Pesti Srácok

Őrizetbe vették Czeglédy Csaba testvérét

null

Hétfő hajnalban újabb három embert vettek őrizetbe a NAV nyomozói az úgynevezett Czeglédy-ügyben, köztük Czeglédy Pétert, Czeglédy Csaba testvérét - tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint mindhármukat azzal gyanúsítják, hogy részt vettek a különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalást szervező, lebonyolító bűnszervezetben.

Legutóbb március közepén bővült a gyanúsítottak köre. Akkor egy 26 éves férfit vettek őrizetbe Budapesten, aki Czeglédy munkaközvetítő cégében, a Human Operatorban tevékenykedett. A most őrizetbe vett Czeglédy Péterre úgy tudjuk, több, már korábban meggyanúsított személy is terhelő vallomást tett. Többek közt arról beszéltek, hogy Czeglédy Péter, bár a testvére cégeiben hivatalosan nem is dolgozott, azokban aktívan tevékenykedett, tárgyalások során gyakran képviselte a vállalkozást. Ezen túl ő volt az is, aki hozta-vitte az információkat és a pénzeket is, erről a nekünk adott interjúban Zuschlag János is beszélt.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folytat nyomozást Czeglédy Csaba és társai ellen. Az ügyben eddig 18, a hétfőn hajnalban őrizetbe vettekkel együtt 21 gyanúsítottja van.

Közben a bűncselekmények tényállását, a gyanúsítást módosították. Czeglédy Csabát és iskolaszövetkezeteket működtető csapatát már több mint hatmilliárd forint vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják. Továbbá újabb bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja is felmerült. Abban az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) járt el korábban, majd a főügyészség utasítására a nyomozást a NAV vette át.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.