Pesti Srácok

Leköszönő szlovák nagykövet: Az oligarchák diktáljanak, ne a nép által választott politikusok!

Leköszönő szlovák nagykövet: Az oligarchák diktáljanak, ne a nép által választott politikusok!

Saját kérésére és lejáró mandátuma miatt távozik Budapestről és a diplomáciából Rastislav Káčer szlovák nagykövet. A távozó diplomata megannyi „újszerű” véleményt közölt a Denník N szlovák hírportálnak adott, önellentmondásokat is szép számmal felvonultató interjúban. A fő téma Orbán Viktor volt, és kiderült, hogy ha a politika gyakorol hatalmat az oligarchák fölött, az a nagykövet szerint autoriter és veszélyes, míg ha az oligarchák ugráltatják a nép által választott politikusokat, az demokratikus és jó. Emellett természetesen megvédte Soros Györgyöt is, akinek dehogyis lehetnek politikabefolyásoló ambíció, hiszen már nagyon öreg.

A leköszönő nagykövet szerint a magyar politika átalakulása veszélyes, Orbán Viktor fényhordozó prófétának hiszi magát, ami az autokrata törekvésekben látszik, és a demokrácia rossz állapota miatt most fel sem vennék az EU-ba az országot. Káčer bírálta, hogy a magyar üzleti élet és a politika erős hatást gyakorol egymásra. Szerinte ez mindenütt jelen van, de minél inkább északnyugatra haladunk, annál kevésbé, dél felé pedig egyre inkább igaz. A Fényességes Nyugaton Európai uniós tisztségeket, tagállami tisztségeket és nagyvállalati szerepvállalást váltogató figurák mondjuk nem éppen arról tanúskodnak, mennyire elkülönül egymástól az üzlet és a politika. Arról nem is beszélve, hogy Soros magyarországi ügynöke a magyar kormány megfegyelmezésére próbált rábírni a politikától nyilván mérföldes távolságot tartó német óriásvállalatokat. Káčer azt a Szlovákiát is inkább a nyugati kapcsolatrendszerhez hasonlította, ahol 2012-ben a parlament összes pártjáról kiderült, hogy az ország egyik legjelentősebb befektetési csoportja, a Penta befolyása alatt állnak.

A volt nagykövet szerint Budapesten nem a cégek lobbiznak pénzzel a politikusoknál a választások előtt, hanem a vezető centralizálja a hatalmát, ő dönti el, kiből lesz oligarcha. Szerinte inkább Oroszországhoz hasonlít, hogy Orbántól függenek az oligarchák, nem pedig a politika függ az oligarcháktól. Utóbbit, azaz a nép által választott politikusokat a saját üzleti érdekeik szerint dróton rángató oligarchákat tartja tehát a demokrácia, azaz a népuralom netovábbjának Rastislav Káčer. Úgy tűnik, beismerő napot tartanak a haladó erők.

A haladók sosem bírják ki, hogy ne védjék meg Soros papát

PestiSracok facebook image

A nagykövet úgy érzi, elérte a korlátait, és elfáradt, ezért kérte felmentését. A jövőben inkább az általa alapított Globsec nemzetközi biztonságpolitikai agytröszttel akar majd foglalkozni – nyilván a politikától példás, nyugatias távolságot tartva, és nem kihasználva a nagykövetként szerzett kapcsolatait.

Nagy a barátság Andrej Kiska szlovák államfővel, Soros legerősebb szlovákiai szövetségesével (fotó: Jozef Jakubčo / SME)

A búcsúinterjúban viszont arra azért volt gondja az interjút készítő szlovák liberális lapnak, hogy elsősorban Magyarországot elmarasztaló ügyekben szólaljon meg Káčer. Elég átlátszó módon felült ugyanarra a balliberális vonatra, amely erőnek erejével Putyinhoz köti és hozzá hasonlítja Orbán Viktort, a jelenlegi Európai Uniót pedig a nyugati liberális elit szavait átvéve a gazdasági együttműködésnél jóval többnek, értékeken alapuló együttműködésnek mondta. Innen már csak egy lépés volt, hogy a Magyarországot amúgy saját bevallása szerint bírálni nem akaró volt nagykövet a Soros Györggyel kapcsolatos kormányzati véleményt is kifigurázza, és persze ehhez is a leggagyibb balliberális „érvet” választotta: Soros már nagyon öreg, hát hogy is befolyásolhatná egyes országok és az EU politikáját? És ha már idáig eljutott Káčer, akkor azért még megdicsérte a spekuláns szervezeteinek fontos tevékenységeit, a jótékonykodást és a sajtószabadság támogatását. Mintha André Goodfriendet hallottuk volna.

forrás: Napi.hu

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.