Pesti Srácok

A hazai és az uniós költségvetés tervezetéről beszélt a kormányinfón a csúcsminiszter

A hazai és az uniós költségvetés tervezetéről beszélt a kormányinfón a csúcsminiszter

A Varga Mihály pénzügyminiszter által benyújtott költségvetéstervezet és az uniós ügyekben megtartott első kormányülés volt a hagyományos kormányinfó fő témája. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a büdzsétervezetet a biztonságos növekedés költségvetésének nevezte, melyben kiemelten támogatott célként jelenik meg a családok támogatása, a teljes foglalkoztatottság elérése, valamint ország biztonságának szavatolása. A kormányülésről a miniszter azt mondta, alapvetően az uniós költségvetés volt a téma. Megerősítették, hogy Magyarország csak olyan költségvetést tud elfogadni, amelyik nem bünteti azokat a tagállamokat, akik az elmúlt években eredményeket mutattak fel. Portálunk Szanyi Tibor újabb magyar nemzeti érdekekkel szembemenő uniós felszólalásról, valamint a Google Soros szervezeteknek és hazai balliberális médiumoknak nyújtott támogatás lehetséges veszélyeiről kérdezett.

Az elmúlt 15 évben nem volt ilyen magas a gazdasági növekedés negyed éves lebontásban, mint az idei első negyed évben. A számok ismeretében a pénzügyminiszter által benyújtott költségvetés tervezetről elmondható, hogy reális helyzetértékelésből indul ki - fogalmazott Gulyás Gergely.

A büdzsétervezet 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel, és 2,2 százalékos inflációval számol.

PestiSracok facebook image

Hozzátette, hogy a teljes foglalkoztatottság nem hiú ábránd. 3,8 százalékos munkanélküliség mellett abszolút reális célkitűzés. A beruházásokra, fejlesztésekre 4000 milliárd Forint áll rendelkezésre. Az egyes tárcák külön-külön jelölték meg a saját fő célkitűzéseiket. A Miniszterelnökség feladatainak a fókuszában fejlesztések tekintetében a Modern Városok és Modern Falvak Program áll.

A másik kiemelt terület, mely a Miniszterelnökséghez tartozik, az az egységes fővárosi fejlesztés. Gulyás Gergely külön kiemelte az elővárosi közlekedés összehangolásának fontosságát.

Magyarország csak igazságos uniós költségvetést tud elfogadni

Az Európai Unióval való kapcsolatunkat illetően a miniszter hangsúlyozta, közel másfél évtizede vagyunk az unió teljes jogú tagjai. Nagyon sok kritikával élünk a brüsszeli bürokráciával, annak sikertelenségével szemben, de ez nem változtat azon, hogy a jövőnket egyértelműen ebben a szövetségben képzeljük el.

Azt, hogy ez mennyire így van, mi sem bizonyítja jobban, hogy az új kormány külön az uniós ügyeknek rendszeres kormányüléseket fog szentelni. Az első ilyen ülést tartották meg a minap, amelynek fő témája az uniós költségvetés volt.

A jelenlegi uniós költségvetési javaslat a közép-európai és a balti államoknak fáj a legjobban - jegyezte meg a csúcsminiszter. Ha a tervezetet így fogadnák el, akkor akkor azok az országok kapnák a legtöbb fejlesztési forrást, akik a támogatásokat eddig sem megfelelően és hatékonyan használták fel, miközben azokat a tagállamokat, akik pedig eredményeket tudtak felmutatni, kifejezetten büntetnék.

Magyarország ilyen költségvetést nem tud elfogadni.

- húzta alá Gulyás. Szólt arról is, hogy mivel Anglia netto befizető volt, a Brexit alapvetően a főösszeg csökkenésével jár.

Magyarország álláspontja az, hogy vagy emeljék a befizetési összeget, de arányosan a tagállamok között, hogy a költségvetés főösszege ne csökkenjen a korábbiakhoz képest. Ellenkező esetben a kieséseket is igazságosan kell elosztani. Kiemelte például Hollandiát és Lengyelországot. A tervezet szerint Hollandia magasabb egy főre jutó támogatási összeget kapna a következő fejlesztési ciklusban mint korábban, Lengyelország pedig drasztikusan kevesebbet.

Nem igazságos az az elosztás sem, ha az európai uniós állampolgároktól elvesszük a pénzt, azért, hogy a migránsoknak adjuk - fogalmazott Gulyás Gergely.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kritikával illette azt az európai uniós javaslatot is, amely a költségvetést a jogállamiság megítéléshez kötné igazítaná a tagországok esetében. Mint mondta, ez a javaslat elfogadhatatlan és ráadásul ellentétes a lisszaboni szerződéssel. Továbbá

elfogadhatatlannak tartjuk azt is, hogy az unió az OLAF-ot a politikai zsarolás eszközeként használja.

Rámutatott, hogy hogy az OLAF által indított eljárások 52 százaléka azokat a tagállamokat érinti, amelyek nem kívánnak csatlakozni egy egységes Európai Ügyészséghez.

A jelenlegi uniós költségvetés tervezetet 16 tagállam nem támogatja és csak 5 igen. Egyre több tagállam álláspontja mozdul el a magyar álláspont irányába, ezért jó esély van arra, hogy el lehessen halasztani és meg lehessen változtatni döntést a bolgár elnökség költségvetési javaslata kapcsán.

A magyar belpolitikai vitákat itthon és nem nemzetközi téren kellene lefolytatni

A kérdések sorában portálunk azon európai parlamenti felszólalások esetleges kártékony hatása iránt érdeklődött, amelyek nem a magyar nemzeti érdekeket képviselik, sokkal inkább ellentétesek azokkal. A legutóbb Strasbourgban épp Szanyi Tibor szocialista EP képviselő helyeselte azokat a szankciókat Magyarország, akár Lengyelország esetében is, amelyek szerinte az európai értékrend és a jogállamiság melletti határozott kiállást jelentik. De korábban nem egy esetben Niedermüller Péter helyeselte, ha akár forráselvonással is megbüntetik hazánkat, amiért nem idomulunk az uniós politikai elvárásokhoz.

Válaszában Gulyás Gergely úgy fogalmazott az ilyen felszólalások fölöslegesek, mert a magyar kormány álláspontján nem változtatnak, azon kívül károsak is, mert rontják az országról kialakított képet.

Egy friss hír kapcsán arról is kérdeztük a tárcavezetőt, mit szól ahhoz a Google pályázathoz, amelyen kizárólag hazai balliberális médiumok, illetve olyan Soros Györgyhöz köthető intézmények szervezetek, mint a CEU vagy a Trancparency International nyertek el 400 milliós támogatást, valamiféle hírközlési ökoszisztéma megújításra. Kíváncsiak voltunk, hogy a kormány álláspontja szerint az ilyen külföldről érkező támogatások nehezíthetik-e a Stop Soros törvény társadalmi elfogadását, támogatását és megerősítheti-e azokat az NGO-kat, amelyek működését a Stop Soros törvénycsomag éppen ésszerű korlátok közé készül terelni.

Fotók: kormany.hu

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.