Pesti Srácok

Elkaptuk Vonát Keszthelyen, aki üdvözli a Jobbiktól elpártoltakat (Frissítve!) (PS videó!)

A PestiSrácok.hu stábja ellátogatott Keszthelyre, ahol Vona Gábor készült előadást tartani a Jobbik ifitagozatának nyári táborában. Többek között arra voltunk kíváncsiak, mikor láthatjuk viszont az elcukisodott néppárt élén, illetve visszatér-e egyáltalán a politikai közéletbe, valamint természetesen arra, hogy mennyire érzi felelősnek magát a Jobbik mélyrepülésében.

Vona Gábor láthatólag jobban örült a mikrofonnak és a kérdéseknek, mint a kísérői, akik meglepően szelíden ugyan, de megpróbáltak egykori pártelnökük és a mikrofon közé "siklani". Ebből a "mikrofonéhségből" akár arra is következtethetünk, hogy nem sokáig kell már nélkülöznünk őt.

Természetesen az "azonnali.hu" újságíróit (Ungár Péter érdekeltsége) beengedték a rendezvényre, ha már minket nem. Vona Gábor nem nagyon tért el a saját korábbi irányvonalától, sok újat nem osztott meg a közönségével az "azonnali.hu" tudósítása szerint. A jövőjéről még nem beszélt, Hódmezővásárhely a Fideszt mozgósította, a Fidesz óriási túlerőben volt. Nem maradt el a szokásos "a Fidesz mindenre képes" (a kampányban különösen) hangoztatása, valamint annak a hangsúlyozása, hogy ők nem ütöttek vissza, mert az nem az ő stílusuk.

A nagy beismerés azonban a következő mondat:

PestiSracok facebook image

Vona elmondta még, hogy a választási vereséget "hazavesztésként" élte meg, Orbánt nem szereti, a rendszert forradalom fogja megbuktatni vagy holnap vagy tíz év múlva. Az LMP-ét viszont tiszteli, de szerinte is nagyon nehéz helyzetben vannak. A másik korábbi reménybéli partner, a Momentum pedig csak egy momentumnak bizonyul majd madártávlatból jelenlegi álláspontja szerint.

El kell ismernünk, hogy Vona Gábor még mindig érdekesebb, mint a Jobbik jelenlegi vezetése. De hogy mennyire, azt az idő dönti el.

A videót készítette: Tihanyi Rita (operatőr/vágó) és Ambrus Petra (riporter)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.