Pesti Srácok

Sneider Tamás a Jobbik új elnöke (PS-videó!)

Sneider Tamást választották a Jobbik új elnökének a párt illetékesei a szombati tisztújításon, ahol ötszázötvenhatan szavaztak, két voks érvénytelen volt, a végeredmény szerint Sneider 298-256 arányban győzte le a tisztségre ugyancsak bejelentkezett Toroczkai Lászlót. Az eseményről szóló sajtótájékoztatón Mirkóczki Ádám szóvivő elmondta, hogy a sokak által még az utolsó percekben is emlegetett pártszakadásnak nincs esélye, számos érintett azonban ennél lényegesen borúlátóbb. Délután megválasztják a Jobbik elnökhelyetteseit is, amely tisztség egyikére Gyöngyösi Márton lehet a befutó. Ugyancsak megválasztják a párt hat új alelnökét is, amelyre tizennégyen pályáznak.

Nagyon nehéz helyzetben van a Jobbik – ezt a párt elnöki posztjára pályázó Toroczkai László mondta szombaton délelőtt újságíróknak a Jobbik tisztújító kongresszusára érkezve. A másik elnök-aspiráns, Sneider Tamás a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, bízik abban, hogy ő lesz párt új elnöke. Mint később kiderült, az optimizmusra minden oka megvolt, hiszen a stábunk által megkérdezett politikusok többsége is őt támogatta a szavazáskor. Azt a voksolás előtt valamennyi érintett tagadta, hogy pártszakadás közeli állapotok uralkodnak a Jobbikban.

A Jobbik tizennyolcadik tisztújító kongresszusát tartja szombaton a budapesti Dürer Rendezvényközpontban. A delegáltak nemcsak elnököt, elnökhelyettest és alelnököket választanak, hanem arról is döntenek, hogy a Vona Gábor egykori elnök által megkezdett néppárti irányvonalat vigyék-e tovább, vagy visszatérjenek az eredeti, radikálisaabb ideához. A rendezvény zártkörű, ezért a PestSrácok.hu stábja a helyszínre érkező politikusoktól próbálta megtudni, milyen eredménnyel zárulhat a kongresszus. Az immár megválasztott Sneider Tamás mellett a legtöbb érintett Gyöngyösi Mártont tartja a legesélyesebbre az elnökhelyettességre, ez utóbbiról délután döntenek a küldöttek, cikkünket az újabb információk alapján frissítjük.

Végül estére az elnökkel, az elnökhelyettessel és a hat alelnökkel felállt a Jobbik országos elnöksége. Az ellenzéki párt tisztújító kongresszusát követő sajtótájékoztatón Jakab Péter szóvivő megerősítette, hogy a küldöttek Sneider Tamást elnöknek, Gyöngyösi Mártont elnökhelyettesnek választották. Az alelnöki tisztséget a következő két évben Bana Tibor, Stummer János, Hegedűs Lorántné, Z. Kárpát Dániel, Apáti István és Volner János tölti be. A kongresszus újraválasztotta a választmányi elnöki posztra Szabó Gábort. Sneider Tamás, a párt új elnöke célként fogalmazta meg, hogy a Jobbik szociálisan érzékeny néppárt legyen.

PestiSracok facebook image

A videót készítette: Szecskó Petra és László Petra, fotó: Lokál

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.