Pesti Srácok

Három kétharmad után már csak a falrajzokban bízhat az ellenzék, hátha azok megbuktatják Orbán Viktort

null

A megsemmisítő választási vereség után olyan „politikai” ügyek maradtak az ellenzék számára, mint parkrendezés alkalmával kivágott fákat siratni, a miniszterelnök nadrágján nevetgélni, és eltávolított graffiti miatt lázongani. Ezeknél komolyabb témákban már nem is nagyon próbál kompetensként feltűnni a választók által leszavazott ellenzéki siserehad, ezekbe viszont akkora elánnal állnak bele, mintha legalábbis a megélhetésük, az alapítványi juttatásuk múlna rajta.

Egy hete felbukkant Budapesten egy Orbán Viktort ábrázoló falrajz, amin elélvezett a haladó média, körülzsongták, ünnepelték, szinte már-már beleingott a miniszterelnöki bársonyszék. A liberálisok gyermeki örömének az vetett végett, hogy belépett egy felnőtt az óvodába, és lefestette a rajzot. A felháborodáshullám persze nem maradt el, majd nemes bosszút álltak a haladó hópehely-forradalmárok: ezúttal a Szent János kórház falára festették fel ugyanazt a képet. Csak sajnos a rajz oda sem való, így onnan is eltávolították az illetékesek – éppen úgy, ahogy az illetékesek eltávolították a parlamentből annak idején például az SZDSZ-t, mert szintén nem volt oda való.

A haladó kórus viszont tényleg elhihette, hogy amit az IMF, André Goodfriend, Kim Lane Scheppele és Guy Verhofstadt sem tudott elérni, vagyis, hogy megbukjon Orbán Viktor, azt majd ez a kis rajz végrehajtja. Legalábbis erre lehet következtetni abból a dühöngésből, amit rendeztek az újabb lefestése után, mert telekiabálták az internetes safezone-jaikat a hatalom humortalanságáról.

Csakhogy a nem erre a célra rendelt falak összefirkálása a törvény által pontosan körülírt és tiltott rongálásnak számít, amiért egyéves szabadságvesztés is kiszabható (műemlék, régészeti lelőhely, templom és temető megrongálása esetén három év). Persze a törvényre is ráfogható, hogy aránytalan meg igazságtalan, ha nem kedvez a haladó politizálási módszereknek. Ilyen esetekben jön a jól ismert moralizálás, amikor a haladó megmondóemberek akarják eldönteni, mikor nem kell betartani a törvényt. Persze törvényhozási többséget sem tilos szerezniük, de erről a lehetőségről mintha egyre inkább lemondanának.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.