Pesti Srácok

Megerősítette a szövetséget Magyarországgal a szlovák miniszterelnök

Megerősítette a szövetséget Magyarországgal a szlovák miniszterelnök

A két ország baráti együttműködését, a jövőbeli szerteágazó együttműködését hangsúlyozta Orbán Viktor magyar és Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök a keddi budapesti találkozójuk utáni sajtótájékoztatón. A szlovák kormányfő nagyon határozottan kiállt a V4-es szövetség megbonthatatlan egysége mellett, többször hangsúlyozta, hogy nem erőltethetik ránk más országok a véleményüket, és a visegrádi országok a jövő alakítói, nem pedig tétlen szemlélői lesznek.

– fogalmazott Orbán Viktor, aki két sikeres ország találkozásáról beszélt, hangsúlyozva, hogy Európa sikere a régiók sikeréből épülhet fel, a szlovák–magyar és a V4-es együttműködés pedig Európa sikeréhez járul hozzá. A miniszterelnök emlékeztetett, hogy amikor Magyarország bajban volt, és meg kellett védeni a határokat, akkor Szlovákia rendőrökkel és nemzetközi kiállással is segített, ez pedig bizalom fontos építője, és nem fogjuk elfelejteni.

Orbán Viktor kijelentette, hogy más országoknak is érdemes Magyarországgal együttműködniük, mi pedig megtanultuk a történelemből, hogy szomszédaink sikerében is érdekeltek vagyunk. Meglepő adatként közölte, hogy Németország és Ausztria után Szlovákia hazánk harmadik legfontosabb külkereskedelmi partnere, mintegy 10 milliárd eurós nagyságrenddel. A gazdasági kapcsolat erejét alátámasztandó elmondta, hogy nálunk körülbelül ezer szlovák cég ad munkát ötezer embernek, Szlovákiában pedig tízezer magyar cég működik.

PestiSracok facebook image
fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

– emelte ki a miniszterelnök. Az energetikai rendszereink összekötését kulcskérdésnek nevezte Orbán Viktor, a gázrendszereinket már összekötöttük, és ez vár a villamosenergia-hálózatainkra is – derült ki. Hasonló tervek vannak a határátkelőket illetően is, mert noha az elmúlt években több is megnyílt Magyarország és Szlovákia között, még mindig csak átlagosan 20 kilométerenként találni, ami alacsonyabb az uniós átlagnál. Orbán Viktor külön kiemelte, „szép mérnöki attrakciónak” nevezve az Észak- és Dél-Komáromot elkerülő, épülő új közúti határátkelő hidat. Szót ejtett a határon túli magyarokról is, miszerint akkor tudunk bizalmi kapcsolatokat kiépíteni a szomszédainkkal, ha az ott élő magyarok helyzete rendben van. Szlovákiának megköszönte, hogy sokat tett ezért az elmúlt években, beleértve például a vasúti táblák kétnyelvűsítését.

Akkor is számíthatunk egymásra, ha Európában kenyértörés lenne

A végig nagyon baráti hangnemet megütő szlovák kormányfő elmondta, hogy a két kormány sok pozitív energiát fektetett az elmúlt években abba, hogy kialakítsa a mai, átlagon felüli jó viszonyt. Kifejtette, hogy ez nemcsak a miniszterelnökök, de a szakminiszterek esetében is működik, és ezek a remek kapcsolatok fontosak a polgáraink és gazdaságaink számára, továbbá politikai stabilitást is adnak.

fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

Peter Pellegrini hangsúlyozta Magyarország kulcsszerepét a V4-ben. Megköszönte, hogy képesek voltunk egységesek maradni a nyomás ellenére, és úgy fogalmazott, ha kenyértörésre kerülne sor az európai politikában, mi akkor is bizalommal segíthetjük egymást. Az egységet nevezte sikerünk, hatékony együttműködésünk alapjának, és figyelmeztetett, hogy nem húzhatunk szét egyes kérdések mentén.

– szögezte le a szlovák miniszterelnök. A közös kapcsolatokat illetően, Orbán Viktorhoz hasonlóan kiemelt fontosságúnak mondta a Budapestet és Varsót Pozsony érintésével összekötő gyorsvasút megépítését, a kisebbségi ügyekkel kapcsolatban pedig kijelentette, hogy már nem téma az etnikai feszültség a két ország között, és ez így van jól.

„Merjünk akkorát gondolni, amekkora lehetőségeink vannak!”

Angela Merkel német kancellár azon kijelentésével kapcsolatban, hogy Magyarország a határai védelmével Németországot is védi, kérdésre válaszolva, Orbán Viktor örömét fejezte ki, és azt mondta, elvárja, hogy mindenki tartsa tiszteletben a másik véleményét: ahogy Magyarország nem örül ugyan, de elfogadja, hogy a vele közös schengeni zónában lévő Németország migránsokat fogad be, Németország is fogadja el, hogy Magyarország és a visegrádi országok nem akarnak.

fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

A magyar miniszterelnök az utolsó olyan uniós költségvetési ciklusra készül, amelyben még nem nettó befizetők vagyunk, hiszen ennek a végére arra számít, utolérjük a „szerencsésebb történelmű” nyugati országokat.

– hangsúlyozta. Hozzátette azonban, hogy a magyar GDP nagyjából 116 milliárd euró, az EU-tól pedig körülbelül 4 milliárd euró jön évente, és minden euró számít ugyan, de ma már inkább piacra van szükségünk Európa részéről, mint pénzre. Emlékeztetett, hogy Szlovákia most esedékes V4-es elnökségével egybeesik az új EU-s költségvetés „megharcolása”, és egy ilyen, sikeres ország jól fogja képviselni ezeken a tárgyalásokon a teljes V4 érdekeit is. A miniszterelnök felhívta a figyelmet, hogy a „merjünk nagyban gondolkodni” logikáját érdemes követni:

fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

Szlovákia nem hátrál meg, kitart a közös álláspont mellett

Peter Pellegrini kategorikusan kijelentette, hogy senki sem kényszerítheti ránk az akaratát, nem dönthet más arról, hogy kiket engedjen be Magyarország vagy Szlovákia.

A szolidaritásról annyit mondott a szlovák kormányfő, hogy nem fogunk fizetni a migránsok betelepítésének elkerüléséért. Közölte, hogy – a cseh kormányfő minapi megszólalásával összhangban – ő is úgy gondolja, hogy a határvédelem és például Líbia megsegítése tartozik a rugalmas szolidaritás körébe. Jelezte, hogy egyetlen, Afrikába helyezett euró több hasznot hajt számunkra, mint 10 vagy 20 eurónyi migrációs „tűzoltás” az Európai Unióban. További kérdésre, hogy mennyire áll hozzá közel a magyar kormány éles migrációellenes hangneme, így válaszolt:

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.