Pesti Srácok

Toroczkai a kizárásáról: A Jobbik „elvtelen, hazug bizniszpárt” lett – „Vona nem tud miniszoknyás kíséret nélkül élni”

Toroczkai a kizárásáról: A Jobbik „elvtelen, hazug bizniszpárt” lett – „Vona nem tud miniszoknyás kíséret nélkül élni”

Saját Facebook-oldalán reagált kizárásának hírére Toroczkai László. A Jobbik korábbi alelnöke, akit szabadsága idején, a meghallgatása nélkül dobtak ki a pártból, kőkemény szavakkal bírálta a szervezetet, többek között hazug biszniszpártnak nevezve Vona lélektelenített alakulatát. Továbbá a bukott pártelnök „miniszoknyás kíséretét” is szóba hozta...

Toroczkai László koncepciósnak nevezte a döntést, amelyet a Szabó Gábor pártigazgató apjával és Vona testőrével fölálló etikai bizottság hozott meg. A kizárás ezért nem érte meglepetésként Toroczkait, ráadásul Gyöngyösi Márton alelnök már korábban kikotyogta az eljárás végeredményét.

A pártszakadást már Novák Előd is előre jelezte arra az esetre, ha Ásotthalom polgármesterét végül kizárnák. Toroczkai pénteki kizárása nyomán aztán a frakcióból már korábban kitett Dúró Dóra, majd férje, Novák Előd és számos helyi vezető is bejelentette, kilép a Jobbikból. (Úgy tűnik tehát, hogy hamarosan csak a Vona–Sneider–Gyöngyösi–Heller szuper-kvartett marad a Jobbikban. Csodás lesz...) Ezután jön Toroczkai bejegyzésének legerősebb része, amelyben kemény szavakkal küldi el melegebb éghajlatra egykori alakulatát:

PestiSracok facebook image

Ezután előkerül Vona Gábor és a miniszoknya is, amely akár valamiféle utalás is lehet valamire, de hogy mire, abba bele se merünk gondolni, mert az gondolatbűn:

Végül Toroczkai jelezte, június 23-án bont zászlót új mozgalma, amely az ő bajtársi közösségéből nőtt ki, és szerinte egyre erősebb lesz. Majd kiderül.

Vezető kép: Toroczkai László Facebook-oldala

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?