Pesti Srácok

Előrelépés Mindszenty József boldoggá avatási ügyében

Előrelépés Mindszenty József boldoggá avatási ügyében

Megtartotta csütörtökön a Szentté avatási Kongregáció Mindszenty bíboros ügyében a teológus tanácsosok ülését, az úgynevezett különleges kongresszust, mely szakmai alapon vizsgálta és értékelte az életszentség megvalósulását a hercegprímás életében – írta vasárnap a Magyar Idők.

Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány elnöke ezzel kapcsolatban az ülés előtt a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott: Mindszenty bíboros boldoggá avatási eljárása jól halad, hosszas egyházmegyei és római vizsgálat után a 2016. év végére elkészült az ügy szakmai összesítése, az úgynevezett Positio, amit ma a Szentté avatási Kongregáció teológus szakértői kifejezetten az életszentség megvalósulása szempontjából fognak értékelni. Kedvező elbírálás esetén belátható időn belül a Szentatya elé kerülhet Mindszenty bíboros ügye. Mi nagyon bízunk a minősített többséget igénylő pozitív döntésben, hiszen a hercegprímás életét különleges módon jellemzi az Egyházához és népéhez való hűség, a keresztény hit védelme, a felelősség- és áldozatvállalás, és ez a ragyogó életpélda ma is nagyon sokakat megérint, inspirál. Nagyon sokan várják a döntést és a római eljárás további fontos lépéseit, hiszen egyházunk és népünk lelki gazdagodását szolgálná Mindszenty bíboros mielőbbi boldoggá avatása – részletezte a főherceg.

Az ügy római posztulátorának tájékoztatása szerint az ülésen egyhangú pozitív döntés született, a teológus tanácsosok nagy elismeréssel szóltak és szavaztak Isten Szolgája Mindszenty József bíboros életszentségéről és személyéről. Ezt követően kerülhet sor a Szentté avatási Kongregáció bíborosainak és püspökeinek rendes ülésére, mely a teológus kongresszus szakmai értékeléséra alapozva fogalmazza meg azt a testületi véleményt, melyet a kongregáció bíboros prefektusa terjeszt majd a Szentatya elé, aki elrendelheti a hősies erénygyakorlásról szóló dekrétum kihirdetését. Ezután Isten Szolgáját Tiszteletreméltónak nevezhetjük, és ha elismerésre kerül a közbenjárására történt és egyházmegyei szinten már kivizsgált csodásnak tűnő gyógyulás is, akkor kerülhet sor a boldoggá avatásra.

Forrás: Magyar Idők. Fotó: 888.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.