Pesti Srácok

"Kell egy nemzeti minimum, ami mindenkire nézve kötelező" - Interjút adott a PS-nek a megtámadott református tanácsos (Videó!)

Alig, hogy kiléptünk az országház kapuján, minden ok nélkül, a nélkül, hogy tudták volna, kik vagyunk, ránk támadtak. Meg akarták akadályozni, hogy püspök úr és főtanácsos úr el tudjon menni. Hiába próbáltam beszélni velük, és mondtam, hogy mi nem vagyunk politikusok, csak vendégek. Tovább pocskondiáztak, köpdöstek bennünket - így idézte fel a PestiSrácoknak Gér András, a Református Egyház Zsinatának tanácsosa a kedden Parlament előtt történteket.

Ahogy arról beszámoltunk, a három református vezetőt, Szenn Pétert, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökét, Huszár Pált, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökét, és Gér Andrást, az egyház zsinati tanácsosát gyalázták és lökdösték, a feldühödött mocskolódó csürhe karmaiból a készenléti rendőrök kellett, hogy kiszabadítsák őket. A tanácsos azt mondta, a zsinat köztiszteletben álló elnökét féltették leginkább, aki egy 76 éves egyetemi tanár. Komolyan aggódtak, hogy akár baja is eshet. Bár fontosnak tartják a megbocsátást, egyszerűen nem értik, mi tüzelte azt a gyűlöletet, ami ellenük irányult.

Kérdésünkre, hogy ha azt mondjuk, ez az a pont, amikor ki kell mondanunk, eddig és ne tovább, mégis mi tehetnénk, hogy helyreálljanak a normális állapotok, Gér András azt mondta, párbeszédre kell törekedni, amiben nagy felelőssége van politikusoknak, és civileknek egyaránt. De sajnos van a tüntetőknek egy olyan csoportja, akikkel a békés kommunikáció lehetetlen. Velük szemben meg kell védeni magunkat és az értékeinket.

PestiSracok facebook image

A történtek a 76 éves Huszár Pál tanár urat, a Református Egyház Zsinatának világi elnökét viselték meg leginkább, aki a támadás után a hivatalba érve eleinte a szavakat sem találta, csak azt a pontot mutatta ruháján, ahol a köpés érte. A PestiSrácok csütörtökön exkluzív interjút közöl a az elnök, egyetemi tanárral.

A Fidesz frakcióvezetője közleményt adott ki az esettel kapcsolatban. Kocsis Máté azt írja, mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, azonban ami történt, tettleges becsületsértés és garázdaság.

Vezető kép, videó: László Petra, archív képek a kedd esti Parlament előtti eseményekről: Szerencsés Márton

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?