben sétálgattak. Kollégáink szerint körülbelül negyed-, legfeljebb harmad annyian lehettek ez alkalommal mint a múlt héten. A szervezők persze igyekeztek tupírozni a résztvevők számát. A színpadról például bejelentették, hogy az Astoriánál jár a tömeg vége. Ezzel szemben munkatársaink azt tapasztalták, hogy az "utolsók", akik inkább már csak lézengtek sörös dobozokkal a kezükben, a Ferenciek terénél jártak és várták, hogy mi lesz.

A felszólalók közül Gyetvai szónoklatát emelték ki tudósítóink, aki azt mondta, hogy a kormányellenes tüntetés történelmi pillanat, de ezt sokan nem veszik észre, és ez szerinte történelem hamisítás.

A választási eredménnyel elégedetlenek tüntetnek Budapesten
2.0 Mi vagyunk a többség - újabb tüntetés a demokráciáért! címmel meghirdetett demonstráció 2018. április 21-én. Fotó: Horváth Péter Gyula

A megmozdulás főszónoka az esemény végére hagyott Márki-Zay Péter volt, aki beszédében Szent Péterhez hasonlította magát és a Bibliából idézett. Retorikája egyébként mindvégig Mussolinire emlékeztetett, ami hozzá hasonló testtartással, kiemelt állal és karba tett kézzel szónokolt. Márki-Zay egyébként beszéde elején még maga is elismerte, hogy "ez a hajó elment", de azért arra kérte a tüntetésen résztvevőket, hogy tartsanak ki, szerveződjenek. Mondandója végére mégis annyira beleélte magát a kormányváltó hangulatba, hogy akkor már kijelentette, "holnap leváltható a Fidesz". Mondhatni felér a hazaárulással, ahogy a hódmezővásárhelyi polgármester Magyarország minél többszöri megbüntetéséért ácsingózott az Európai Unióban, mivel szerinte ez segíthet meggyengíteni Orbán uralmát.

A beszédek után elénekelték a magyar Himnuszt és az Örömódát, majd lassan elindult a tömeg. Egy részük az Oktogonra vonul, ahol hamarosan kezdetét veszi a szokásos afterparty.

A szervezők egyébként bejelentették, hogy holnap, illetve a jövő héten vidéki városokban fognak tüntetni, május 8-án, az Országgyűlés alakuló ülésének napján pedig a Parlament előtt.

A választási eredménnyel elégedetlenek tüntetnek Budapesten 2.0 Mi vagyunk a többség - újabb tüntetés a demokráciáért! címmel meghirdetett demonstráció 2018. április 21-én. Fotó: Horváth Péter Gyula

Ellenzéki tüntetés 17-HPGy

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.