Pesti Srácok

"Szakadás? Ne vicceljen!" - Gyöngyösi Márton szerint nem fenyegeti ilyesmi a Jobbikot

"Szakadás? Ne vicceljen!" - Gyöngyösi Márton szerint nem fenyegeti ilyesmi a Jobbikot

„Inspiráljuk a kormányt” - jelentette ki Gyöngyösi Márton a Jobbik szerepéről a Heti Válasznak adott interjújában. A párt elnökhelyettese kifejtette azt is, hogy nincs semmiféle szakadás a Jobbikban, csak „egy-két hőzöngő képtelen elfogadni a tisztújítás legitim eredményét”.

„A minimálbér egyes ágazatokban még mindig nem éri el a létminimumot. Ezt úgy hívják: bérrabszolgaság.” - fejtette ki véleményét Gyöngyösi. Kérdésre elmondta, hogy ettől még a párt nem lett baloldali, hiszen „a béruniós kezdeményezés és a szociális érzékenység lehet, hogy a balos kategóriába tartozik, de ezek a huszadik századi kategóriák eltűnőfélben vannak.”

A párt elnökhelyettese arról is beszélt, hogy a Jobbik sem eltűnni, sem szétszakadni nem fog, mert ugyan kongresszusuk küldötteinek 46 százaléka Toroczkai Lászlóra szavazott a tisztújításon, de ezt az eredményét csak Toroczkai, és még néhányan képtelenek elfogadni. A párt etikai bizottsága meg fogja vizsgálni Toroczkai kizárásának lehetőségét, és Gyöngyösi reméli, hogy erre minél előbb sor kerül. „Amit Toroczkai csinál a választás óta, az kizárólag a Fidesz érdeke.”

A lap elővette Gyöngyösi, és a pártelnök Sneider Tamás múltját is: „egri exszkinhed elnök és zsidókat listázni óhajtó helyettese”. Az elnökhelyettes a vádakkal szemben az idővel takarózott: „Harminc évvel ezelőtti történet, amire Sneider Tamással kapcsolatban céloz, az én ügyem pedig hatéves.” Gyöngyösi állítja, hogy valóban megváltoztak, a Jobbik nem lesz cigányozó-zsidózó párt csak azért, mert ez az irány képviseletlen jelenleg a magyar politikában. „Meg kellett tapasztalnunk, hogy az árkok, melyeket korábban nagy erővel ástunk és mélyítettünk, nem tesznek jót senkinek”.

PestiSracok facebook image

Gyöngyösi elmondta azt is, hogy nem szabadna csak Sorosra koncentrálni, hanem az összes civil szervezetet szabályozni kell, mivel miközben mindenki Sorosról beszél, „a CÖF állami vállalatokon átcsurgatott közpénzből működik”. Azt is bevallotta, hogy az új Stop Soros törvényt még nem olvasta, de az eredetit nem szavazta volna meg.

A kormánypárt kétharmados többségéről az a véleménye, hogy „a Fidesz einstandolta az országot, egypártrendszert hoz létre és új gazdasági elitet Orbán-hű oligarchákból.” Azonban „a fák nem nőnek az égig”, előbb-utóbb minden véget ér, és „a nép egyszer el fogja zavarni Orbánt, függetlenül attól, milyen választási rendszer van, milyen az ügyészség, hogyan nyúlják le a médiát és a gazdaságot. Csak ki kell bekkelnünk.”

A teljes interjú a május 31-i Heti Válaszban olvasható.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.